A kütyük teljesen körülvesznek. Nem kell már egy percet sem világháló nélkül töltenünk. Vihetjük magunkkal buszra, metróra és még a klotyón is lájkolhatjuk „hálótársaink” szelfijeit. Ma már nem veszünk kézbe újságot, nem adunk fel levelet a postán és elképedünk azon, ha valaki egy térképpel a kezében próbál tájékozódni. Bankoláshoz nem kell már bankba menni, néhány kattintással – készpénzzel való bajlódás nélkül – lehet pizzát rendelni, és moziba sem kell már elmenni, a legújabb hollywoodi DiCapriót is egyszerűen le lehet torrentezni, ráadásul ingyen.

Nagy társadalmi konszenzus övezi azt a megállapítást, hogy a fejlődés megállíthatatlan, a kütyük pedig jóval könnyebbé teszik az életünket. Szép, új világ, na. Cseszettül nem lennék a dédnagyapám helyében.

És ha hihetünk korunk Kolumbuszának, a közösségi média Edisonjának, Mark Zuckerbergnek a – nem is olyan távoli – jövőben egész testünkkel is beléphetünk a virtuális valóságba. Csak felkapjuk a fejünkre a virtuálisvalóság-szemüveget, belebújunk az érzékelős ruhába és 360°-ban kapjuk a nagybetűs élményt. Ha hihetünk Apunak, nemsokára egy olyan világban fogunk élni, hogy élményeink minden mozzanatát megoszthatjuk mással.

Gondoljunk csak bele! Számtalan lehetőség: nem kell többé kimozdulni a lakásból. A virtuális, de teljesen élethű szupermarketekben vásárolhatunk, vagy amikor csak akarunk tábortűz mellett beszélgethetünk a barátainkkal, mi több iskolába sem kell elmennünk, csak a virtuális osztályba kell „bejárni”.

A bökkenő csak ott van, hogy ebben a virtuális valóságban van egy kiszámíthatatlan tényező: az ember.  Egy tavalyi kutatás szerint az amerikai millenniumi generáció egy csomó készségben rosszabbul teljesít, mint a digitális javakhoz kevésbé hozzáférő, a világ más részén élő társaik, sőt a korábbi amerikai generációknál is gyengébbek. A történet könnyen magyarázható: ha valaki vagy valami mindent megold helyettünk, csökken a problémamegoldó képességünk, ha valami helyettünk gondolkodik, csökken a tudásunk. Nem azért mert elszipkázza ebbéli képességeinket, hanem azért, mert azok szép lassan elsorvadnak, mint az izmok melyeket nem használunk, hiszen a kütyüink miatt ezekre nincs is szükségünk. Aki nincs versenyre kényszerítve, az nem lesz versenyképesek. Aki nem vesz erőt a tanuláshoz, az nem lesz a tudás birtokában.

Lehet, hogy a kütyüink mindent megoldanak helyettünk, de ez azt eredményezi, hogy a virtuális világban erősek leszünk, a való életben viszont gyengék. Aztán ott van a szólás az erősebb kutyáról. Mi meg kergethetjük az álmainkat a virtuális térben.

Egy jó hír azért mégis csak van. A döntés a miénk.