Sok lehetőség nincs, vagy a jelenleg még nagy pártok változnak a brit konzervatívok mintájára és kifogják a szélsőjobboldali pártok vitorlájából a szelet, vagy marginalizálódnak, és az osztrák forgatókönyv valósul meg és a szélsőségek kerülnek hatalomra.

A szélsőséges pártok tündöklése

A szélsőséges pártok a háború óta nem látott népszerűséget szereztek az elmúlt másfél évben. Nem ők lettek okosabbak, a világ formálódott úgy, hogy megoldási javaslataik kelendőkké váltak a politikai piacon. Az addig életidegennek és rasszistának hangzó kijelentések hirtelen nagyon is érvényes, sőt szinte egyedül érvényes, hiteles politikai programnak kezdtek kinézni. A szélsőségeknek kedvező körülmények stabilizálódni látszanak. Új politikai korszak köszöntött be, ahol a hagyományos politikai felosztás és témák már nem működőképesek, a népvándorlás, az afrikai népességnövekedés, a Közel-Kelet felrobbanása, a klímaváltozás együtt az addigi keretek között nem kezelhető helyzeteket alakít ki. Ezek a pártok népszerűségüket ennek a változásnak köszönhetik. Illetve legfőképpen azoknak a hatalmon lévő politikai erőknek, akik hagyták a dolgokat eddig fajulni, akik nem léptek időben, akik nem adtak saját válaszokat a szavazók jogos félelmeire.

Mi sem bizonyítja a nagy pártok bűnét jobban, mint, hogy azokban az országokban, ahol a hagyományos pártok képesek voltak kezelni a helyzetet, ott elmaradt a szélsőségek népszerűség növekedése, vagy akár teljesen marginalizálódtak, mint Nagy-Britanniában a UKIP. Akik pedig, mint Ausztriában, ezt elszalasztották, azok most komoly gondokkal néznek szembe. A kihívás tehát könnyen és a demokratikus keretek között kezelhető lett volna.

Az európai politikai tétje

A tét óriási. Európa prosperitása és stabilitása múlik azon, hogy képesek-e a hagyományos jobboldali pártok kezelni a kihívásokat. A változások következtében népszerűséget szerző szélsőséges pártok ugyanis egybitesek, egyetlen üzenettel és egyetlen programponttal rendelkeznek csupán. Nem képesek komplex, egy modern társadalom minden gondjára és fejlődésének biztosítására alkalmas programot és kormányzatot felállítani. Kizárólag bevándorló és EU-ellenes jelszavakkal rendelkeznek, azon túl pedig meglehetősen ködös elképzelésekkel. Ez azonban nem is igazán érdekli szavazóikat.

Két példát hoznék erre. Egyrészt a francia Nemzeti Front, gazdasági elképzeléseit, amik a 17. századi merkantilizmusra épülnek. Az importvámok drasztikus emelésére, bezárkózásra, piacvédelemre. Ezzel meglehetősen rövid időn belül a földel tennék egyenlővé a francia gazdaságot. A muszlim problémától azonban jobban félnek szavazói, mint a jövőben esetlegesen bekövetkező gazdasági összeomlástól.

A másik a Jobbik példája, amely kizárólag a cigányellenességre építette politikai stratégiáját és vált ezzel időszakonként a második legerősebb párttá. Annak ellenére, hogy semmilyen más területen nem tudott kormányképességet mutatni.

Ezek a pártok nem képesek normális a 21. századi nemzetközi versenynek megfelelő kormányzást folytatni, ez azonban nem fogja a szavazókat megakadályozni abban, hogy rájuk szavazzanak, mert a biztonságuk kérdése felülírja ezt.

Ezért a hagyományos jobboldali pártok (a baloldal ezt nem tudja megoldani, erről majd később) felelőssége óriási, Európa hosszabb távú jólétét és gazdasági erejét kockáztatják tétlenségükkel. A letűnőben lévő multikulti értékrendjét védelmezik, de ennél sokkal többet veszít majd Európa. Míg ha hagynák veszni multikultit megmenthetnék Európát a szélsőségektől és a veszélyektől is. Ma úgy látszik ezt csak néhányan ismerték fel.

