Ahogyan az mp3, a torrentoldalak és videómegosztók megölték a lemezipart, úgy tette taccsra a nyomtatott politikai sajtót az online média. Az internetes tartalom ingyenes, bárhol hozzáférhető, a nyomtatott sajtóért perkálni kell, le kell menni érte az újságoshoz, macerás lett, ennyi.

That’s what we call market economy.

Van benne valami sajátos humor, hogy a Népszabadság (átmeneti) megszűnése fölött az az Index sír a leghangosabban, aki a legtöbbet profitál a baloldali printmédia dezintegrációjából. Nyilvánvalóan elszipkázzák olvasóikat és hirdetési bevételeiket.

Nem is beszélve arról, hogy a Spéder-féle Index és az ellenzék most egy olyan lap teteme fölött siratja a sajtószabadságot, amely egykoron a szocialista diktatúra legnépszerűbb propagandalapja volt. Persze mint minden szakrális létező, úgyis feltámad, ne legyenek kétségeink. A kommunizmus kísértete velünk marad.

Addig is, mi lesz velünk Népszabadság nélkül?

Igaz, már a kutya sem olvasta, de nem ez a lényeg. Hanem a „szimbólum.”

A liberális huhogókórus azonban olyan mértékben belelovalta magát a jobboldal gyűlöletébe, hogy egy médiapiaci kudarc mögött is összeesküvést érez. Mágikus gondolkodásra vall az a döbbenetes jelenség, hogy a lap védelmében szervezett tüntetésen Magyar Időket égettek (!) a résztvevők. Mintha egy jobbközép napilap elégetésével ártani lehetne a megvetett jobboldali kormánynak, és fel lehetne támasztani vele a szeretett Népszabit.

Hogy ki a francot érdekel a Népszabadság? Hát az olvasókat nem nagyon, az biztos. A lap évek óta masszívan veszteséges volt, eladott példányszáma folyamatosan zuhant. Sorsáról a piac döntött. A piac pedig, mint a liberálisoktól tudjuk: bölcs.

Helyette ott az Index, a 444, a Hvg.hu, a 24.hu. Ugyanaz a paranoid libsi világkép, ugyanazok a fóbiák, ugyanazok az egyeztetett mondatok, topikok, ugyanaz a hétfői főszerkesztői mítingeken közösen kiérlelt szemantika.

Igény nem marad kielégítetlenül. Nincs miért félnetek.