Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Allah utasítására fejezte le a gyermeket a dajka

Horváth József György

2016.03.02. 12:48

Istene utasítására hivatkozott az az üzbegisztáni nõ, aki Moszkvában a hét elején megölte a gondjaira bízott négyéves kislányt.

A gyilkos dajka, Gülcsehra Bobokulova, miközben a bíróság elé vezették az újságíróknak a következőket mondta:

Allah utasításának tettem eleget azzal, hogy megöltem és lefejeztem a kisgyermeket."

A 38 éves nő hétfőn az egyik moszkvai metrómegálló mellett bukkant fel, és kezében a kislány levágott fejével öngyilkos robbantással fenyegetőzött.

Õrizetbe vételét szerdán két hónappal, április 29-ig meghosszabbította a bíróság. A kislány dadájaként dolgozó háromgyermekes anya, a világhálón közzétett felvételek szerint nyugodtan, szinte közömbösen hallgatta, amint a bíróság kihirdette döntését, és ellenkezés nélkül tudomásul vette azt. Az újságírók beszámolói alapján a nő mosolygott is az ítélethirdetésnél.

A nő a bíróság előtt elismerte bűntettét, de arra a kérdésre, hogy megbánta-e a gyilkosságot, a fejét rázta. A tárgyaláson felszólaló egyik nyomozó közlése szerint a hatóságok egyelőre nem találtak bizonyítékot arra vonatkozóan, hogy bárki másnak köze lett volna a gyermekgyilkossághoz. Az ügyészség ugyanakkor feltételezi, hogy voltak felbujtói a rémtettnek.

Az orosz hatóságok korábban azt közölték, hogy a nő nem beszámítható, mentálisan zavart személyiség. Keresik a nő férjét, akinek a gyanú szerint köze lehet a gyilkossághoz. A nő állítólag férje hűtlenségével indokolta tettét.

A nyomozás megállapította, hogy hétfőn Bobokulova megvárta, amíg négyéves áldozatának szülei és idősebb testvére elmennek otthonról, megölte a gyermeket, majd felgyújtotta a lakást. A gyermek dadája később a gyerek levágott fejét az egyik kezében tartva az Oktyabrszkoje polje metróállomásnál üvöltözött, ahol a hatóságok őrizetbe vették.

A nő ellen várhatóan március 4-én pénteken emelnek vádat.

(MTI, Reuters, Mirror)

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére