Erdogan megint bajba került
2016.06.16. 22:28
Korábban is foglalkozott már a török ellenzéki média azzal, hogy Erdogannak megkérdőjelezhető az egyetemi végzettsége. Most azonban mindennél erősebb érvek szólnak amellett, hogy az eddigi vádak valóban igazak.
Erdogan életrajzából tudni lehet, hogy elvégzett egy középszintű oktatási intézménynek megfelelő imám-hatip képzőt, ahol vallási prédikátornak képzik az ember fiát Törökországban. Eddig nincs is semmi gond, azonban a hatvanas és hetvenes évek Törökországában az ilyen képesítéssel rendelkezők csak teológiai területen tanulhattak tovább, ennek ellenére Erdogan későbbi önéletrajzi adatai arról tanúskodnak, hogy a Marmara Egyetem Közgazdaságtudományi és Közigazgatási Karán szerzett diplomát. Ebben csak az a bökkenő, hogy ehhez kellett volna egyéb iskolai végzettség is az imám sulin kívül.
Az Erdogan elleni vád most a legfőbb Választási Bizottság egy korábbi bírójától Omer Faruk Eminagaoglutól érkezett, akiről azért tudni kell, hogy mellesleg egy olyan bírókból álló mozgalomnak a tagja, amely az erdogani irányvonallal szemben a kemalista ideológiát támogatja és meglehetősen jó kapcsolatot ápol az Erdoganék legfőbb ellenzékének tekinthető Köztársasági Néppárttal, a CHP-vel.
Ez az oka annak, hogy elsőre nem is vették teljesen komolyan az Erdogan elleni felhozott vádakat, mostanra azonban egyre több érv szól amellett, hogy az Erdogan által korábban bemutatott diploma hamis és nincs is semmilyen felsőoktatási végzettsége, mivel az általa megnevezett Marmara Egyetem nem is létezett még 1981-ben. A Marmarát 1982-ben hozták létre egy korábbi nem felsőoktatási végzettséget nyújtó gazdasági akadémia utódjaként.
A török vezető ellen vádaskodó tábor szerint most végre fény derülhet arra, hogy az államfő kezdetektől fogva hazudik. Erdoganék, azért ennyire nem rémültek meg, a kormányzati kommunikációban eddig nem is reagáltak érdemben a felhozott vádakra.
Úgy látszik, az EU- megvédésére hivatott, folyamatosan fenyegetőző török vezető, annak ellenére képes túljárni a brüsszeli nagyágyúk eszén, hogy csak egy szimpla középiskolai képesítéssel rendelkező imám.