Hetven év után, ez év január elsejétől már legálisan megvásárolható német nyelven Adolf Hitler Mein Kampf (Az én harcom) című könyve, amelyet egyfelől a szólás- és információszabadság jegyében üdvözöltek a szakértők, azonban a migrációs-válság kapcsán sokakban a mű újranyomásának időzítése aggodalmat szült.

Kevesen tudják, hogy a hírhedt nemzeti szocialista diktátor két kötetben fejtette ki az akkori beszűkült felfogását arról, hogyan látná célszerűnek az akkori kor problémáinak a megoldását. Az első kötet megírásában Rudolf Hess, a későbbi Führer helyettese segített Hitlernek, hiszen a források alapján nem Adolf Hitler keze vetette papírra gondolatait, csupán lediktálta azokat.

Az első kötet megírásához akkor állt neki, miután az 1923-as müncheni sörpuccs következtében öt év fegyházbüntetésre ítélték hazaárulás miatt. Hitler eredetileg a Vier und halb Jahre Kampf Gegen Lüge, Dummheit und Feigheit, azaz a Négy és fél év harc a hazugság, butaság és gyávaság ellen címet szánta művének, azonban publikáláshoz és az íráshoz jobban értő barátai hatására inkább a jelenkori címére változtatta a mű címét. Végül 1925-ben kiadásra is került a mű, majd 1926-ra a második kötet is megírásra került, amely főként külpolitikai kérdéseket fejtegetett, ráadásul rengeteg ismétlést és visszautalást is tartalmazott az első kötettel kapcsolatban. 

Azonban Adolf Hitler halála után, 1945-től már nem adták ki német nyelven a könyvet, továbbá az eredeti mű szerzői jogai a bajor szövetségi állam tulajdonába kerültek, miután a kiadót államosították. 2016. január 1-től viszont a Mein Kampf-ot teljes terjedelmében közkincsnek minősítették, majd a müncheni Institut für Zeitgeschichte (IfZ) gondozásában újra nyomtatták annotált formában.

Lényegében a depresszióról. Adolf Hitler önéletrajzi kivetülése egy hozzá nem értő, laikus, önjelölt antropológus személy világlátásáról szól, aki szenved. Nyugodtan ki lehet jelenteni, hogy amennyire sarkosan próbálja a zsidók karakterológiáját jellemezni, épp annyira keresi a saját, komplexusos identitását, lévén, hogy Adolf Hitler a Németország kistestvérének csúfolt Ausztriából származott.

A kötet első szegmenseiben egy megalázott és végtelenül csalódott figura jelenik meg az olvasó előtt, aki apjának szigorától és annak megbecsültségének hiányától szenved. A fiatal Adolf mindenképpen művész szeretett volna lenni, azonban apja szerint teljes mértékben alkalmatlan volt e pályafutás betöltésére, amely érezhetően hatalmas tüskeként maradt a Führerben.

Azonban Hitler karakterében feltehetően az élet második, komoly pofonja váltott ki mentális megremegést, miután a Bécsben található művészeti akadémia már a felvételi után kivágta a már akkor multi-traumatizált művészjelöltet arra hivatkozva, hogy minimális tehetsége sincs a festészethez és rajzoláshoz. A könyv sorai közül egyáltalán nem az a karizmatikus vezető szól ki, amelyet Hitler meg szeretett volna testesíteni. Nem egy magabiztos és tudástól duzzadó államférfi próbálja magas intellektusát megjeleníteni a lapokban, hanem egy megtört, kicsúfolt, depressziós és egyben komplexusos csődtömeg próbál kétségbeesetten kapaszkodót találni értelmetlen életéhez. 

Adolf Hitler egész egyszerűen halmozottan hátrányos helyzetűnek jellemezte magát, ugyanis nem tudta eldönteni, hogy irigyelje-e vagy gyűlölje-e a zsidó kereskedők professzionalizmusát:

Azok a megrögzött követők, akik ebben a karakterben egy kimagasló vezéregyéniséget látnak, feltehetően ugyanolyan személyiség- és önértékelési zavarban szenvednek, mint egykor a Führer.

