A bevándorláspárti nyugati politika és média kétségbeesett küldetése elhitetni az emberekkel, hogy a most érkezettek integrációja lehetséges. Ez ugyanis az egész muszlim népvándorlás történelmi megítélésének kulcsa. Ha sikerülne a migránsokat az európai társadalom felvilágosult, törvénytisztelő, adófizető és az őslakosokkal békében élő állampolgárokká tenni, akkor történelmi előnyt szerezne Európa, ha viszont ez nem sikerül, akkor történelmi katasztrófa vár rá néhány száz éves távlatban. A küldetés teljesítéséhez, nincsenek érveik, csak hitekre és előítéletekre építhetnek, mert a tények ellenük szólnak. Ez azonban egy cseppet sem zavarja őket.

A jelenlegi európai politika és közélet kénytelen egy fantomot kergetni. Az integráció fantomját. Ha ez a fantom eltűnne, akkor ott állnának meztelenül az Európa ellen elkövetett történelmi bűnükkel. Ahelyett, hogy megállították volna a népvándorlást, felpörgették és bátorították azt. Az integráció szép és nemes eszme és megvan az az előnye, hogy végleges kudarcát olyan sokára lehet majd belátni, amikor ezek a politikusok nem élnek. Ez a fantom ma az európai irreálpolitika utolsó védőbástyája, ezért jó lenne, ha végre valaki levadászná és végleg eltűntetné a modern európai hitvilágból.

A fantom létezése teljesen érthetetlen. Ez a terület nem olyan, ahol nincsenek tapasztalataink, ahol nincsenek történelmi tények, adatok. Nyugat-Európába 50 éve jönnek muszlim bevándorlók, integrációjukkal 50 éve próbálkoznak. Korábban a jelenleginél lassabb ütemben érkező problémával kellett volna megbirkóznia a nyugatnak. Ráadásul olyan szűz helyzetben, amikor a bevándorlók nem találtak Európában saját közösségeket, rokonokkal, barátokkal, vallásilag és etnikailag elkülönült területeken. Nem választhattak, hogy saját népük angliai vagy német közösségébe illeszkednek be, vagy a többségi társadalomba. A sikerek ennek ellenére elmaradtak, az újonnan érkezők előbb utóbb felépítették saját hazájuk belga, francia, brit, vagy német megfelelőjét. Olyan közösségeket hoztak létre, amelyek elkülönülve élnek, sokkal inkább anyaországi szabályaik szerint. Az ilyen közösségek száma gyorsan emelkedik. Párizsban ezeket „sensibles” — röviden ZUS — kifejezéssel jelölik. Ötmillió francia élt már 10 évvel ezelőtt is ezekben a zónákban, főként bevándorlók. 1982-ben huszonkét, tíz évvel később már kétszázhúsz, 2005-ben pedig 751 negyedet soroltak a „különösen érzékeny” városrészek közé. Ezekben a gettó jellegű negyedekben a bevándorlók anyagországaik szabályai szerint élhetnek, dívik a többnejűség, a lányok csiklójának kivágása (adatok szerint, ma fél millió nő él megcsonkított nemiszervvel), de „kurválkodásért” már megkövezés is történt.

Berlinben a török közösségek több tízezres tömbökben élnek, akár német nyelvtudás nélkül is jól elboldogulnak. Vallásos “figyelők” járják az utcákat, ellenőrzik, hogy a törökök nem vétenek-e az iszlám szabályok ellen. Ha például valaki egy keresztény könyvesbolt előtt túl sokáig ácsorog, azonnal felelősségre is vonják.

Londonban leélheti úgy valaki az életét, hogy nem találkozik az európai kultúrával. Saját könyvesboltok, videókölcsönzők, TV-adások vannak. Az európai szabadságjogok védelme alatt, a londoni metró-robbantásig szabadon dolgozhattak még az Iszlám Állam szervezői is.

Svédországban hivatalosan 55 úgynevezett NO-GO zóna van, ahol a helyi közigazgatás és rend fenntarthatatlan.

A migránsok körében minden országban sokszoros a munkanélküliség, a szociális rendszeren való függésük messze a legmagasabb.

Eddig jutottunk az elmúlt évtizedekben. A tények ellenére, mégis sokan bíznak a most érkezők integrációjában, pedig nekik már nem kell a többségi társadalomba integrálódás rögös útját végigjárni, mert itt megtalálják saját hazájuk megfelelőjét, ahol tárt karokkal várják őket.