A brit konzervatív zsenialitás

A Brexit-népszavazást Cameron bukásának láttatták a nemzetközi véleményformálók. Ezzel szemben, Cameron hősként vastaps mellett mondta el utolsó beszédét és vonult le a pódiumról. A brit konzervatívokat megértették, hogy politikája megerősítette őket, ellenfeleit szétverte, megmentett egy nagy hagyományú pártot és valószínűleg Nagy-Britanniát, még ha ez politikai karrierjébe került is. Cameron a kevés nyugati vezető közé tartozott, akik felismerték, hogy Európa egy új politikai szakaszba érkezett, amiben a szélsőségek megerősödése jelenti a legnagyobb veszélyt. Nyilvánvalóvá vált számára, hogy ha konzervatívok nem vesznek át ezekből a politikákból bizonyos részeket, akkor hiába a több száz éves múlt, a perifériára szorulhatnak.

Cameron három területen lépett.

1. Azt mondta, hogy ők kimaradnak a népvándorlásból. 20 ezer maguk által kiválasztott menekültet vállaltak 5 év alatt.
2. Küzdelmet indított a kelet-európai munkavállalók és a brit szociális rendszeren élősködők számának korlátozásáért.
3. Meghirdette a Brexit-népszavazást.

Ezek az intézkedések egyértelműen a szélsőséges irányzatok szavazói felé tett gesztusok voltak és meglehetősen hatékonynak bizonyultak. Érdekes módon ezért alig kapott kritikákat EU-s politikusoktól. Nem nevezte az európai sajtó szélsőségesnek, pedig még olyan unortodox kijelentéseket is megengedett egy saját maga jegyzett cikkben, hogy nyelvtanfolyamra kötelezi a muszlim nőket és aki a két és fél éves tanfolyam után megbukik a teszten, azt kitoloncolhatják. Beleértve azokat is, akik már régóta ott élnek.

Cameron zsenialitása a Brexit kampány esetén világlott ki legjobban. Létrehozta saját ellenzékét pártján belül, nyilván egy előre megbeszélt forgatókönyv szerint. A legnagyobb veszély ugyanis az volt, hogy a UKIP áll a kilépési kampány élére és ő erősödik meg benne. Cameron ezt ügyesen védte ki, és a kampány gyakorlatilag a konzervatívok két szárnya között zajlott. Win-win helyzet, amiben csak ők nyerhettek. Az eredmény kihirdetése után, a Brexit-pártiak fancsali képéből arra következtethetünk, hogy azt gondolták a maradás nyer, de biztosak lehetünk benne, hogy a Brexittel jobban jártak a konzervatívok. A UKIP szétesett és a Munkáspárt romokban hever. Ha ma választásokat rendeznének azt Theresa May durván megnyerné. Cameron ugyan le kellett mondjon, de megmutatta az európai jobboldali hagyományos pártoknak, miként kell átvészelni a mostani labilis politikai időszakot, miként kell megszabadulni a szélsőséges ellenfelektől. A recept, hogy át kell venni retorikájuk és megoldásaik egy részét és azt fogyasztható, vállalható formába önteni. Ez egyébként a magyar, dán és a finn út is, azzal megspékelve, hogy az utóbbi két helyen be is vették a radikálisokat a kormányba. A dán és finn szélsőségek azonban korántsem olyan durvák, mint mondjuk a Jobbik.

Orbán politikája ennek a forgatókönyvnek az őspéldája, de egy dologban nagyon különbözik a többitől. Rengeteg kritikát kap, pedig a lényeg itt sem más, mint a briteknél.

A második út: az osztrák idiotizmus

Ha Cameron zseniális, akkor az osztrák nagy pártok idióták. Későn ismerték fel az új történelmi helyzetet és rosszul cselekedtek. Nem látták meg, hogy Ausztria nem alkalmas a menekültválság elviselésére, és fél évig játszották a humánus hőst. A váltás túl későn jött. Időközben a szélsőséges Szabadságpárt a legnépszerűbbé vált és csak csalással tudták államfői győzelmüket megakadályozni, ami jó eséllyel második nekifutásra már nem fog menni.

