Már terroristának lenni se éri meg
2016.01.18. 17:18
Ugyanis az Iszlám Állam a nemzetközi szövetség szíriai légicsapásainak következtében csak feleannyi pénzt képes fizetni a harcosainak, mint eddig.
A terrorista szervezet pénzügyi gondjaira úgy derült fény, hogy az ISIS úgynevezett kincstára, a "Bajt Mal al-Muszlimín" a szíriai Rakkában erről szóló dokumentumot kezdett el terjeszteni.
A különleges körülmények hatására, amelyekkel az Iszlám Államnak szembe kell néznie, az a döntés született, hogy felére csökkentjük a mudzsahedek fizetését kivétel és rangra való tekintet nélkül"
– olvasható az utasításban.
Az ISIS gondjait az Independent angol lap szerint a nemzetközi légicsapások okozzák, amelyek a szélsőségesek egyik legfőbb pénzügyi forrását jelentő olajbevételeket támadják. És persze az se tett jót az ISIS pénzügyeinek, hogy a bombázás során megsemmisítették az iszlamisták egyik pénzügyi központját, amelyet a Da'es arra használt, hogy a harcosait fizesse.
A pénzügyi központot ért légicsapásról készült felvételeken még az is látszik ahogy az épületben őrzött pénz egy része a robbanást követően a levegőben száll:
First on CNN: The Pentagon releases a video of the U.S. bombing "millions" in #ISIS cash https://t.co/6o1v7c2RsW https://t.co/0A2RVXb8kS
— CNN Politics (@CNNPolitics) January 18, 2016
Szakértők szerint tavaly szeptemberben az ISIS még havi 40 millió dollár bevételt is képes volt beszedni csak az olaj kitermeléséből, finomításából és feketekereskedelméből. Mára ez az összeg jócskán lecsökkent, köszönhetően a légi hadműveletnek. A támadások következtében az Iszlám Állam olajtermelése a tavaly napi 45 ezer hordóról mintegy 34 ezerre csökkent.
(Independent, MTI)