Fogalmam sincs, Gyurcsány Ferenc üzletembernek milyen (azért el tudom képzelni), de nem is érdekel. Nekem elég az, hogy politikai bohócnak mindenesetre elsőosztályú. Nála hatékonyabban a baloldalt és annak választási esélyeit senki emberfia nem képes rombolni. Mint vak elefánt a porcelánboltban.

Amikor az emberek épp elbizonytalanodnának a jobboldalban, akkor jön Fletó egy új akcióval, mindenki észbe kap és helyrezökken a világ rendje.

És mindig megtalálja a legalkalmasabb pillanatot és témát. Ahogy most is. „Kevesek országa – sokak országa.” Mindez egy milliárdos szájából. Gyurcsány Ferenc, mint a sokak képviselője? Tényleg? Elhiszi, hogy ezt neki elhiszik?

Ez az akciója elsősorban arra jó, hogy rá lehessen mutatni, mivel is bízta meg a sokak által utált Brüsszel az Altusnak adott megbízásokon keresztül. Az nagyon is hihető.

Arrogáns személyiségéből adódóan éppenséggel abban a legjobb, hogy mindig megtalálja a legkevesebbek álláspontját, hogy aztán nagy garral hirdesse azt – a sokak, a többség ellenében. Úgy tűnik, elkerülte a figyelmét, hogy az elmúlt tíz évben minden megnyilvánulása, akciója után nő az elutasítottsága a legsuttyóbbak törpe minoritását kivéve minden választói csoportban.

Avagy itt van a pedagógusoknak küldött üzenet. Az ő neve lejáratja a pedagógusok demonstrációját a választók legalább 70 százaléka előtt, sőt, megosztja magukat a pedagógusokat, mivel sokuk nem szeretne bukott politikusok kampányeszköze lenni. Gyurcsány akciója leleplezi, hogy a pedagógus tiltakozása mögött az ellenzék politikai manipulációja húzódik meg.

Persze, honnan is tudná, mi sok, mi kevés. Komplexusokkal küszködő, border-line-os személyisége (hétköznapi magyar nyelven: félbolond) alkalmatlan a helyes értékítéletekre, a valóság észlelésére és értelmezésére. Szeretne abban a boldog tudatban élni, hogy belőle minden kevés, miközben az emberek viszont úgy gondolják, belőle minden sok. Úgy megy szembe tíz éve elszántan a választók többségével (a volt baloldali választók többségével is), mint a viccbeli autós a sztrádán a forgalommal.

De még mindig abban a szerencsétlen illúzióban él, hogy az a néhány sematikus példa a politikai marketing elemi iskolájából, néhány közhelyes propagandafogás tényleg mindenkor, minden helyzetben, minden politikussal működik. Hát, ez bizony nagyon nem így van. Ez a közhelyek, klisék, a felületes ismeretek és üres emberek csapdája. 

Kétségtelen, eleinte még sokakkal el tudta hitetni, hogy van tehetsége a politikához, lát a pályán, van kommunikációs érzéke, rafinált. Aztán hamar kiderült, hogy blöff volt az egész. Varázsa mindössze addig tartott, amíg sötét lónak számított, 2004 őszétől 2006 nyaráig. Ott a „csoda” véget is ért. Politikai tehetségéből ennyire futotta.

Így aztán nem csoda, hogy tíz éve stabilan és rendíthetetlenül az ország legutáltabb politikusa. Ahelyett, hogy eltűnt volna 2009-ben öt-hat évre, hogy megpróbálja feledtetni addigi ámokfutását – amellyel nem csak az országot vitte csődbe, de saját pártját is úgy szétverte, ahogy a jobboldal sose tudta volna –, ragaszkodik a rivaldához, szerepel, csinálja a fesztivált, folyamatosan emlékezteti a nagyérdeműt a böszmeségeire és csúfos bukására.

Képtelen megállni, hogy ne mutogassa magát. Színészként igazi ripacs. Politikusként meg lelkes amatőr – de nem a tehetséges, hanem csak az exhibicionista fajtából.

Aminek igazán örülhetünk, hogy még így is ő a baloldal üdvöskéje. Öröm nézni, amit csinál. A sokak véleménye, hogy rács mögött lenne a helye, de be kell látnunk, hasznosabb, ha szabadlábon utáltatja magát.

Nem is tudom, mihez kezdenénk nélküle.

Amíg őt látjuk, nem kell aggódnunk. Talán ő dolgozik legelszántabban a Fidesz következő kétharmadán.