Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Már megint tömegverekedés tört ki a kiskunhalasi menekültszállón

Tóth Dalma

2016.07.18. 12:28

Tömegverekedés alakult ki vasárnap este a migránsok között a Kiskunhalasi Menekültügyi Õrzött Befogadó Központban.

Bakondi György elmondta, hogy az őrzött menekülttáborban este 8 óra körül mintegy húsz migráns verekedett össze. Voltak köztük algériaiak, szírek, pakisztániak és két mongol is.

Először csak puszta kézzel, később viszont letört bútorlábakkal is egymásnak estek. A biztonsági őrök beavatkozására kimentek az udvarra, ahol mintegy kétszázan csatlakoztak a verekedéshez. 

A rendőrök beavatkozásának eredményeként a késő esti órákra helyreállt a rend a központban.

Kilencen sérültek meg, akik közül nyolc embert vittek kórházba. Valamennyiük nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. 

Vizsgálják, hogy pontosan milyen okból tört ki a verekedés, valamint, hogy azt ki kezdeményezte. A rendőrség csoportosan elkövetett garázdaság bűntette miatt indított eljárást.

A kiskunhalasi befogadóközpontban az elmúlt hetekben több alkalommal történt valamilyen atrocitás a migránsok között, de valamennyi esetben rövid idő alatt sikerült helyreállítani a rendet. Bakondi György azt mondta, hogy a kiskunhalasi központban megfelelő létszámú az őrszemélyzet, szükség esetén a rendőrök is segítenek. Vasárnap is így történt, amikor csaknem kétszáz rendőr segített a központ rendjének helyreállításában.

(MTI)

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére