Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Merkel már csak egy emberre számíthat

888.hu

2016.02.08. 20:28

A német kancellár hétfõn megint Törökországba látogatott. Merkel abban bízik, hogy drágán vásárolt szövetségese segítségével még behúzhatja a tavaszi tartományi választásokat. Ehhez azonban rá kell bírnia a török államfõt, hogy üres szavaknál és biztató mosolyoknál többet tegyen a menekültválság kezelése érdekében.

Az EU tavaly novemberben német nyomásra 3 milliárd eurót ajánlott a törököknek és vállalta, hogy újra napirendre tűzi az ország uniós csatlakozásának, valamint a 77 millió török állampolgár vízummentes európai beutazásának kérdését, ha Törökország útját állja az Európába irányuló menekültáradatnak. Ezért cserébe azonban eddig üres ígéreteknél többet nem kapott – erről árulkodnak a számok és ez derült ki az Európai Bizottság elnökének múlt héten kiadott nyilatkozatából is. A november végén összerakott közös európai-török cselekvési terv nem működik, a török-görög határon továbbra is napi több mint háromezeren kelnek át, és bár a görögöknél regisztráló migránsok száma kevesebb, mint tavaly ősszel volt, ennek fő oka inkább az utazásra alkalmatlan időjárás és a viharos tenger, semmint a török határőrök és rendőrök határozott fellépése.

Thomas de Meiziere német belügyminiszter január eleji helyzetértékelése szerint az időjárásnak, nem pedig a törökökkel kötött paktumnak köszönhető, hogy kevesebb bevándorló érkezik az unió területére. A legújabb adatok szerint januárban mintegy 70 ezer menedékkérő érkezett Görögországba, azaz alig kevesebben, mint novemberben, amikor százezer újonnan érkezőt regisztráltak. Az EU várakozása amúgy is irreális, hiszen a több mint 2000 km hosszú török tengeri határszakasz szigorú és hatékony ellenőrzése lehetetlen feladat még egy pénzzel jól kitömött határőrség számára is. Ennél könnyebb és célravezetőbb lenne az embercsempész bandák felszámolása, ám Törökország egyelőre ebben sem jeleskedik.
 
Érdekbarátság

A németek által korábban páriaként kezelt Törökország ügyének felkarolása azért is szorul bővebb magyarázatra, mert mielőtt Merkel tavaly év végén háromszor is Törökországba utazott volna, hogy az uniós-török paktum részleteiről és feltételeiről egyeztessen, szinte figyelemre sem méltatta a törököket. Öt év alatt mindössze kétszer járt Ankarában, a migrációs válság eszkalálódása óta viszont már-már visszatérő vendégnek számít. 

A német kancellár és török kollégája alig egy hete Londonban találkoztak, ahol a szíriai helyzet megoldásáról szóló konferencia szünetében ültek asztalhoz, két héttel korábban pedig Merkel katonai pompával fogadta a török kormánydelegációt Berlinben, ahol az országok közti együttműködés bővítéséről volt szó (ez volt az első ilyen kormányközi egyeztetés a két ország között). A német kancellár októberben Isztambulban, novemberben Antalyában és Ankarában is megfordult, hogy rábírja a törököket, segítsenek neki kimászni abból a slamasztikából, amelybe országát vezette az elmúlt év során.

A török kormányfővel folytatott rendszeres egyeztetések és újratervezések azonban mit sem érnek; amíg a török elnök, Recep Tayyip Erdogan nem adja arcát a cselekvési tervhez, nem szabad a török vállalásokat komolyan venni. Erdogan pedig rendszeresen lepasszolja a migrációval kapcsolatos nyilatkozatokat az első számú végrehajtónak, Davutoglunak, ezzel is jelezve a török közvéleménynek, hogy a kérdést nem tartja elég fontosnak ahhoz, hogy kommentálja a fejleményeket. Erdogan eddigi nyilatkozatai csak azt a célt szolgálták, hogy felsrófolják a török segítségért elvárható fizetséget; az elnök legutóbb is arról beszélt, hogy az EU által eddig felajánlott 3 milliárd euró arra ugyan elég, hogy a közös politikai akaratot alátámassza, ám ahhoz kevés lesz, hogy a menekültválságot megoldja. Erre a törökök szerint legalább 5 milliárd euróra, "türelemre és sztoikus nyugalomra" lenne szükség. Utóbbi kettő mostanság Németországban nagyobb hiánycikk, mint a gázspray.
 
Számmisztika

Angela Merkel azonban nem csak emiatt döntött úgy, hogy egy héten belül másodszor is asztalhoz ül Davutoglu miniszterelnökkel. Ígérete, hogy észrevehetően csökkenti a Németországba érkező menedékkérők számát egyelőre üres frázis csupán, miközben ez az egyetlen esélye, hogy a tavaszi tartományi választásokon pártja és szövetségesei sikerét biztosítani tudja. A választásokig alig egy hónap maradt, a CDU/CSU koalíció vezetője pedig egyelőre semmi kézzel foghatót nem tud felmutatni a válság enyhítése érdekében.

A törököknek persze van magyarázatuk arra, miért nem sikerül teljesíteniük. Ahmet Davutoglu miniszterelnök már novemberben is jelezte: nem tudnak semmit sem garantálni, minden attól függ, Szíriában hogy változik a helyzet; a megállapodás szerinte különben is arra vonatkozott, hogy minél több migránst Törökországban tartsanak, nem pedig arra, hogy varázsoljanak a számokkal.

Utóbbira ugyanis a szír polgárháborús helyzetben beállt fordulat miatt amúgy is képtelenek lennének; mióta elindultak a béketárgyalások, az orosz és iráni támogatással megerősített szír kormányerők folyamatosan törnek előre, menekültek újabb és újabb hullámait indítva a török határ felé. Aleppó jelenleg is tartó ostroma tízezreket késztetett menekülésre, a hétvégén 30 ezer ember torlódott fel egy a török határ közelében fekvő, még a felkelők kezén lévő településen, A'zazban, ahol az emberek a mecsetekben és az utcákon alva vészelték át az éjszakát és ezrek aludtak a senki földjén, útban Törökország felé.

Ostromállapot

A legújabb menekülthullám befogadásáról napokon belül dönthet a török kormány, ám egy Merkel számára fontosabb döntés egyelőre napirendre sem került: az uniós miniszterek eheti brüsszeli találkozóján ugyan téma lesz az a terv, hogy akár 300 ezer, elutasított menedékkérelemmel rendelkező embert visszaküldjenek Törökországba, ám erre egyelőre nincs fogadókészség Ankarában. Ha Merkelnek sikerül is meggyőznie a törököket arról, hogy fogadják be azokat, akik Európának nem kellenek, az áttelepítésük költségeit akkor sem fogják vállalni. Márpedig a kötelező kvótarendszer bevezetésének két legfőbb tanulsága, hogy nagyon nehezen és rendkívül költségesen megvalósítható.

A német-török paktumot nem csak az előre nem látható költségek miatt nem nézik jó szemmel Merkel politikai ellenfelei és szövetségesei; az Európa lelkiismereteként fellépő, a közép-európai országok kormányaival szemben rendszeresen kritikával élő németek nehezen nyelik le, hogy első emberük egy autoriter, a politikai ellenzék működését, a szólásszabadság intézményeit és a kurd kisebbség jogait súlyosan korlátozó hatalom képviselőire támaszkodik egy olyan probléma megoldásában, amelyért őt magát teszik felelőssé. Merkel viszont nincs abban a helyzetben, hogy ilyen "apróságokkal" foglalkozzon, hogy ilyen részletkérdésekkel kapcsolatos követelései legyenek – jelen helyzetben feltétel nélkül el kell fogadnia minden török követelést.
 
A világszerte legtöbb menekültet befogadó Törökországban jelenleg kb. 2,5 millió szíriai és 300 ezer iraki él; ők egészen a közelmúltig "vendégként" voltak jelen az országban, azaz nem részesültek semmilyen állami segélyben, nem fértek hozzá az egészségügyi és a szociális intézményekhez, de munkát sem vállalhattak. Így azok, akik megélhetésüket nem tudták otthonról kimenekített vagyonukból finanszírozni, kénytelenek voltak továbbállni – Európa felé. Ezen a helyzeten változtatott egy nemrég elfogadott törvény, amely 2 millió szír számára megnyitotta a török munkaerőpiacot, lehetőséget biztosítva számukra, hogy hosszabb távon stabilizálják helyzetüket Törökországban. De továbbra sem készítette elő az unióból kitoloncoltak befogadását.
 
