Vona, a hídember
2016.02.05. 20:58
A Jobbik elnöke tele van aggodalommal. Aggódik, félti hazáját, Magyarországot. Dorgálja a szerinte megbukott lisszaboni rendszert, az uniós bürokratákat. A politikus szerint Európa beteg, ezért a Jobbik megújulást sürget. Vona szombati beszédében papír nélkül, jól hangzó szlogenekkel, okosan megkomponált gondolatmenetekkel szórakoztatta közönségét, a taps megérdemelt volt, a hallgatóság soraiban pedig olyan díszpintyek ültek, mint Szaniszló Ferenc, Gregor Bernadett és Ángyán József. Az est fénypontját nagyban emelték még Zagyva György Gyula és a régi gárdás cimborák.
Vona beszéde után úgy éreztem, hogy ennek a pártnak és ennek a vezetőnek dicséretre van szüksége. Mintha minden mondat és mozdulat csak egyetlen célt szolgált volna: a dicséret, az elismerés kikényszerítését. Úgy éreztem, hogy a szép, tisztaságot sugárzó szavak és a lágyan búgó hang legbelül azért könyörög, hogy "kérlek, szeress".
A Jobbik ma leginkább egy szeretethiányos kisgyerekhez hasonlítható. Egy olyan kisgyerekhez, aki nagyon hamar szeretne felnőni, szeretne elismerést kapni, de a nagy erőlködésben egyre csak fárad, az erőltetett útkeresés pedig felemészti minden megmaradt erejét. Vona Gábor szombati beszédében azt mondta, hogy
ha a magyar hajó nem akar elsüllyedni akkor jó kormányra, jó kormányosra van szüksége."
Ezzel viszont az a baj, hogy a Jobbik tíz év után sem érett meg arra, hogy kormányos legyen. Nem tudott felnőni a feladathoz. A Jobbik egy álmodozó kisgyerek maradt, aki azt hiszi, hogy uralhatja a tengert, miközben még matróznak sem felelt meg. Inkább csak egy nagyravágyó hajóinas, aki tele van álmokkal és célokkal. Ez valószínűleg az egyetlen jó dolog a Jobbikban, becsülendő az álmodozása. Mert ez az éretlen kisgyerek azt hiszi, hogy a szép beszéd, a szép gondolatok teszik őt különlegessé, egyedivé. Görcsösen hisz a nagy és elvont perspektívákban, a világmegváltó elképzelésekben, azt hiszi a saját képzelt "lelki tisztasága" felkentté, kiválasztottá teszi. Közben viszont nem veszi észre, hogy már rég elveszett a közhelyek tengerében.
A pártvezető hidakat építene az emberek közé, cövekekkel összekötné a baloldali és a jobboldali szavazókat, egy magasztosabb eszme érdekében. De vajon tényleg szükség van erre? Tényleg igénylik ezt az emberek? Valóban ennyire kibékíthetetlen lenne az ellentét a bal és a jobboldali tábor között? Én nem így érzem. Ha a saját példámból indulok ki (és az a legjobb, ha mindenki magából indul ki), akkor büszkén jelenthetem, hogy az emberek egymáshoz kötödését elsősorban nem a politika befolyásolja.
A "hídember" magasztosabb utat szánt pártjának, mint eddig bármikor. Állítása szerint nem akar "lesüllyedni a Fidesz mocsárkaratés szintjére". Ellenzéki nemzeti konzultációval számolná fel a társadalom megosztottságát, a politika kultúra "elaljasulását", és karolná fel a súlyos állapotban lévő ágazatokat. És ez így mind szép és jó. Vona is mosolyogva nyugtázta terve zsenialitását, hiszen pártja kormányra készül, a baloldal többé pedig már nem ellenfél, ugyanis – ahogy Vona fogalmazott – "a baloldal unalmas".
Ezzel csak egy baj van, hogy a Jobbik is uncsi, és "néppártosodása" óta egyre unalmasabb. A nagy moralizálásban a Jobbik elvesztette régi, indulatos varázsát.
Vona sokat beszélt Magyarország, Európa és a világ bajairól. Itt az ideje, hogy beszéljünk egy kicsit a Jobbik problémáiról is.
