A németek helyére migránsokat költöztetnek Merkelék
2016.01.25. 22:08
Az elmúlt egy év a migránsokról szólt. Hol és mit csinálnak? Horvátországban a határon rekedtek, csónakjuk felborult az Égei-tengeren, egymás száját varrták össze a görög-macedón határon. Néha sajnáljuk őket, néha nem. Az összes médium migránshíradóvá változott, arról viszont máig nem esik szó, hogy mi történik azokkal az emberekkel, akik megérkeznek a célországokba.
Azt gondolhatnánk, hogy Németország első számú célországként és Európa egyik legerősebb gazdaságaként, a megszokott germán precizitással uralja a helyzetet, és már el is kezdte az ott tartózkodó több mint egymillió migráns szervezett integrálását. A helyzet azonban az, hogy napról napra nehezebb az élet Németországban. A nőknek egyre frusztrálóbb utcára lépniük, folyamatosan sóvárgó szemek lesik minden egyes lépésüket. Az utcán csoportokba tömörült migránsok kántálják követeléseiket, elégedetlenek újdonsült "német életszínvonalukkal".
A német kormány még a kölni erőszakcselekmények után sem lépett fel határozottan. Elkezdődött egyáltalán az integráció, vagy csak hagyják pangani a migránsokat az utcákon és a befogadóállomásokon? Európára nézve végzetes következményekkel járna, ha ilyen hamar megbukna a németek integrációs politikája. A migrációs áradat most is tart, tavasszal pedig még nagyobb hullámra számíthatunk. Az Európába érkező emberek nagy része – ha tetszik, ha nem – itt marad.
Európának három fő ellensége van: a csalódás, a radikalizáció és a terrorizmus.
Ezek az emberek hatalmas elvárásokkal és álmokkal érkeztek Európába, amit soha nem fogunk tudni megadni nekik. Szocializálni kell őket az európai normákhoz, különben csalódottságuk erőszakcselekményekhez, gettósodáshoz és bűnözéshez vezet majd. Onnan csak karnyújtásnyira van a radikalizmus. A szélsőségek pedig tökéletes táptalajt szolgáltatnak a terrorizmusnak. Párizsból tanulhattunk, ezt mindenképpen el kell kerülni.
A francia integrációs politika fő csapásirányát a '80-as évek óta a közoktatásban létrehozott ZEP-ek (zones d’éducation prioritaires) az úgynevezett "elsődleges oktatási övezetek" határozzák meg. A rendszer a szociálisan legjobban rászoruló diákok, elsősorban a bevándorlók gyermekeinek felzárkóztatását célozza különórák biztosításával és a tanárok külön javadalmazásával. Így a tanulók egyfajta pozitív diszkriminációt élveznek az ösztöndíjak és a továbbtanulás területén.
Az oktatáspolitika mellett a francia állam infrastrukturálisan is segítette a kulturális integrációt. Mára kb. kétezer muszlim mecsetet és imahelyet húztak fel a több mint hatmilliós (az ország lakosságának 10 százaléka) muszlim közösség számára.
Nagy Miklós, a Szegedi Tudományegyetem szakértő oktatója szerint a francia integrációs politika kudarcát jelzi, hogy a munkanélküliségi arány a bevándorló népesség körében közel kétszerese a Franciaországban születettekének. A munkaerő felvételnél diszkrimináció érvényesül velük szemben. Jelentős mértékben terjed a jórészt munkanélküli bevándorlók által lakott („elgettósodott”) külvárosi negyedekben a bűnözés. Ezt jelezték már a 2005-ben kirobbant külvárosi zavargások is.
Ezek a fiatalok a bevándorlók második, harmadik generációját képviselik. Mindez nyilvánvalóan összefügg a többségi társadalomba nem integrálódott, identitásproblémákkal küzdő fiatalok iszlamizálódásával."
