A politika működésével kapcsolatban egy dolgot sosem hittem el. Azt az értelmiségi tételt, hogy a „nép hülye”. Az emberek nem hülyék. Vannak köztünk hülyék, de nem jellemző. Főként nem annyira, hogy egész politikai kurzusokat merő irracionalitásból tartsunk fent, vagy önként kínozzuk magunkat a téves döntések következményeivel. Vagy birkaként meneteljünk egy vezér után. Bégessenek azok az ágyban is nyakkendős, húgyfoltos értelmiségiek, akik ebben hisznek.

Sokkal közelebb áll a választói döntések megértéséhez az a korlátozott racionalitáson alapuló, a közgazdaságtanból eredő elmélet, ami abból indul ki, hogy az emberek igyekeznek a számukra elérhető információk keretei között, a maguk módján ésszerű döntéseket hozni a politikával kapcsolatban is. Nem csak a bevásárlás lehet ésszerű.

Mert itt van az egész népvándorlás /terrorizmus konfliktus és annak legújabb hazai hajtása, az alkotmánymódosítás kérdése.

Maga a migrációs válság európai eseménysora rávilágított arra, hogy a választóktól elszigetelt politikai elitek sokkal inkább hajlamosak a vak-süket-néma viselkedésre, az egyszerűen hülyeségnek nevezhető álláspontok és magatartás kialakítására a status quo védelmében, mint a választók. Hülyébbek, mint a nép, amit lenéznek.

Ámokfutásuk nem ért véget itthon sem, hiszen a hazai ellenzék, élükön Bokros Lajossal - aki hiába egyetemi oktató és ex-pénzügyminiszter, ugyanabban az ideológiai vakságban szenved, mint számos brüsszeli a topelitben - most éppen az alkotmány módosítása ellen hívta harcba az országot, hiszen a terrorveszély úgyis egy kamu, helyette ott a „lopakodó diktatúra” ügye.

Ez a közeg, akik ahelyett, hogy fognának egy kést és megkennének egy zsíros dekket, inkább arról vitatkoznak, hogy milyen elvekből és értékekből lehetne egyáltalán levezetni, hogy az ember kést vehessen a kezébe, hiszen a kés a lopakodó erőszak eszköze is lehet. A kés ellenünk fordulhat.

Alkotmányos terrorvédelem azonban láthatóan nem lesz. Hiszen ahhoz az ellenzékre is szükség lett volna, egy „nemzeti ügyben”. Ez utóbbit itthon nem lehet idézőjelek nélkül leírni. Sorry.

Az ellenzék egy része elzárkózik, tagadja a problémát, vagy vádol, másik része ésszerűtlen feltételeket támaszt. Ez az a balfaszkodás, amit az amerikai elemzők úgy hívnak, hogy „politics on politics” – azaz, amikor a politika önmagával foglalkozik. Azért obstruálnak, mert az „erőt mutat”, vagy „jó színben tüntet fel”, vagy mert „nehogy már nekik legyen igazuk”. Ne legyen.

Nincs ezzel semmi baj. Amíg békeidő van. Lehet pózolni, blöffölni, zsarolgatni, fenyegetőzni, fölényeskedni, a különállást demonstrálni.

Mivel ma (még) békeidő van, váljék egészségükre.

Azonban ha arra keressük a választ, hogy a magyarok miért vetettek véget olyan drámai erővel az alkuk baloldali demokráciájának, a status quo politikájának, a „fékek és ellensúlyok” túlműködésének, az önmagával civakodó MSZP/SZDSZ univerzumnak – hát itt van a szemünk előtt.

Ideologikus, döntésképtelen, a földtől elrugaszkodott, vak, az absztrakt „értékeket” az itt élők biztonsága fölé helyező politika a politikáról. Egy színház, amiben ugyanaz a kretén darab megy megállás nélkül. Így süllyedt el a hajó 2008-ban.

Rossz hír a küldetéstudatos értelmiségnek, de a magyarok racionálisak a politikában. Be lehet csapni őket, egyszer. Aztán mehetsz a fenébe. Ezt ma Gyurcsány és Bajnai tudja a legjobban.

Persze jól megy a jobboldalnak, na de ebben a mezőnyben...

Nem kunszt.