A multikulturalizmus és a bevándorlási válság révén a Nyugat szembetalálta magát egy olyan identitással, mely nála jóval erőteljesebb: az iszlám.

Samuel P. Huntington, a Harvard Egyetem egykori professzorának 1996-ban megjelent, „A civilizációk összecsapása és a világrend átalakulása” c. könyve rengeteg kritikát és gúnyos mosolyt váltott ki azokból, akik Fukuyamát és a liberális demokrácia győzelmét, a történelem végét éltették a hidegháború lezárultával.

A neves politológus professzor nem kevesebbet állított, minthogy az új világrend alapjait a kulturális identitások fogják jelenteni, a világ pedig egyre inkább többpólusúvá válik. A civilizációkon belüli ideológiai vitákat felváltja a vallás és a kultúrák összecsapása más-más szereplőkkel. Huntington álláspontja szerint a globális civilizáció kialakulása merő képtelenség.

A szerző kitűnően látta már a ’90-es évek első felében, hogy a Nyugat (beleértve Magyarországot is) egyre inkább konfrontálódni fog más civilizációkkal, különös tekintettel az iszlámra. Huntington elméletét alátámasztotta számos esemény, mint például a 2001. szeptember 11-i terrortámadás, majd az azt követő közel-keleti háborúk, melyek teljesen destabilizálták a térséget. Hogy a történelem mennyire nem érkezett el a végéhez, azt számos válság és háború is bizonyítja napjainkban. Az Iszlám Állam felbukkanásával, terjeszkedésével és megerősödésével, a részben általuk előidézett migrációs válsággal, a terrortámadásokkal egy egyre inkább kibontakozó kulturális összecsapásnak váltunk részeseivé.

Természetesen számos gondolkodó és cselekvő máig cáfolja Huntington elméletét, mondván, a Nyugatnak és az iszlám világnak ugyanazok az ellenségei: a vallási fanatikusok, a fundamentalisták. Arról azonban rendszerint megfeledkeznek, hogy nyugaton a leáldozóban lévő baloldali és a nacionalista terrorszervezeteken kívül nem találhatunk sehol sem keresztény terroristákat, akik például mecseteket robbantgatnak Isten nevében. Az iszlamista terrorizmus azonban él és „virágzik”.

A nyugati világban előszeretettel tagadják a civilizációk konfliktusait, sőt, azt sem szabad kimondani, hogy saját civilizációnk bármiben is értékesebb lenne másnál, míg erről az iszlám világ teljes mértékben megvan győződve a saját esetében. A liberális és baloldali dogmatika szerint ugyanis minden kultúra egyenlő, nem állíthatók fel rangsorok. Ebből egy furcsa példával élve az is következik, hogy mikroszinten a vegetáriánusok és a kannibálok között sincsen semmifajta értékkülönbség.

Ahogyan a lengyel politikai gondolkodó, Ryszard Legutko is megfogalmazta, a nyugati civilizáció egyik legnagyobb sztereotípiája, melyet érvként szoktak felhozni, hogy a nyugati kultúra lényege a szkepticizmus szelleme, ami még saját alapelveit is kétségbe vonja.

Nyugat-Európa és Észak-Amerika alapvetően a saját gyökereit és identitását tagadta meg az elmúlt évtizedek (sőt, évszázadok) során, mióta beköszöntött a „béke szelleme”. A gyarmatosító múlt, a világháborúk és a totalitárius rendszerek miatt a Nyugat a teljes önfeladást választotta. A keresztény kultúra és a nemzeti identitás többé nem hivatkozási alap, hiszen az kirekesztő és megosztó a máshonnan, kívülről érkezők számára. A liberális demokráciát a kommunizmushoz és a nácizmushoz hasonlóan már-már vallási áhítat övezi, melynek küldetése van a világban.

Winston Churchill egykor kijelentette, hogy a „demokrácia a legrosszabb kormányzási forma – nem számítva az összes többit, amellyel az emberiség időről időre megpróbálkozik.” Napjainkban már nem mondhatna ilyet büntetlenül egy brit miniszterelnök, hiszen a liberális demokrácia túllépet saját keretein. Már nem pusztán kormányzati formaként, hanem értékként és egyben identitásként szeretnének rá tekinteni, mely összeköti a Nyugatot és szövetségeseit, ami gyógyír minden problémára a világban. Az Egyesült Államokban és Nyugat-Európában tehát már nem a kultúra  jelenti a civilizáció lényegét, hanem maga a politika. Aki amerikainak vagy európainak vallja magát, az annyit tesz, hogy szereti a szabadságot és a demokráciát. Ha mindezt valódi identitásnak tekintjük, abból az is következik, hogy mindenki európai és amerikai lehet, aki ezeket a nézeteket a magáénak vallja, azaz nincsen erős táptalaja.

A multikulturalizmus és a bevándorlási válság során a Nyugat szembetalálta magát egy olyan identitással, mely nála jóval erőteljesebb: az iszlám. Bár számos töréspont sújtja az iszlám világot is, az emberek számára a vallás az elsődleges identitás, mely túlnyúl az állami kereteken, erős kohéziót és összetartozást biztosít, a testvériség érzését teremtve muszlim és muszlim között. Az erős identitás hiányában a Nyugat pedig képtelen lesz megfelelő választ adni a civilizációs megmérettetésre.