Németország idén januárban vette át az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) elnökségét; szándéka, állítólag, hogy a szervezeten keresztül is menedzselje a bevándorlási válságot, pontot tegyen a hosszúra nyúló ukrajnai béketárgyalások végére és érdemben fellépjen az Európát fenyegető terrorveszély ellen. Az elnökség átvételekor a német külügyminiszter arról beszélt, hogy a biztonsági szervezet befolyását is felhasználva próbál majd érvényt szerezni az alapvető emberi jogok védelmének (a EBESZ terminológiája szerint a biztonságpolitika "emberi" dimenziójának), mert úgy véli, ezek is hozzájárulnak a biztonsági kockázatok mérsékléséhez.

Bejelentését a Human Rights Watch tapsviharral fogadta, ahogy eheti útja előtt is megszólaltatta a fanfárokat. Streinmeier Üzbegisztánban, Kirgizisztánban és Tádzsikisztánban is tiszta vizet önt végre a poharakba, az EBESZ nevében kéri számon az országokat az alapvető emberi jogokkal szembeni visszaélésekről, az ellenzék bebörtönzéséről, a sajtószabadság lábbal tiprásáról, az iszlám szélsőségesekkel szembeni elégtelen fellépésről, a kisebbségekkel szembeni folyamatos atrocitásokról.

Nem mellesleg persze a német gazdasági befolyást is erősítené a külügyminiszteri vizit, hiszen azt Steinmeier is jól látja, hogy bármilyen jelentős biztonsági kockázatokat is hordoznak a közép-ázsiai országok, a bennük rejlő gazdasági potenciál még nagyobb.
Ezt a potenciált Németország még nem tudta lefölözni, így Steinmeier anélkül oktathat, hogy ezzel a német üzleti/politikai köröknek gazdasági érdeksérelmet okozna; nyomást gyakorolhat a közép-ázsiai országok vezetőire, amelyeket kedvére enyhíthet, ha a gazdasági együttműködésre megfelelő garanciákat lát.

Talán épp ez a pragmatizmus az oka, hogy a térségbe látogató német külügyminiszter Törökországot messzire elkerüli. Azt a Törökországot, amely az ankarai német nagykövetet az elmúlt hét során kétszer is raportra hívta, azt a Törökországot, amelynek elnöke kézzel akarja irányítani most már nem csak a török, de a német sajtót is. Pillanatnyilag ugyanis a török-német érdekszövetségtől várt haszon mellett eltörpülnek a Törökországban tapasztalt visszaélések, a török kormány biztonságpoltikájának " emberi dimenzióiban" tapasztalt anomáliák.

Olyannyira, hogy európai közfelháborodás kellett ahhoz, hogy Steinmeier beosztottja, a külügyi államtitkár végül vegye a bátorságot, és egy semmitmondó nyilatkozatban emlékeztesse a török elnököt arra, hogy a német sajtószabadság még az EU-Törökország paktum ellenében sem eladó. Erdogan ugyanis felszólította a német kormányt, hogy távolíttassa el az ADF által a netre feltett, elé görbe tükröt tartó, Erdowie, Erdowo, Erdogan című szatirikus videót, amelyet eredetileg a közszolgálati ADF mutatott be. A német külügynél még Juncker is gyorsabb volt, igaz, ő is csak aztán lépett, hogy a német sajtóval együtt hőbörgött az ügy miatt a brit is, és mi is.

A török barátsága mindennél fontosabb most a német kormány számára, hiszen Merkel szinte minden politikai tőkéjét egy olyan országgal kötött paktumra pazarolta, amelynek menedékkérőkkel szemben alkalmazott módszereiben nem bízhat, akitől a migránsokkal szembeni szolidaritásra nem számíthat, akik miatt már most minden jogvédő a fejét fogja. Mindezt pedig úgy kellett eladnia Berlinben és Brüsszelben is, mint a lehető legjobb megoldást. Hiszen Angela Merkel magát tenné nevetségessé, ha azután, hogy a török választások előestéjén egy ikertrónon pózolt Recep Tayyip Erdogannal, most, hogy az általa megkent mézesmadzag segítségével az Igazság és Fejlődés Pártja megszilárdította hatalmát, s ráadásként még egy 6 milliárd eurós biankó csekket is kapott az uniótól, számon kérné az élcekre kényes szövetségesét.