Nem maradnak büntetlenül a keresztények ellen elkövetett bûncselekmények
2016.09.20. 07:28
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter felszólalásában kifejtette: Magyarország is támogatja az ENSZ New York-i menekültügyi csúcsértekezletén indított nemzetközi kezdeményezést, melynek célja, hogy bűncselekményei miatt felelősségre vonják az Iszlám Állam nevű terrorszervezetet.
A kezdeményezést Boris Johnson brit, Didier Reynders belga és Ibráhim al-Dzsaafari iraki külügyminiszter indította útjára a nemzetközi menekültügyi konferencián. A tanácskozás erről szóló panelbeszélgetése lényegében az indító rendezvénye volt annak a nemzetközi kampánynak, amely a felelősségre vonást szorgalmazza.
Rövid beszédében Szijjártó Péter kifejtette, hogy Magyarország elítéli az Iszlám Állam iraki és szíriai területen elkövetett atrocitásait, az emberi jogokat és a nemzetközi humanitárius jogot is megsértő szisztematikus és tömeges jogsértéseket:
Ezen belül kiemelt fontosságot tulajdonítunk a modernkori rabszolgaság elleni harcnak, illetve a vallási és etnikai kisebbségek, továbbá más veszélyeztetett csoportok – mint például a nők és a gyermekek – védelmének."
A magyar álláspont szerint ezek a bűncselekmények nemcsak az áldozatok ellen irányulnak, hanem az egész nemzetközi közösség érdekeit is sértik és támadják értékrendjét, egyúttal veszélyt jelentenek a nemzetközi békére és biztonságra is. A miniszter felhívta arra is a figyelmet, hogy az Iszlám Állam mindemellett civilizációs fenyegetést jelent a keresztény közösségekre is:
a terrorszervezet keresztények elleni bűnei nem maradhatnak büntetlenül."
A magyar diplomácia vezetője tájékoztatta a rendezvényen részt vevő külügyminisztereket arról is, hogy a Nemzetközi Büntetőbíróság főügyészének személyesen írt levelet az ügyben, ám a főügyész eddig még nem fogalmazott meg választ. Ezért Magyarország az ENSZ Biztonsági Tanácsához fordul az ügyben.
(MTI)