Írhatnék nekrológot, de azzal már egy évet elkéstem. Bicskey Lukács esetében ugyanis csak az életről lehet írni. Mert életet teremtett minden egyes mozdulatával. Színészként nemcsak színpadi játékával idézte meg a hús vér valóságot, de színházon kívül is rengeteget adott nemcsak családjának, hanem ennek az egész országnak. Büszkék lehetünk és egyrészt szomorúak, hogy egy éve egy olyan művészt vesztettünk el, aki a legtöbb nemzetközi filmben szerepelt a magyar színészek közül. Aki a hosszú éveken keresztül nemcsak a színpadon állta meg a helyét, hanem a filmvásznon, a tévében és szinkronhangként is maradandót alkotott.

Bicskey Lukáccsal először 2004-ben találkoztam. Tisztán emlékszem mindenre, bár nem személyes találkozás volt, mégis életre szóló élményt adott. 13 éves voltam és életem első jó magyar filmjére vitt el az édesanyám. Ez volt az Argo, amiért azóta fanatikusan rajongok. Bármikor szó szerint felidézem bármelyik sorát. Bárki bármit mond, egy kultuszfilm. Kedvenc szereplőm természetesen nem volt más, mint Psycho. Bicskey alakította a vékony, torzonborz alakot, aki szép sorban darálta le a rossz fiúkat a vásznon. Elképesztő karakter. Akkor ott azt hittem, hogy ez az ember elpusztíthatatlan. Máig ezt hiszem. Emlékszem, hogy a moziból kijövet anyukámnak lelkendezve meséltem, hogy Psycho volt a kedvenc szereplőm, és elkezdtem faggatni, hogy ki ez a színész, hogy hívják. Ekkor mondta el, hogy a színész neve Bicskey Lukács és, hogy szegedi. Akkor véstem őt örökre az emlékezetembe, ő lett a kedvenc magyar színészem. Gyerek voltam, de nagyon büszke, hogy a szülővárosomból ilyen izgalmas és rejtélyes emberek származnak. Személyesen sosem találkoztam vele. Egy szignózott Argo 2-ős pólóm van csak, amit azóta féltve őrzök.

Egyszerűen megfogott a karaktere. A filmjeiben sokszor látott rémisztő, torzonborz külső, és éles pillantása misztikusságot adott az egész jellemének, de az izzó szempár intelligenciát, tekintélyt és érzelmeket sugárzott. Egy megfejthetetlen karakter, ami rejtélyessége miatt vonz mindenkit.

Az évforduló alkalmából szerencsém volt elbeszélgetni édesanyjával, Bicskei Károlyné Koszorús Irénnel, aki egy teljesen új megvilágításba helyezte Bicskey karakterét, így én is rengeteget tudtam meg kedvenc filmbéli hősömről.

Többek között megismertem az embert, akinek a színészet azért volt fontos mert tudta, hogy ezzel szerez örömet azoknak, akiket szeret. Az embert, aki mosolyt csal környezetének, szüleinek, nagy szüleinek, testvéreinek arcára. Az életerős, örökké fiatal szívű színészt, aki már gyerekként ráérzett a színjátszás lényegére.

– írja édesanyja.

Tanulmányait a szegedi Tiszaparti Gimnázium testnevelési tagozatán kezdte meg, itt találkozott Dr. Kovács Zoltánné magyar tanárral, aki az irodalmi színpadon lehetőséget adott a gyermeknek a színészkedés megismeréséhez. Az egyetemi színpad, a KISZÖV klub, mind mind a szárnybontogatás állomásai voltak. Feltett szándéka volt, hogy a színészet világába viszi a család több tagját is: öccse Tibor is szerepelt vele Szegeden, ahol Lukácsot egy egész egyetemista generáció ismerte és szerette meg.

Édesanyja elmondta, hogy Lukács család iránti szeretete felülmúlhatatlan volt, mérhetetlen türelme és gyerekek iránt érzett szeretete pedig példaértékű. A sikereit is szerényen élte meg, az Újszínház társulatának kiemelkedő tagjaként is nagyon jól érezte magát, Koncz Gáborral való találkozása energiával töltötte fel.

Én így ismertem meg a gyerekkorom titokzatos filmbéli hősét. És ez, ahogy Bicskey életműve is: örök.