Már január első két hetében elfogyott mind a négyezer nyomtatott példánya a könyvnek, továbbá még mindig tizenötezer olyan előrendelés halmozódott fel amelyet majd később tud csak teljesíteni a kiadó. Láthatóan nagy népszerűségnek örvend a kritikai feldolgozás.

Azonban a szakértők és a kritikusok véleménye megosztó ezzel kapcsolatban. A hivatalos német álláspont szerint egy megfelelően feldolgozott, annotált, részletes magyarázatokkal ellátott változat kifejezetten romboló hatással lesz a nácizmust körül ölelő mítoszra. Ugyanis egész egyszerűen a mű már nem állja meg a helyét a modern politikatudomány színterén. Más szóval anakronisztikus, idejét múlt. Ha tetszik, ha nem, a világ túl haladt már a szélsőséges szociáldarwinista elképzelésen, ha egyáltalán abban a kontextusban lehet értelmezni a Mein Kampf-ot.

A német tanári szövetség elnöke, Josef Kraus szerint kulcsfontosságú, hogy a mű a megfelelő iskolai környezetben ismertetésre kerüljön:

Azonban nem mindenki ért egyet azzal, hogy újra életet lehelnek a Mein Kampf-ba, ugyanis a mű nemcsak egy megosztó önéletrajzi munkának számít, hanem egyfajta szimbóluma is a zsidók rendszerszerű kiirtásának. Ronald Lauder, a Zsidó Világkongresszus elnöke szerint a könyv újra forgalomba hozása a zsidó emberekkel szembeni csúfolkodás:

Egyfelől természetesen érthető, hogy politikai és történelmi okoknál fogva Izrael és a zsidó társadalom miért ellenzi e történelmi mű újranyomását. Azonban a szakértők véleménye bizony sokat nyom a latba. Hiszen ne felejtsük el, hogy Karl Marx Kommunista Kiáltványa − amely egy olyan ideológiának ágyazott meg, amely nemcsak több mint százmillió ember halálát eredményezte világszerte, hanem még több országban a mai napig is rendszerszerűen működik − továbbra  is bármely könyvesboltban kapható. Sőt, az Egyesült Államokban egyfajta neo-marxizmus jegyében még külön közgazdasági kurzusokat is tartanak magas presztízsű egyetemeken. A világ ugyanúgy kiköpte a két téves dogmarendszert, azonban mégsem esett e két mű egyenlő elbírálás alá.  

A migráció kapcsán még a laikusok is aggodalmukat fejezték ki azzal kapcsolatban, hogy nem is a mű újranyomásával van baj, hanem pusztán az időzítéssel. Hiszen Európa több fronton is harcban áll önmagával. Épp, hogy sikerült kilábalni a gazdasági válságból, mire egy újabb, sokkal érzékenyebb, társadalmi krízis bontakozott ki a kontinensen.

Szinte magától értetődő, hogy amikor több millió eltérő kultúrájú, hívatlan vendég érkezik teljes mértékben szervezetlenül Európába, akkor a szélsőséges vélemények felütik a fejüket. Szerte a kontinensen megjelentek a szélsőjobboldali pártok, azonban az iszlamofóbia már sokkal jellemzőbb volt rájuk, mint az antiszemitizmus.

Sokan aggódtak Németországban, hogy vajon a populista, szélsőjobboldali Pegida, az NDP vagy az AfD nevezetű pártok mennyire fogják propagálni a Mein Kampf megjelenését. Ráadásul sokan már azt vizionálták, hogy a szerencsétlen migránsok lesznek a következő neonáci hadjárat új áldozatai.

Azonban meglepő módon szinte pontosan ellenkezőleg történt. Ugyanis egyrészt, a szélsőjobboldali pártok pontosan tudják, hogy legitimitásuk attól függ, milyen képet festenek a német szavazók fejében. Hiszen a politika a percepcióról szól és nem elsősorban az ideológiáról. Így a Mein Kampf-al való hivalkodás kizárólag kontraproduktívnak hatott volna.

Másrészről a migránsok kapcsán senki sem gondolta végig, hogy Adolf Hitler kultusza az arab világban egyáltalán nem ördögtől való. Ugyanis a zsidók gyűlölete a muzulmán világ szélsőséges bugyraiban még intenzívebben él, mint Európában. A pánikra tehát nincs ok.