A korábbi időszakban elég lett volna egyéneket integrálni, ma már ezeket a létrejött közösségeket kellene. Miért gondolja bárki, ha korábban az egyéneket sem sikerült, most a közösségeket sikerül? A bajokat tetézi, hogy az integráció sebessége soha nem tudta felülmúlni a beáramlás sebességét. Az integrálatlan tömegek mérete folyton nőtt és soha nem csökkent. Most a beáramlás még erősebb, hogyan lennék képesek a korábbi sokszorosára növelni az integráció sebességét.

Az integráció kudarcáért az értelmiség és a média szerint természetesen, mi európaiak vagyunk a felelősek. A programok nem voltak elég hatékonyak, a pénz nem volt elég, több szakmai erőfeszítés kell, a többségi társadalomnak még nyitottabbnak kell lennie, és így tovább. Akkor majd sikerül. Ez a fantom legerősebb része és meglehetősen nagy marhaság. Nemrégiben már odáig mentek belgák a BBC-n, hogy a belga elkülönülést apartheidnek nevezték, aminek kiépítéséért ki más lenne a felelős, mint a belgák.

Ezzel szemben az igazság az, hogy a történelemben soha nem volt és talán nem is lesz még egy olyan időszak, amikor egy népcsoport a befogadás, megértés kultúráját ilyen mértékben magáévá tette. Amikor ennyi erőfeszítést és pénzt áldozott arra, hogy beintegráljon más kultúrájú embereket. Amikor ennyien hittek benne, hogy a kulturális különbségek ellenére, mi egyformák vagyunk és képesek vagyunk egy közösségben élni.

Ennek ellenére nem ment és ebben nem az európai politika a bűnös. Európa olyan nyitott és reményteli volt, hitt az integrációban és képes volt tenni érte, olyan megértően viselkedett szabályait elfogadni nem akaró tömegekkel szemben, ami még soha nem fordult elő a történelemben. Ennél több erőfeszítést nem képes egyetlen társadalom sem tenni. Integrálni csak azokat lehet, akik integrálódni akarnak. Akik nem akarnak, azokkal hiába próbálkozunk, nem fog menni. Az iszlám, pedig nem akar integrálódni, hanem inkább ő integrálna. A radikális és kevésbé radikális muszlim identitás jelentős mértékben a modernitás és a nyugati életforma elutasítására épül. A nyugati értékeket elkorcsosulásnak, bűnnek tartja, hogyan képzelhetjük, hogy egy bűnös kultúrába akarnának integrálódni.

Ennek ellenére, a baloldal az európai politikát és európai szavazók intoleranciáját tartja bűnösnek, őket okolja az integráció kudarca miatt.

Az integráció fantomját nagyrészt pozitív történetekkel tartják életben. Beilleszkedett, sikeres muszlim emberek példájával. Akik orvosok lettek, politikusok, vállalkozók, tudósok, művészek. Lám, lehetséges, ha nekik sikerült, miért nem sikerülne mindenkinek. A megközelítés teljesen téves. Egyrészt valószínűsíthetjük, hogy ezen „minta bevándorlók” jelentős része eredeti hazájában nem érezte magát beilleszkedettnek, nyomasztotta őt a szabadság hiánya. Az elől menekült Európába, mert így szeretett volna élni.

Másrészt a kisszámú sikertörténettel szemben nagyszámban állnak a kudarcok. A radikális, dzsihadista iszlám támogatói a kutatások szerint akár a közösségek negyedét is kitehetik. Időről időre erőszakos „lázadások” törnek ki, amikor törnek zúznak, autókat gyújtanak fel. A francia muszlim fiatalok körében nyíltan beszélnek róla, hogy ha népességszámuk elég magas lesz, forradalommal söprik el a fennálló fehér rendet. A most érkezett új tömegek között német vizsgálatok szerint, közel 70 százalékban maximum 8 általánost végzett emberek vannak, de közel ötödük analfabéta.

Sokkal inkább állíthatók ezek az esetek az integráció kilátástalanságának indokaként, mint az a néhány sikertörténet. Kis számban mindig lesznek sikerek, orvosok, magasan képzett intellektuellek, művészek, különbözni akarók, de nagy tömegű, általunk felvilágosított muszlim tömegek nincsenek.

Sokféle hiedelem volt már Európa történetében, hittek a boszorkányokban, a feketék alacsonyabb rendűségében és a muszlim integrációban. Szerencsére ezek a hiedelmek előbb utóbb mindig elmúlnak, hogy mások váltsák fel őket. Mindegyik veszélyes a maga nemében, de talán ez az első, ami akár az egész mai Európa megsemmisülésével fenyeget. Jó lenne, egy új racionális felvilágosodás, amikor az integráció fantomja is a történelem süllyesztőjébe kerül, a fehér felsőbbrendűség és a boszorkányüldözés mellé.