Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Parádézik a Jobbik-Együtt-DK koalíció

Horváth József György

2016.02.20. 19:40

Több ellenzéki párt is bírálatot fogalmazott meg a pénteken lezárult brüsszeli csúcs kapcsán. Gondoltátok volna, hogy pont a Liberálisok fogalmaznak majd a legkonstruktívabban?

Az ellenzéki pártok többek között azzal bírálták a miniszterelnököt, hogy a pénteken véget ért kétnapos európai uniós csúcson elfogadta azt a határozatot, amelyben az szerepel, hogy végre kell hajtani a betelepítési kvótákról hozott korábbi európai döntéseket.

Molnár Csaba, a migránssimogató Demokratikus Koalíció ügyvezető alelnöke szerint Orbán Viktor is megszavazta a menekültek kvóták szerinti elosztását tartalmazó záródokumentumot, ezzel politikai celebbé vált, aki alkalmatlan arra, hogy megvédje az országot.

Ezzel kiderült, hogy az elmúlt egy évben tízmillió magyar embernek hazudott a kormányfő, mivel a plakátkampányban azt mutatta be, hogy a kvóták szerinti elosztás káros és nem enged be egy menekültet sem."

- mondta a DK alelnök. Hirtelen milyen kényelmetlenné váltak a kvóták a DK-nak, pedig azt hittük ők a kvóták mellett állnak...

Orbán Viktor átvert kétmillió embert, a saját támogatóit, akik aláírták a menekültek befogadása elleni aláírásgyűjtő ívet."

- nyilatkozta Molnár Csaba. Ok...

A Jobbik szerint Orbán Viktor miniszterelnök pálfordulást hajtott végre a menekültügyi kvóták ügyében azzal, hogy támogatta az Európai Tanácsnak a menekültek relokációjáról is szóló zárónyilatkozatát. Z. Kárpát Dániel, az ellenzéki párt alelnöke budapesti sajtótájékoztatóján elképesztő árulásnak nevezte, hogy Orbán Viktor nem akadályozta meg annak a zárónyilatkozatnak az elfogadását, amely szerinte 160 ezer menekült áthelyezéséről szól, akik közül mintegy 1300 érkezhet Magyarországra.

Hajdu Nóra, az Együtt elnökségi tagja szerint Orbán Viktor maga is elismerte, elfogadta azt a határozatot, amelyben szerepel, hogy végre kell hajtani a betelepítési kvótákról hozott korábbi európai döntéseket. Az Együtt politikusa kitért az EU-csúcson egyhangúlag elfogadott brit reformcsomagra is:

a magyar miniszterelnök döntése miatt is nehezedni fognak a Nagy-Britanniában munkát vállaló magyarok körülményei."

Az LMP szerint Orbán Viktor miniszterelnök cserbenhagyta a külföldön dolgozó magyarokat, képtelen volt az érdekeiket képviselni és megvédeni Brüsszelben.

A Magyar Liberális Párt jó hírként értékeli az EU-csúcson létrejött megállapodást, amellyel szerintük a közösség komoly veszélyeket hárított el. Szent-Iványi István, a Liberálisok külpolitikai szakértője budapesti sajtótájékoztatóját követően elmondta, reményeik szerint a csúcstalálkozón született megoldással elkerülhető Nagy-Britannia kilépése az unióból. Az egyezségnek ugyanakkor kockázatai is vannak, hiszen sérült az egységes munkaerőpiaci szabályozás.

Miben voltak figyelmetlenek az ellenzéki pártok?

Kovács Zoltán kormányszóvivő hangsúlyozta:

az ellenzéki pártok nyilatkozataiból az látszik, hogy nem értik, vagy tudatosan félremagyarázzák az EU-csúcson történteket."

Elmondása szerint a többek által hivatkozott utalás a tavaly nyári tanácsi döntésre vonatkozik: ennek alapján a következő két évben 40 ezer közel-keleti és észak-afrikai menekültet helyeznek át Olaszországból és Görögországból más uniós tagállamokba önkéntes vállalás alapján.

Hangsúlyozta: Magyarország sohasem szavazta meg a kötelező szétosztási kvótát, mi több, csakúgy mint Szlovákia, az Európai Bírósághoz fordult a kötelező betelepítési kvótarendszer ellen.

Magyarország álláspontja változatlan, szó sem lehet betelepítési kvótáról."

A mostani EU-csúcson először sikerült elfogadtatni a tavaly szeptember óta képviselt magyar álláspontot, hogy az első és legfontosabb feladat az európai határok védelme, és illegálisan senki nem léphet be Európába, továbbá a schengeni szabályokat mindenkinek érvényesítenie kell.

Ha ez korábban megtörtént volna, nem lenne szükség olyan lépésekre, mint Ausztriában az elmúlt napokban"

- mondta a kormányszóvivő.

A pénteki csúcstalálkozó legfontosabb témája a brit reformcsomag volt. Csak olyan intézkedések változtak, amelyek a létező munkavállalási-, illetve szociális juttatási rendszer azon elemeit érintik, amelyekkel vissza lehetett élni. Magyarországnak a közös visegrádi állásponthoz igazodva sikerült elérnie, hogy a munkavállalás és mozgás szabadsága viszont alapvetően sértetlen maradt.

(MTI)

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére