A Szovjetunió felbomlása látható vákuumot generált a világban. Nem köszöntött be a globális béke és egyensúly, nem lett vége a történelemnek. Az amerikai külpolitika bizonyíthatóan beavatkozott szuverén országok belügyeibe, terrorcsoportokat pénzelt azért, hogy érdekeit érvényesítse a nagyvilágba. Felmerül tehát a kérdés: Vajon a Szovjetunió felbomlása okozta a globális káoszt?

Marcus Papadopoulos – a Politics First publicistája, Oroszország és Szovjetunió történelmének szakértője – az egykori diktatórikus állam, a Szovjetunió felbomlásának 25. évfordulója kapcsán mutatja be nézeteit, hogy mi is történt 1991 óta a világban. Címe alapján ez a cikk a szólhatna Szovjet Kommunista Párt propagandájáról. Azonban szerzője nem köthető a Szovjetunió egykori pártjához.

Mire számítsunk tehát? Elgondolkodtató, ugyanakkor nyugatellenes és inkább oroszbarát olvasmányra. Ez nagyjából a körítése a cikknek.

Papapdopoulos már rögtön az elején leszögezi: cikke nem a nyugati mainstream nézeteket vallja. Azok szerint ugyanis azzal, hogy Moszkvában lehúzták a redőnyt, helyreállt a globális béke és az egyensúly – vagy véget ért a történelem, mert beköszöntött a liberális demokrácia az egykori vasfüggöny országaiba.

A szerző szerint ez egy nettó hazugság, amely gyakorlatilag felér az egykori Szovjetunióban hangoztatott propagandával.

Papadopoulos szerint 1991 óta számos olyan konfliktus történt a világban, amely mögött közvetetten vagy közvetlenül az Egyesült Államok állt. Ha úgy nézzük, az érintett országok nemzetközi jogilag független és szuverén államok voltak – tehát illegitim beavatkozásokról beszélhetünk. Ha pedig a következményeket vizsgáljuk, akkor látjuk: nem a globális béke korszaka, hanem az instabilitás évtizedei köszöntöttek be a világban.

Papadopoulos felteszi a kérdést: mit ért el az Egyesült Államok ezekben az országokban? Véleménye szerint a lista nem túl emberi, hiszen humanitárius katasztrófák, polgárháborúk robbantak ki, tért nyert a terrorizmus és mindezekre reflektálva a szélsőséges ideológiák reneszánszukat élik. Nemcsak Európában, hanem a nagyvilágban is. De ha az elmúlt 25 év jogi következményeit nézzük, akkor az is beszédes, ahogy összeomlott az Egyesült Nemzetek Szövetségének (ENSZ) nemzetközi jogi mechanizmusa. A szerző szerint ugyanis a világ elbizonytalanodott – hiszen látva a „nemzetközi beavatkozásokat”, az egyes szuverén országok joggal félhetnek attól, hogy egyszer ők is felkerülhetnek egy globális játszma színpadára.

Ha Papadopoulos konklúziójára vagyunk kíváncsiak, akkor azt mondhatjuk: a Szovjetunió megszűnése miatt van jelenleg is globális instabilitás. A szerző logikája egyszerű, hiszen azt állítja, hogy 1945 és 1991 között a világon két pólus létezett, emiatt egyszerűen nem jöhettek létre hatalmi vákuumok. Az elmúlt negyed évszázad washingtoni hatalmi törekvéseinek így vagy úgy, de ellenpólusa lehetett volna a Szovjetunió. A szerző szerint az USA áll számos ország destabilizálása mögött, Washington támogatta a radikális iszlamistákat Bosznia-Hercegovinában, Líbiában és Szíriában is – amely pedig a mai napig hatással van a nemzetközi politikára és az emberek biztonságára.

1. Ha már a kubai rakétaválságot sikerült megoldani tárgyalásos úton a két nagyhatalom között, akkor ma ugyanúgy tanácskoznának a globális szereplők, mondjuk arról, hogy mit keresnek Törökországban amerikai nukleáris töltetek.

2. A Szovjetunió valószínűleg nem hagyta volna, hogy Jugoszlávia területi integritása felbomoljon; és minden erejével a Jugoszláv néphadsereget támogatta volna – amellyel „elkerülhető lett volna” a geopolitikai és humanitárius válság a térségben.

3. Afganisztánban a szovjet erők támogatásával Kabul fel tudta volna venni a harcot az amerikaiak és a pakisztániak által támogatott tálibok ellen, és valószínűleg az Egyesült Államok 2001-es afganisztáni intervenciójára sem lett volna szükség.

4. A szovjet kormány valószínűleg folytatta volna a fegyverkereskedelmét Bagdaddal, ahogy ezt tette az iraki-iráni háború idején. Így Washington nem rohanhatta volna le Irakot, mert tudta volna: értelmetlen lépésével kirobbanthatja a harmadik világháborút.

5. Líbia szintén fontos fegyverpiaca volt és lehetett volna a továbbiakban is a Szovjetuniónak. Ha a szövetségesek nem döntötték volna meg Moammer Kadhafi hatalmát, akkor valószínűleg a térség továbbra is stabil maradhatott volna azzal, hogy Moszkva továbbra is fegyverekkel támogatja az észak-afrikai országot.

6. „Vigyázó szemetek Damaszkuszra vessétek!” – mondhatni így gondolkodott a Szovjetunió Szíriával kapcsolatban. Ha továbbra is fenn maradt volna a két ország „jó” kapcsolata, akkor valószínűleg az Egyesült Államok nem tudta volna támogatni a közel-keleti szélsőségeseket.

7. Végül Ukrajna nem tudott volna az Európai Unió és a NATO prédájává válni, hiszen a Szovjetunió létezésével a kijevi kormány nem is tudott volna nyitni a nyugati hatalmak felé.

Úgy gondolom, hogy mind a nyugatellenes, mind pedig az oroszbarát „kategóriák" csak leszűkítik a látószöget. Ahogy nyugati utópiának bizonyult a globális béke és egyensúly víziója, ugyanúgy illúziónak tűnik az oroszok szemlélete is.

Ezt mi, magyarok a saját bőrünkön tapasztaltuk azzal, hogy 40 évig szovjet hadsereg állomásozott az elvileg „szuverén Magyarországon." A magyar kommunista kormányok felett pedig pont az a diktatórikus állam állt, melyet a cikk szerzője preferál.

Az Egyesült Államok azonban a második világháború után bizonyította, hogy képes az érdekeit félretenni azért, hogy a világégés sújtotta országokat különböző módon segítse. 1991-et követően azonban valóban elgondolkodtató Washington szerepe a globális politikában.