Reggel 7:59
2016.09.08. 07:59
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Strasbourgban kijelentette, Európa biztonsága ma Törökország stabilitásával kezdődik, mivel az Európai Unió a Törökországgal kötött migrációs egyezménnyel gyakorlatilag Ankara kezébe helyezte a kontinens biztonságának kérdését. Ezért aki az utóbbit támadja, az gyakorlatilag a kontinens biztonságát ássa alá.
Simicskó István honvédelmi miniszter a szigetvári Zrínyi Napok keretében hangsúlyozta, hogy a történelem megtanított minket arra, hogy a magyarság addig létezhet, amíg van erős magyar állam. A nemzetállamok megmaradásának fontosságát kiemelve azt mondta: nem hisszük azt, hogy a kultúráknak, civilizációknak össze kell keveredni. A honvédelmi miniszter szerint az Európai Uniónak és valamennyi nemzetének a hiszékenységgel szemben ma erős hitre van szüksége.
Az oroszországi rendszeren belül Vlagyimir Putyin orosz elnök igazi vezető, ráadásul sokkal jobb, mint Barack Obama amerikai elnök – fogalmazott Donald Trump republikánus elnökjelölt az MSNBC televízió szerda esti Főparancsnokok fóruma című műsorában. A műsorban a republikánus elnökjelölt amellett, hogy erőskezű vezetőnek nevezte az orosz elnököt, rámutatott arra is, hogy Putyin támogatottsága továbbra is 82 százalékos.