Aki szokta olvasni a magyar sajtót, különös tekintettel a napi.hu-ra, az úgy érezheti, hogy a világ, az élén Magyarországgal az EU pofozózsákja. Naponta akár két pofont is kioszt a lap az EU ellenségeinek. A szerkesztő humorérzékét és szókincsét dicséri, hogy néha a főoldalon két egymás alatt cikk is található, aminek címében éppen pofont kap valaki.

Az utóbbi időben a britek is a beszálltak a virtuális pofongyárba és az ő arcukon is egyre másra csattan a hatalmasságok tenyere. A pofonokat a „világ ura” az, EU osztogatja ezekben a képzelgésekben. A dohányipartól, a mezőgazdasági támogatásokon át a bevándorlásig mindenért kaptunk már pofont. Az utóbbi napokban döbbenetes nyelvi újítást vezettek be a lapnál, az EU „rádörrentett” a britekre, pofon helyett, hogy ugyan kapják már össze magukat és azonnal lépjenek ki. Nyilván komoly szerkesztőségi team work keretében találták ki az új kifejezést, mert akkoriban már volt két pofont a címlapon.

A lényeg persze nem a részletekben lakik, nem is kötekszem tovább. A magyar sajtó, a baloldali politika és „szakértők” szerint van egy megkérdőjelezhetetlen hatalmú, félelmetes EU, aki ha valakire rászól, az mindjárt össze kell sz888rja magát, kussban kell maradnia, és csinálni, amit mondtak. A baloldal ezt világlátást valószínűleg a kommunizmusból örökölte, mert ha Moszkvából valamit megüzentek, az úgy is vót. Ugyan illedelmesen tiltakoznak, amikor valaki azt mondja Brüsszel olyan, mint Moszkva, de azért biztonságképpen úgy viselkednek, Brüsszellel, mintha tényleg Moszkva volna.

Brüsszelnek azonban csak a pofázás szintjén sikerül Moszkvának lennie. A beharangozott pofonok soha nem csattannak el, az ellenfél soha nem ijed meg, az egész sztori csak a magyar sajtóban olyan, mintha egy nagyhatalom éppen kiosztani valami kisöcsit.

Az EU tökéletesen megvalósította minden stratéga rémálmát. Sok nagyhatalom összeállt és létrehoztak egy kishatalmat. Az EU annyira gyenge érdekérvényesítő, hogy még soha rendesen nem tudott senkit pofon ütni, még amikor megkísérli, lásd pl. orosz szankciók, akkor sem lehet igazán eldönteni kinek fáj jobban. Az EU pofonjai soha nem csattannak el, a kéz lendül, de soha nem ér célba. Az EU keménykedés üres és semmit sem ér. Brüsszel elveszik a jogi részletekben, az érdekek egymásnak ellentmondó útvesztőjében. A kiosztani szánt ellenfél, mindig meg tud állapodni, mindig talál jogi, vagy politikai utat a pofon elkerülésére. Az EU még örülhet is, ha nem esik néha seggre a mellé ment pofont lendületétől. A magyar sajtó egyszerűen nem akarja megérteni, hogy a pofonok, a rádörrenések csak a politikai játszma részei, gyenge próbálkozások, és a politikában az EU egyszerűen nem elég erős. Fenyegetőzni tud, de enné többre ritkán jut.

A legújabb példa a brit kilépés levezénylése. Az EU vezetői már többször „rádörrentettek” a britekre, de úgy tűnik erre mindenki magasról tesz. Õk azt akarják, hogy még a nyáron induljon meg a kilépési folyamat, vagyis aktiválják az 50. Cikkelyt, de Theresa May, ezt csak jövőre szeretné indítani. A magyar sajtón kívül mindenki meglepődne, ha a britek elkezdenének kapkodni, csak azért mert néhány EU politikus ugrál és kiabál. Az EU nyomást próbál gyakorolni a britekre, mint normális politikai játszmákban általában, de ezek nem pofonok, csak egy kishatalom erőtlen próbálkozásai.

Az EU keze újra lendül a brit esetben, de pofon megint nem lesz. Sőt, még azt is kockáztatja, ha sokat ugrál és nagyon keménykedik a tárgyalásokon, még tovább gyengíti az EU-t a tagországok eltérő érdekei miatt. Az EU annyi érdek mentén épül fel, hogy csak egyetlen dologban képes maradéktalanul egységesen cselekedni. A konszenzus lényege, hogy költsük együtt a német adózók pénzét. Ebben szinte soha nincs vita. Nem is értem, hogy miért a németek az EU legnagyobb támogatói.