Az osztrák forgatókönyv nagyon esélyes még néhány hezitáló országban, A szavazók mást akarnak. A szavazók ellenében politizálni pedig sokáig nem lehet. Az osztrák hagyományos pártok későn ismerték ezt fel. Merkel úgy tesz, mint aki nem ismerte fel. Hollande felismerte, de az senkit nem érdekel. A muszlim problémának legjobban kitett országokban mindenhol fennáll a veszély, hogy elbuknak a hagyományos pártok.

Az gondolhatnánk, hogy az FPÖ korábbi tündöklése és bukása, amikor a kétezres évek elején bekerült a kormányba és nagyon gyorsan kiderült róla, hogy alkalmatlan, támpontot jelenthet a jövőre nézve. Ez azonban hiú remény. A mai politikai klíma változása  tartósabb lesz. Az FPÖ népszerűségét előidéző muszlim migránstömeg nem tűnik el. Arra sem látszik nagy esély, hogy ne folytatódjon migráció, de a már itt lévő tömeg is elég gond már. Amíg ezek a körülmények fennállnak a szélsőségek népszerűsége is garantált.

A baloldal részleges halála

Többször hangsúlyoztam, hogy megoldást csak a jobboldali pártok hozhatnak. A baloldal számára a jelen helyzetben nincs tér. A jobboldali pártoknak a francia modellt érdemes a baloldalhoz fűződő viszonyban követniük, amit a regionális választásokon alkalmaztak.  Semmilyen összefogás, semmilyen koalíció, semmilyen gesztus. A baloldalnak nincs más választása, mint beállni a jobboldal mögé, annak érdekében, hogy megakadályozzák a szélsőségek hatalomra kerülését. A baloldali politika Európa új politikai korszakában halott. Nincs mit mondania, annak csupán két terület maradt. Az akcionista szélsőbal, mint például Németországban, vagy Franciaországban. Akik balhékat, tüntetéseket szerveznek. Illetve néhány olyan nagyváros, ahol a migránsok szavazataival képesek esetleg választást nyerni, mint például London. Az akcionista szélsőbal, összefog majd a muszlim radikálisok mérsékeltebb szárnyával és utcai akcióban egymást erősítik, mint a párizsi megmozdulások alatt.

A baloldal új korszaka akkor következhet el, ha a muszlim szavazók aránya tovább nő a népességben és velük egyesülve újra tényezővé válhatnak. Addig, mind Németországban, mind Franciaországban, vagy Nagy-Britanniában hatalmas bukásra vannak ítélve.

A harmadik tragikus út

A harmadik út a talán a legrosszabb, de néhány országban, mint például Németország elképzelhető, hogy ez valósul meg. A szélsőségek nagyon megerősödnek, de képtelenek lesznek hatalomra jutni, mert a baloldali szavazók átszavaznak és hatalmon tartják a jobboldali pártokat. Így egy állandó konfliktusokkal, utcai megmozdulásokkal teli rendszer jön létre, ahol a hagyományos politikai témák, mint gazdaság, szociális ügyek stb. eltűnnek a porondról. Helyette egyik oldalon a szélsőségek szidalmazása, a másik oldalon muszlim ellenesség kerül a politika középpontjába. A kormányzás energiáit ezek a témák veszik el, a kormányzás minősége fokozatosan csökken, (aminek már vannak jelei ma is). Ez a tematika egy szoft Weimarizálódásnak felel meg, ami lassan felőrli az országokat és egy lassú, de biztos lecsúszás indul meg.

A tét tehát óriási és az európai konzervatív pártok felelőssége hatalmas. A helyzetet csak ők menthetik meg és erre csak a brit-magyar-dán-finn út alkalmas. Nincs köztes megoldás, a mismásolás, a kivárás, a helyzet jobbra fordulásában reménykedés nem működik. Jó lenne, ha ezt megértenék Európa jelenlegi vezetői.