Szőcs Izabella, az egyesület alelnöke megkeresésünkre elmondta, hogy a bíróság egyelőre semmivel sem indokolta a döntését, erre 30 nap határidőt szab a törvény.

Az alelnök szerint az egyesület érvelése a helységnévtáblát illetően négy pilléren állt:

1. a Román Közigazgatási Törvény 131. cikkelye kimondja, hogy ahol 2001-ben 20 százaléka fölött volt a kisebbségi lakosság aránya oda kötelező módón ki kell helyezni többnyelvű helységnévtáblát, bármilyen okból kifolyólag is csökkent az arány.
2.  a Strasbourgi Keretegyezmény, amely szerint egy kisebbségnek három feltételnek kell megfelelnie ahhoz, hogy alkalmazhatóak legyenek a szabályok: jelentős szám (Kolozsvár esetében a magyar lakosság 50.000 főt tesz ki), hagyományosság és igény.
3. a 99/2002-es Helyi Tanácsi Határozat, amelyben a Kolozsvár Helyi Tanács eldönti, hogy három nyelven helyezi ki a táblákat, és amely soha nem lett végrehajtva.
4. az 1206/2001-es Kormányhatározat, amely egy listát tartalmaz, azokról a helységekről ahová ki kell rakni a kétnyelvű táblát, ezen a listán szerepel Kolozsvár is.

A magyarok nem érdemelnek helységnévtáblát 

Szőcs Izabella megjegyezte, hogy

Ezért kezdődött újra a per immár egy kolozsvári egyesület nevében, kolozsvári magyarok százainak a támogatásával.

A román közigazgatási törvény azokon a településeken írja elő a kétnyelvű feliratozást, ahol valamely kisebbség teszi ki a lakosság legalább ötödét, de húszszázalékos kisebbségarány alatt sem tiltja az anyanyelvű feliratozást. 

A legutóbbi népszámlálás szerint a kolozsvári a második legnagyobb magyar közösség Erdélyben a marosvásárhelyi után. A csaknem 50 ezer kolozsvári magyar azonban a város 310 ezres összlakossághoz viszonyítva csak 16 százalékot tesz ki. A városháza több ízben azzal hárította el a kétnyelvű feliratozásra vonatkozó magyar kéréseket, hogy a törvény nem kötelezi erre. Emil Boc polgármester többször is kijelentette, hogy a városkapuk többnyelvű feliratozásával kívánja rendezni a magyar közösség többnyelvűségre vonatkozó igényét.