"Nincs helye a magyar közéletben annak a politikusnak, annak a politikai szervezetnek, aki/amely a Teréz körúti robbantásban azonnal a saját politikai pecsenyéjét akarja sütögetni. Ezt itt most ki kell mondani, ez az első politikai tanulsága a szombat esti borzalmas eseménynek.

Mert itt nem csak arról van szó, hogy a Demokratikus Koalíciónak nevezett hordamaradék mentális problémákkal küzdő vezetői nem tudják, mikor illik – illetve nem is, itt az illemről már nincs szó –, mikor kötelező befogni a szájukat.

Ez itt nem politikai hiba vagy a magyar pszichiátria csődje. Ez maga a színtiszta embertelenség. Két rendőr súlyos sérülésekkel a kórházban fekszik, miután házi készítésű bomba robbant mellettük a VI. kerületben, és a DK-nak erről is Orbán Viktor és a kormány gyalázása jut eszébe. Kik ezek az „emberek”, ezek a politikai hullarablók, miféle lelki, érzelmi állapotban lehetnek?

Értem én, hogy ennyi vereség és teszetoszaság után nem egyszerű a létezés, de ha nem megy, vissza kell menni tényleg autófényezőnek, gazdálkodónak, milliárdosnak. Könnyű lenne most visszaidézni, Gyurcsányék kormányzása alatt hányszor riogattak ők terrorveszéllyel, miként lesték mesterlövészek a Nemzeti Múzeum tetejéről az utcán levő tömeget, hogy állítottak védőfalként Gyurcsány elé kisgyerekeket…

Vagy felidézhetnénk a 2006-os őszi önkormányzati választásokat megelőző időszakot, amikor még a Fidesz-nagygyűlést is le kellett fújni, mert a baloldali kormány úgy tudta, valakik készülnek valamire. Aztán persze – hála Istennek – nem történt semmi. Nem utolsósorban azért, mert valójában senki nem készült semmire. Könnyű lenne elmélázni azon, ha valaki képesnek tartja a magyar kormányt arra, hogy a népszavazás sikere érdekében ilyen szörnyűséget kigondoljon és végrehajtasson, az felér egy súlyos önbeismeréssel 2006 véres őszéről.

Könnyű lenne, de nincs már ennek értelme. A DK halott. Nem érdemlik, hogy szép magyar nyelvünkből több szót pazaroljunk rájuk. A többi párt többé-kevésbé korrekten és visszafogottan reagált, ahogyan egyébként normális emberekhez méltó.

Amit tudunk, arról egyelőre nehéz bármit is mondani. Két rendőr megsérült, a főkapitány szerint a támadás célpontjai kifejezetten a rend őrei voltak. Ki akarták őket végezni. Bonyolítja a helyzet megértését, hogy egyikük, egy fiatal hölgy a rendőrség „toborzóarca” is volt, s nem lehetetlen, hogy a támadók szimbolikusan ezzel is üzenni akartak a magyar hatóságoknak.

Hogy mi az üzenet, s ki a feladó, ki vagy kik voltak a kézbesítők, egyelőre nem tudjuk. Annyi bizonyos, egy héttel a kötelező betelepítési kvóták elleni népszavazás előtt egy ilyen bűncselekmény valójában senkinek nem érdeke, kiváltképp a kormánynak nem.

Magyarország az utóbbi hat évben a béke szigete volt. Nemhogy terrortámadás, de még komolyabb sztrájk vagy harcosabb utcai megmozdulás sem történt. A tavaly rajtunk átzúduló több százezres menekültsereg után sikeresen védjük országunk határait. Budapest nyugodt és biztonságos város. Ezt a képet nekünk elsőrendű érdekünk megőrizni belföldön és külföldön is.

Ha szerencsénk van, akkor a szombat esti robbantásnak sem a népszavazáshoz, sem a nemzetközi terrorizmushoz nincs köze. Ha szerencsénk van, egyszerű köztörvényes ügy, leszámolás, bosszú, vagy valami hasonló áll csupán a háttérben. Reméljük, a nyomozó hatóságok hamar választ adhatnak az egész országot foglalkoztató kérdésre.

Nagyjából ennyi, amit mondani lehet ma.

És természetesen még annyit, hogy a megsérült rendőrök családtagjaival mélyen együtt érzünk, és szorítunk, s aki teheti, imádkozik a sebesültek minél gyorsabb felgyógyulásáért."

(Néző László: Kivégzési parancs)