Vona úgy véli 2018-ban a Jobbik kormányváltó erő lehet, sőt a párt kormányra készül a következő választások után. Ha ezt meghallaná a jó öreg Toti bácsi a Kiss József és a Népszínház utca sarkán lévő Hordó borozóból kifele jövet, mint a legtöbbször biztos most is elkiáltaná magát, hogy "ugyan mibő'?". Jogosan kérdezné, hiszen a Jobbiknak sem politikusi, sem pedig szavazói alapanyaga nincs meg a magabiztos kormányváltáshoz.
A Nézőpont mérései szerint a Jobbik 10 százalékkal az MSZP alá süllyedt, a Medián idei első felmérése alapján pedig 14 százalékával erősen stagnál. A párt politikus ikonokat sem volt képes felépíteni. Ahogy Z.Kárpát Dánielnek nyögvenyelősen sikerült bele-beleszólogatnia a kormány migrációs politikájába, úgy Ózd példája is a Jobbik kormányzóképességét cáfolja.
Ahogy január végén már egy kollégám összefoglalta, a Jobbik messze van még a néppártosodástól.
Vona Gábor hosszas országjárásánál aligha van szimpatikusabb és közvetlenebb politikusi gesztus. Azonban éppen Vona politikusi imázsán vehető észre legjobban a politikai marketing túlerőltetése. Vona személyisége alapvetően nem valami laza és a jólfésült, zselézett jófiú megjelenés nem segíti abban, hogy közvetlenebb, lazább politikai aktorrá váljon.
A Jobbik marketing tanácsadóinak ideje lenne elgondolkozniuk a pártvezető stílusán is, ugyanis az erőltetett, karót nyelt elegancia egyszerűen nem őszinte; a béna, rikítóan színes nyakkendők pedig teljesen elhiteltelenítik a karakterét.
A nagy néppártosodás alatt Vona kénytelen volt megszabadulni a "zagyvagyörgyguláktól" és a régi gárdistáktól, azonban ez még nem feltételezi azt, hogy nincs belharc a Jobbikban. Mert nagyon is van. Az ideológiai tisztogatások után bennmaradt Novák Előd igencsak széles táborral rendelkezik, működése azonban sokszor szembemegy a Jobbik fokozatosan mérséklődő politizálásával. Novákot egyszerűen nem merik kirakni a pártból, túl nagy a tábora, és kitúrása túl sok szavazatba kerülne, így Vona arra kényszerül, hogy folyamatosan feltakarítsa azt a radikális piszkot, amit Előd barátja hátrahagy. A Jobbik néppárti megítélését rombolják még vidéken politizáló képviselőik antiszemita és romaellenes megnyilvánulásai is.
A Jobbik már több mint egy éve próbálja lerombolni régi, radikális karakterét, ideológiai irányultságát. Széles rétegek által fogyaszthatóvá akar válni, bízik abban, hogy esetleg betagozódhat a kormánypártok közé. A lepel alatt ez a Jobbik valódi stratégiája. Kivárni egy olyan ciklust, mikor esetleg szükség lesz a Fideszen és a KDNP-n kívül egy harmadik jobboldali erőre a magabiztos kormányzáshoz. A Jobbik valójában tudja, hogy egyedül soha nem lenne kormányváltó erő, viszont a kommersszé válás esélyt adhat neki a jövőben egy lehetséges koalíciós partnerségre, amiből kiindulva elkezdhetné a többi jobboldali erő kitúrását. Erre azonban jelenleg nincs sok lehetősége, mert az erőltetetten céltudatos "néppártiasodásban" folyamatosan veszt hitelességéből.
A Jobbik most leginkább a '94 előtti Fideszre hasonlít. Keresi az útját, keresi a piaci rést. Vonáékkal ellentétben a Fidesz ügyesen használta ki az irányváltást, jól helyezkedett el a politikai térben. De a Jobbik a középre tolódás óta nem találja a helyét. Középről viszont már nem igazán ajánlott visszatagozódni a szélsőjobboldalra. Balra viszont nem mehet, így a párt a 22-es csapdájába került, nincs mozgástere a politikai arénában.
A jobbikos kamuhoz tartozik az a fajta sértettség is, ami abban nyilvánul meg, hogy a párt folyamatosan szóvá teszi, hogy "a többiek az ő programjából mazsoláznak". Ha megfigyeljük a Jobbik politikai manővereit, azt mondhatjuk, hogy kevéske egyedi gondolattal rendelkeznek. Legtöbbször kiszínezik vagy kicsit radikalizálják a kormánypártok javaslatait, logikájuk az "ennyi nem elég" elv alapján működik.
A Jobbikból pedig már ennyi is elég.