Este 7:59
2016.08.29. 19:59
Az Európai Unió főtárgyalója hétfőn cáfolta, hogy megrekedtek volna az EU és az Egyesült Államok között megkötendő szabadkereskedelmi egyezményről (TTIP) szóló tárgyalások a felek között. Sigmar Gabriel német gazdasági miniszter egy hétvégi tévéinterjúban ezzel szemben azt állította, hogy a megállapodás tető alá hozását célzó egyeztetések gyakorlatilag zsákutcába jutottak. Ignacio García Bercero uniós főtárgyaló azonban cáfolta a német politikus által elmondottakat. A főtárgyaló kijelentette, hogy „a labda még játékban van” a TTIP ügyében.
A francia kormány konzultációt indított annak érdekében, hogy az ország második legnagyobb vallása, az iszlám jobban illeszkedjen a köztársasági értékekhez. A „franciaországi iszlám” megteremtése érdekében a belügyminisztérium egy alapítvány létrehozását tervezi, amely az iszlám franciaországi értékekbe illeszkedését célozza meg. A projektről már hónapok óta folynak az egyeztetések, a 87 halálos áldozattal járó nizzai terrortámadást követően azonban felgyorsultak a tárgyalások.
Soros György-féle Nyílt Társadalom Alapítvány dollármilliókat áldozna azért, hogy a katolikus többségű Írországban liberalizálják az abortuszt. A siker precedens értékű lehet, hiszen több más országban is hasonló támadásokat készítenek elő. DC Leaks által megszellőztetett dokumentumok tanulsága szerint az Egyesült Államok 16. leggazdagabb embere hároméves tervben készül támadást indítani a szigorú ír abortuszszabályozás ellen.