Van pár honfitársunk, akik szeretnek meredek dolgokat hangoztatni a nagy nyilvánosság előtt Magyarországról. Gondolhatnánk, hogy azért teszik mert maximalisták, kritikáik valójában építő jellegűek. Gyakran azonban saját sértettségük áll a háttérben, amit rásütnek egy egész nemzetre. Hibáztatnak egy egész országot, egy egész népet, azért mert a többség máshogy gondolkozik, mint ők. Utálkoznak, az ország népét mindenféle jelzőkkel illetik. Van, hogy csak nyilvánosságot akarnak, ki akarnak törni az elfeledettség szürkeségéből, vagy éppen megbízásból teszik. Van, hogy teljes szívből, elkeseredetten, mindent félredobva harcolnak azért a magasztos eszményért, amiben hisznek, melyben Magyarország és a magyarok egy rossz metaforaként, vagy "bűnös nemzetként" vannak jelen.

Nem. Hiszen a gondolat szabadsága őket is megilleti. "Kritikáik" mégis mindig hatalmas vihart kavarnak, teljesen felkorbácsolják a közhangulatot, ami olykor túlzásokba torkollik, pedig nem kellene. A magyar emberek egyik legjobb tulajdonsága az önérzet. Amikor valamelyik "rosszakaró" a magyarokat lealacsonyító és sértő dologgal áll elő, együtt háborodunk fel, együtt botránkozunk meg pártállástól és világnézettől függetlenül.

Nézzünk pár példát az elmúlt évekből, amik kollektíven kiakasztották a magyarokat.

"A magyar genetikusan alattvaló. József Attila talált mentséget: „ezer éve magával kötve, mint a kéve sunyít, vagy parancsot követ.” De ez nem mentség arra, hogy a magyar a legsúlyosabb történelmi bűnökért sem érez egy szikrányi lelkiismeret furdalást, hogy mindent másra hárít, hogy mindig másra mutogat, hogy boldogan dagonyázik a diktatúra pocsolyájában, röfög és zabálja a moslékot, és nem akar tudni róla, hogy le fogják szúrni. Hogy se tanulni, se dolgozni nem tud és nem akar, csak irigyelni, és ha módja van legyilkolni azt, aki munkával, tanulással, innovációval viszi valamire." (Amerikai Népszava, 2011.)

Nagyra becsült Kossuth-díjas írónk rövid helyreigazítással zárta le az ügyet, majd 2012. februárjában Kanadában kért menekültstátuszt.

A Kossuth-díjas karmester előszeretettel mártogatja hazánkat más kormányoknak és külföldi tisztviselőknek. Legutóbbi alakítása:

"A magyarok még mindig úgy érzik, hogy igazságtalanul bántak velük, holott azóta a legszörnyűbb gaztetteket követték el: segédkeztek félmillió zsidó kiirtásában és Hitleren csüngtek, hogy egy-két területet visszakapjanak."

Fischer a Frankfurter Allgemeine Zeitung-nak adott interjújában 70 éves bűnöket kér számon a magyarokon, és bár elismerendő a történelmi felelősség, ezeket a bűnöket felróni a mai magyar társadalomnak igencsak nagy túlzás.

Mindenkinek ismerős lehet a híres Die Welt intejú. Íme pár részlet:

"Nagyvárosi ember vagyok, és mindig az is voltam. Egy nagyvárosi ember nem budapestinek vallja magát. A város ugyanis teljes mértékben balkanizálódott. Egy nagyvárosi ember Berlinhez kötődik."

Kérdeznénk, most mi a helyzet? Reméljük a migránsok nem zavarnak bele a nagyvárosi életbe.

"Az európai kultúra terméke vagyok, egy dekadens, ha akarja, egy gyökértelen. Ne kössön engem Magyarországhoz."

"Az elmúlt tíz évben folyamatosan rosszabbodott a helyzet. A szélsőjobboldal és az antiszemiták uralkodnak. A magyarok régi káros szenvedélyei – a hazugság, a dolgok elfojtására való hajlam – jobban jellemzők, mint valaha. Magyarország a háborúban, Magyarország és a fasizmus, Magyarország és a szocializmus: semmi nem kerül feldolgozásra, mindent csak megszépítenek.”

- mondta ezt 2009-ben. Ha jól emlékszem a Bajnai-kormány rettentő béna és súlytalan volt, de semmiképpen sem nevezném szélsőjobboldalinak.

A Nobel-és Kossuth-díjas író 2014-ben megkapta a legmagasabb magyar állami kitüntetést, a Szent István Rendet.

A dobogóról lemaradtak: Schiff András, Parászka Boróka és Heller Ágnes.

Ahogy nekünk sem. Előfordul, hogy a bírálatok olyan reakciókat váltanak ki belőlünk, amik igazolhatják a bírálók állításait. Van, hogy túl hamar esünk túlzásokba, amiket később megbánhatunk.

Így volt ez az elmúlt napokban, mikor felmerült, hogy Nemes Jeles László, a Saul fia Oscar-díjra jelölt remekmű rendezője saját honfitársait és hazáját ekézi.

A Jüdische Allgemeine nevű újságban megjelent interjúban Nemes Jeles így nyilatkozik hazájáról:

Egyből elárasztotta a magyar internetet a gyűlölethullám, mindenki nekiment a fiatal rendezőnek, előjött a zsidózás, a "holokausztfilmezés" és a többi nyomdafestéket nem tűrő oltogatás.

A rendező és a producerek megdöbbenten értesültek az írás tartalmáról, és egyből lépéseket tettek annak korrekciójára. Az írás péntek délelőtt már nem volt elérhető a médium honlapján. A lap ígéretet tett arra, hogy hamarosan közzéteszi az interjú helyes változatát. A beszélgetésről állítólag nem készült hangfelvétel, és az alkotók a megjelenés előtt sem láttak az interjú szöveges változatát. Nemes Jeles a következőképpen reagált a cikkre:

Az eredmény: a Jüdische Allgemeine a Saul fia producerei kifogásainak eleget téve módosított változatban közölte újra péntek délután az Oscar-díjra jelölt film rendezőjével készült interjúját. Az új változat nemcsak címében, hanem tartalmában is merőben eltér a korábbi verziótól.

Nemes Jeles László és a Saul fia stábja.