A szíriai válságot követően, Nizza és a török krízis megkérdőjelezhetetlenül nyitotta meg az utat Moszkva előtt, hogy regionális és nemzetközi szinten is egyre erősebb legyen.

Nizza kapcsán egyértelműen kiderült, hogy véget ért a radikális iszlám terrorizmus azon 9/11-es korszaka, amelyben a legfőbb ellenfél egyértelműen az USA volt. Mára a terrorizmus epicentruma az a Franciaország, amely sokkalta könnyebb célpont, mint hajdan az USA volt. Ma Franciaország annak az európai életérzésnek a szimbóluma, amelynek kiköpött ellentéte az Iszlám Állam által szimbolizált beteges világkép.

Hollande retorikája 180 fokos fordulatot vett, az egyetlen és mindent felülíró cél a radikális iszlám fenevad megfékezése. Itt most már nem számítanak a korábbi játékszabályok, a transzatlanti elköteleződés, Hollandenak rendet kell tennie. Ahogy az utóbbi napok kommunikációjából már kiderült, nem sokat kell várnunk arra, hogy ebben az európai szankcióktól szenvedő Moszkva mihamarabb segítőkezet nyújtson, mellesleg minden történelmi hagyomány is adott az újjáépülő orosz-francia viszony megerősödéséhez.

Erdogan és Putyin közeledése, a csatabárd elásása, már a katonai puccskísérlet előtt kezdetét vette. A puccs azonban megfelelő alkalmat teremtett Putyin számára, hogy a török megbékélést a néppel is jobban el tudja fogadtatni. Hiszen hiába az ideológiai és pragmatikus ellentétek a közel-keleti válságrendezés vagy épp a Krím-félsziget kapcsán, biztonsági és politikai helyzetüket tekintve sokkal több a közös vonás, ami jelenleg összeköti, mint ami elválasztja Moszkvát Ankarától. Akárcsak Franciaország esetében, az elsődleges cél a radikális iszlám elleni küzdelem, ami Putyin és Erdogan számára is egzisztenciális kérdés. Hasonló csónakban eveznek az EU-hoz való viszonyulásukban is, hiszen mindkét hatalomhoz meglehetősen bizalmatlanul viszonyul a Nyugat, továbbá mind Erdogan, mind Putyin saját nemzeti ideológiájukat oly módon határozzák meg, amely kifejezetten ellentétben áll néhány nyugati normával.  Fogalmazzunk egyszerűen: az erdogani iszlamista irány és a putyinista politika nem épp a nyugati berendezkedések testvérei.

Fontos aspektus még, hogy

Erdogan népszerűsége soha nem látott módon erősödött meg az egész Közel-Keleten, Putyinban pedig egyértelműen a szír válság megoldóját látják. Még ha a korábbi ellenségeskedés be is határolja Ankara és Moszkva együttműködésének kereteit,

Ha mindez így alakul, akkor Európának nemcsak a terror elleni harcra kell egyre inkább figyelmet fordítania, hanem arra is, hogy a merkeli hibákat meg nem ismételve ne bízza saját biztonságát egy az egyben más hatalmakra…

( Al-Monitor, Fox News)