Ütközőzóna
Az akcióterv megvalósításának nehézségét jól szemlélteti, hogy bár közel 3 hónap eltelt a megszövegezése óta, a részletekről azóta is keveset tudunk. A hétfői ankarai egyeztetésen sem erről volt szó, hanem az akadályokról: a szíriai helyzet romlásáról, az aleppói ostromhelyzetről, és vélhetően az Erdogan által régóta szorgalmazott szíriai ütközőzóna létrehozásáról. Bár a törökök jelezték, hogy hamarosan dönthetnek a szír-török határnál veszteglő menekültek befogadásáról, ám számukra sokkal kedvezőbb megoldást jelentene, ha a határvidéken kijelölnének egy repüléstilalmi zónát, ahol az ostrom alatt álló szír városokból menekülők ideig-óráig biztonságra lelnének, és nem kellene attól tartaniuk, hogy az orosz harci repülők "tévedésből" lebombázzák őket.
 
Szóba kerülhetett a pénz is, hiszen bár a 3 milliárd eurót összekalapozták az uniós tagállamok, egyelőre nem utaltak belőle egy centet sem; ennek legfőbb oka, hogy a törökök szerint a pénzt arra kapták, hogy az országukban élő menedékkérők helyzetén javítsanak, míg az EU szerint azért, hogy a válsághelyzetet helyettük rendezzék. Az utalás indításához a mostaninál jóval kidolgozottabb tervre és kedvezőbb számokra lesz szükség, és ez mostanra a törököknek is leesett.
 

Rossz precedens
Davutoglu kormányfő azt ígérte, következő brüsszeli látogatása során részleteket is elárul arról, mivel akarják a törökök megszolgálni a nekik ígért pénzt. Még ha tervei kedvező fogadtatásra találnak is az uniós minisztereknél, azoktól sok jóra nem számíthatunk. Azt vélhetően már Brüsszelben is belátják, hogy ahogy a kötelező kvótákkal, úgy a török-uniós paktummal sem rendezhető a menekültválság. A megállapodás – részleteitől függetlenül – küldő és fogadó országok közötti együttműködésben, illetve az átmenőforgalmat ellenőrző országokkal való kooperációban is rossz precedenst teremt.
 
Azt mutatja, hogy Európa túl gyenge ahhoz, hogy az egységét és rendjét fenyegető válságot önerőből megoldja. Ráadásul azt sugallja, hogy az unió politikai és erkölcsi véleményvezéreinek az emberi jogi normák csak addig fontosak és számon kérhetők, míg azok betartatása nem ütközik rövid, illetve középtávú politikai érdekeikkel. S teszik mindezt a humanizmus és a szolidaritás nevében.
 
Ha a törököknek sikerült 3 milliárd euróval lehúzniuk az EU-t, a macedónok is kérhetnének ennyit, hiszen bár még nem uniós tagország, mégis oroszlánrészt vállalnak az áradat megfékezésében, ezért cserébe pedig gyorsított felvételre számíthatnak az unióba. Marokkó is tarthatja a markát, hiszen mindent megtesz, hogy megakadályozza az országban veszteglők továbbjutását. A líbiai kormány (bármelyik is kerül ki győztesen a hatalmi rivalizálásból) már most kalkulálhat azzal, hogy kiüresedett kasszáját uniós forrásból töltheti fel, ha vállalja, hogy útját állja az Európába tartó bevándorlóknak. Afganisztán is változtathat stratégiáján, és közölheti: mégis visszafogadja az unióban regisztrált gazdasági bevándorlókat, ha azokkal pénzt is küldenek.
 
Erdogan elnök pedig kivár, hogy egy megfelelő pillanatban szembesíthesse Európát képmutatásával: hogyan várhatják el tőle, hogy országa nyugati határát hermetikusan lezárja a bevándorlók elől, megakadályozva továbbjutásukat egy szebb, európai jövő felé, miközben keleti határát ki kellene tárnia a háború elől menekülők előtt. Van az a pénz. És az sem kérdés, végül ki állja a cechet.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére