Este 7:59
2016.06.02. 19:59
Düsseldorfban akartak robbantani azok a migránsok, akik a német hatóságok szerint elsősorban Törökországon és Görögországon keresztül jutottak be a kontinensre. A három feltételezett terrorista egy negyedik, Németországban tartózkodó személyt is meggyőzött a merénylet szükségességéről. A csoport három tagját külföldi terrorista szervezetben viselt tagsággal, a negyediket terrorista szervezet támogatásával is gyanúsítják.
A Bundestag szinte egyhangúan fogadta el azt a határozatot, amely szerint mostantól Németország is népirtásként kezeli az örmények ellen az ifjútörökök uralta Oszmán Birodalom által 1915-ben végrehajtott atrocitásokat, amelynek legkevesebb fél millió, örmény források szerint másfél millió örmény esett áldozatául. A német döntésre éles török reakciók érkeztek, többek között Ankara visszahívta berlini nagykövetét, egyes vélemények szerint, ez akár még a migránsokkal kapcsolatos török megállapodást is veszélyeztetheti.
A Nemzetgazdasági Minisztérium előterjesztése szerint a jövő évtől a magánszektorban 450 ezer forint lehet a kedvezményes közteherrel adható kafetériajuttatás plafonja. Ebből százezer forint lehetne készpénz, a fennmaradó 350 ezer forint az érintettek Szép-kártyáján landolhatna. A közszférában 200 ezer forintos keretet határoznának meg, ez egyenlő arányban oszlana meg a két juttatási forma között.