Kellemetlen érzés EU állampolgárként végignézni, amint Merkel mamát és az Uniót a migrációs válság kezelésben ennyire hülyére veszi a világ. Merkel láthatóan nem érti az új geopolitikai kihívásokat, így folyamatosan hagyja magát és az általa képviselt EU-t megaláztatni a többi szereplői által. Ez szégyenletes a kontinens legerősebb gazdasági hatalmának képviseletében. A tehetetlensége pedig olyan belső feszültségeket generál, ami elhozhatja ez EU szétesését.

Az Európai Unió a világ egyik legerősebb gazdasági közössége, amelynek valódi vezetője Merkel. Az ő akarata és forgatókönyvei (már ha vannak) szerint zajlanak a dolgok, az ő döntéseinek következményeit szenvedjük és habár jó lenne ha más tenné, ő dolgozik a megoldásokon is. Õ volt az, aki Európára szabadította a menekültáradatot és ő az, aki azóta éjt nappallá téve próbálja megoldani az így keletkezett helyzetet. Egyre tanácstalanabbul, egyre kétségbeesettebben és egyre magányosabban.

Az EU barátai növekvő aggodalommal, ellenségei egyre szélesebb vigyorral az arcukon figyelik gyermeteg próbálkozásait. A közel-keleti játszma többi szereplőjéhez képest hatalmas súllyal és erőforrásokkal a háta mögött képtelen a legkisebb sikert is elérni. Az EU-t hülyének nézi a világ és egyre nagyobb számban saját polgárai is. Ötletei, elképzelései és tehetetlensége tömegekben ingatja meg az Unióba vetett hitet. A közösséget egy tehetetlen, saját érdekeit felismerni képtelen és képviselni alkalmatlan szervezetként láttatja. Ez pedig egyre magasabb szintre emeli a kontinens belső feszültségeit és egyre valóságosabbá teszi annak jelenlegi formájában való megszűnését.

Tehetetlen, fogatlan oroszlánként tekint rá a világ. Nem jó egy olyan közösség tagjának lenni, amelyet folyton megaláznak, amely a bohóc szerepét játssza a nemzetközi diplomáciában. Főleg nem úgy, hogy tudod: ez a közösség egy jó vezetővel erős is lehetne, kéréseit nem lehetne visszautasítani, akaratát érvényteleníteni. Ez az érzés az, ami a legtöbbet ártja ma az Unió jövőjének. Ez az, ami miatt egyre több európai polgárban fogalmazódik meg a gondolat: akarok én a hülyék gyülekezetének tagja maradni? Ez az érzés fűti az EU ellenes pártokat, népszavazásokat.

A helyzet legjobb példája a Törökországgal kapcsolatos viszony. Merkel és az EU vezetői térden állva csúsznak egy gazdasági és politikai súlyában össze nem mérhető ország előtt. Erdogan pedig rendesen palira is veszi őket (miközben a törököknek is megvannak a maguk gyenge pontjai). Az EU Merkel alatt egy olyan játékossá vált az új geopolitikai szituációban, akibe bárki beletörölheti a lábát. A menekültek Európára szabadításával olyan fegyvert találtak ellene, amivel jelenleg képtelen megbirkózni a közösség. Szinte érthetetlen, hogy Merkel miért nem ismeri fel, hogy a  Közel-Keleten, a háború utáni történelem legnagyobb politikai játszmája indult meg. Törökország, Oroszország, Irán, Szaud-Arábia, az USA is ezt a véres játékot játssza.  Ezzel szemben Merkel mama azt hiszi, hogy egy hatalmas jótékonysági bálon vesz részt, ahol ráadásul ő házigazda.

Úgy néz ki, senki nincs aki megmondaná neki, hogy megalázza és romba dönti Európát.

Nincs senki aki átvenné helyette az EU képviseletét. Cameron és a brit diplomáciai tapasztalat alkalmas lenne erre, de láthatólag ő sem szeretné magára húzni a katasztrófát. A többi nagy ország vezetése pedig egy hajóban utazik Merkel mamával, viselkedésüket az a rettegés határozza meg, hogy elveszítik a következő választást. Így mindent megtesznek, hogy erősítsék a látszatot: kézben tartható a helyzet.