A miniszterek félrelépnek
2016.04.13. 14:18
A kérdésekre látszólag könnyű válaszolni – hiszen a 21-ik századi politika a „fejlett imperialista nyugaton” is erről szól:
Többről van azonban szó, ha mögé nézünk a banálisan hétköznapi boltbezárás kérdésének. Méghozzá egy fundamentális ügyről:
Mit jelent ma jobboldalinak lenni? Ki a jobboldali? Aki konzervatív? Aki a hagyományokban és a nagybetűs értékekben hisz? Aki a „polgári berendezkedés” híve? Vagy az aki radikális? Aki pragmatikus? Aki az emberek mellett áll? Aki nevén nevezi a dolgokat? Aki cselekszik?
Azt biztosan tudjuk, hogy ma Magyarországon baloldalinak lenni mindössze annyit jelent:
A baloldal korábban jelzőkben gazdag fogalma kiüresedett, tartalom nélkülivé olvadt. A baloldali pártok korrupcióellenes jelszavakat skandáló levitézlett, korrupt politikusok nyaraltatásával és parkoltatásával foglalkozó üzleti vállalkozások. Ahogy Ford Fairlane mondta:
olyanok, mint a rocksztárok, akiknek ha kell a pénz a drogra, csinálnak néhány "rock a drog ellen" koncertet.
Ugyanez nem mondható el a jobboldalról. A jobboldalon jelen van a régi konzervativizmus öröksége, jelen van a Fidesz első kormányzati ciklusában definiált „polgári” önazonosság, jelen van a Jobbik radikalizmusa (ha mára el is kezdett a politikai középnek imponálni akaró cukisággá fonnyadni) és a modern jobboldali pragmatizmus.
A konzervativizmus a 20-ik század árnyéka, történelmi relikvia. A jobboldal kultúrájának része, de a múlthoz tartozik, így semmit nem segít a jelen problémáinak megoldásában. A polgári önazonosság a Fidesz identitásának állandó része, de sokkal inkább egy általános érték irányultság, mintsem hétköznapi politikai útmutató.
A radikalizmus a kor sajátossága, amiben élünk. Gazdasági válságok, a globális kapitalizmus evolúciójának ellentmondásai, népvándorlás, csalódás a mainstream politikai elitben – mind a nyugtalanság, az európai kultúrában érzékelhető rossz közérzet forrásai. A 80-as, 90-es években még jól működő európai status quo-t mára sokan akadálynak érzik (lásd pl. brexit), az emberek új politikát keresnek, több figyelmet, több egyenes beszédet, több bátorságot, több változást, több cselekvést várnak el. Ha nem találják meg, jön a politikai radikalizmus, az elit ellenesség, az odab888szós attitűd.
A mai radikalizmus nem fasizmus, nem klasszikus politikai szélsőség, nem írható le sikeresen 20-ik századi fogalmakkal. Sőt, a 20-ik század fogalmi reflexei éppen abban akadályoznak meg bennünket, hogy megértsük a radikalizmus iránti igény valódi motivációs hátterét. Ahol a mainstream néppártok nem értik, jön az AFD, jön Le Pen.
A Fidesz sok mindenben emlékeztet a brit konzervatívokra és Cameronra, aki képes volt megfékezni a UKIP-et. Orbán Viktor európai versenytársainál láthatóan jobban érti a történelmi kontextust, veszi az idők szavát, mellette nem tudott váltópárti pozícióba felnőni radikális jobboldali erő.
Sokan azt gondolják, hogy az új pragmatizmus szemben áll az „értékelvű politikával”. Pedig ez csak akkor igaz, ha az utóbbi túlterjeszkedik az „értékek” megjelenítésén, megvalósulásuk ösztönzésén és átlép a „népnevelés” elitista pozíciójába. A polgári értékrend és a modern jobboldali pragmatizmus között nincs érdemi cél- és értékellentét. Az előbbi ugyanis a célrendszer, az utóbbi pedig egy habitus, egy testtartás, a politika gyakorlásának módja.
Az a helyzet, hogy nem lehet a 21-ik században az istenadta „nép” nélkül kormányozni. Nem lehet az emberek ellenében jót cselekedni. Az értékek közösek, megvalósításuk, megélésük módja azonban a társadalom, a közösség szuverenitása. Nem külföldi erők, nem politikai elitek, nem beavatott egyének, papok vagy tudósok dolga, hogy megmondják hogyan éljünk családként mi magyarok, hogyan dolgozzunk, vagy hogyan védjük meg az országunkat. Ez a közösség, a nemzet konszenzusa, a többség akaratán, elképzelésein múlik.
A vasárnapi boltzár esetében a kormány megpróbálta meggyőzni a többségi társadalmat a közösen osztott értékek megvalósulásának egy lehetséges módjáról. Jól tette. A közösség, a politikai többség ezt mégsem fogadta el.
Megvalósulásuk új formáit kell megkeresni. Olyan formáit, ami összhangban van a magyarok „jó életről” alkotott mindennapi elképzeléseivel.
Ez a jobboldali pragmatizmus lényege. Amíg képes a Fidesz a megoldásokat megkeresni, anélkül, hogy hátat fordítana a választóknak, addig nincs tere a radikalizmusnak.