Reggel 7:59
2016.10.20. 07:59
A kormányzati kommunikációs államtitkár, Tuzson Bence szerint nincs kőbe vésve az alaptörvény-módosítás elfogadásának november 8-ra tervezett időpontja. Hozzátette, a kormány megfontolja a letelepedési kötvények megszüntetését, amelyet a Jobbik kért feltételként az alaptörvény-módosítási javaslat megszavazásához. Elmondta azt is, hogy a kötvény megszüntetésének kérdése a jövő heti kormányülésen kerül napirendre, hozzátéve, hogy a kötvények felülvizsgálatának tervét már az utóbbi hetekben jelezték.
Horst Seehofer (CSU) és Angela Merkel (CDU) már hónapok óta azon vitázik, hogy meghatározzanak-e egy plafont, ami felett nem nem engednének be migránsokat az országba. Míg a bajor miniszterelnök a korlátozás mellett tette le a voksát, addig a kancellár ellene foglalt állást. A bajor keresztényszocialisták azt szeretnék, ha évente 200 ezer migránsnál nem engednének be többet Németországba. Merkel azonban nem támogatja az ötletet. Ennek fényében Gerda Hasselfeldt, a CSU egyik képviselője hangot adott a párt azon álláspontjának, miszerint a világ nem változik meg azért, mert a koalíciós párt vezetőjét nem hívjuk meg a pártkongresszusra.
Donald Trump republikánus elnökjelölt kitérő választ adott a szerdai elnökjelölti vitában arra a műsorvezetői kérdésre, hogy el fogja-e fogadni az elnökválasztás eredményét. A vitavezető egyértelműen feltette a kérdést Donald Trumpnak, hogy egyetért-e alelnökjelöltje, Mike Pence és a leánya, Ivanka Trump nyilatkozatával, miszerint elfogadják az elnökválasztás eredményét. Donald Trump úgy fogalmazott: "majd amikor eljön az ideje, megmondom, egyelőre bizonytalanságban tartom önt". Vagyis arra utalt ezzel, hogy megvárja az eredményeket, és utána dönt róla.