A fiatal muszlimok radikalizálásában meghatározó szerepet játszik a szélsőséges imámok mecsetekben folytatott uszító propagandája. A 2015-ös terrortámadások elkövetői jórészt ebből a társadalmi közegből kerültek ki, erőteljesen hatott rájuk a közösségtudatra építő iszlám ideológia.
Úgy gondolom, hogy a francia városok közbiztonsági problémái nyilvánvalóan összefüggenek az említett súlyos társadalmi problémákkal, az egyre kezelhetetlenebbé váló illegális bevándorlással, különösen Calais-ban, ahol jelentős számú illegális bevándorló tömeg várakozik arra, hogy átjusson Nagy Britanniába"
- vélekedik Nagy Milkós.
A francia rendszer szépen lassan fulladt kudarcba, eltelt több mint 30 év. Németország mégsem képes megbirkózni a több mint egymillió bevándorlóval? Kevesebb mint egy év alatt megbukhat a merkeli vízió és az eddig példaként emlegetett német integrációs politika?
A Németországban élő muszlimok is leginkább vendégmunkásnak vallják magukat, több mint 80 százalékuk nem tekinti otthonának Németországot. A most érkezett migránsok integrálása a menekültkérelmek elbírálásának gyorsításában és elhelyezésük megszervezésében mutatkozik meg leginkább.
A német médiumok zöme folyamatosan tudósít olyan magánszemélyekről, akik a házukba-lakásukba hosszabb-rövidebb időre migránsokat fogadnak be. A beszámolók kivétel nélkül pozitív hangvételűek, így mintegy követendő példaként jelenítik meg őket. Egyedülálló embereket pedig a média arra bátorít, hogy vállaljanak személyes védnökséget egy-egy kiskorú felett, akikből az elmúlt hónapokban úgyszintén több ezren érkeztek az országba. Az ő ellátásukat a gyermekvédelmi rendszer nem bírja el, így számukra önálló hálózatot kellett kiépíteni.
Németország próbálja arányosan szétosztani a menedékkérelmet kapott migránsokat. Minden tartománynak és minden településnek ki kell vennie a részét a migránsok befogadásából. A nagyobb városok több migránst vállalnak, így azok sokszor tömörülnek nagyobb csoportokba annak ellenére, hogy már elhelyezték őket menekültszálláson vagy önkormányzati lakásokban.
Mivel nincs elég befogadásra képes hely, ezért több önkormányzat felmondta a tulajdonában lévő lakások bérletét, bejelentve saját igényüket, amiért cserébe a bérlőknek kártérítést ajánlottak fel. A vonatkozó német törvények erősen védik a bérlői jogokat, akik élnek is jog kínálta eszközökkel, hiszen évtizedek óta élnek a bérlakásokban.
Az önkormányzatok próbálkoztak már üresen, vagy felújítás alatt álló, magántulajdonú lakóépületek és villák kényszerbérletbe vételével is, de a bíróságok a tulajdonosoknak adtak igazat. Így a migránshullám által generált konfliktus fokozatosan megérkezik az emberek mindennapjaiba is. Azokban az esetekben, mikor a migránsokat társasházakban szállásolják el, többször is feszültséget generál a beköltöztetett családok erősen eltérő életvitele.
Oktatási és konkrét szociálpolitikai lépések nincsenek. Szállás már van a fejük felett, de az, hogy az elkövetkezendő években mit fognak kezdeni magukkal, hogy tanulják meg a nyelvet, hogy állnak munkába, hogy illeszkednek be az európai atmoszférába, azt senki sem tudja. Míg Franciaországban szociális válaszokat és képzéseket biztosítottak, addig Németországban ezek igencsak ad-hoc jelleggel működnek. Senki sem tudja mit kezdjenek ezzel az embertömeggel, egyik napról a másikra nem kapnak munkát gyárakban sem. A migránsok pedig türelmetlenek, helyzetüket egyre kilátástalanabbnak látják.