Az Európai Bizottság elnöke szerint Brüsszel mindent megtett, a tagállamok nem teljesítették a vállalásaikat. Ezért van most ekkora slamasztikában egész Európa.

Jean-Claude Juncker szerint nem a bizottság nem váltotta be az ígéreteit, hiszen ők megtettek mindent (valóban, az EB mindössze megvalósíthatatlan rendelkezéseket adott ki). A tagországok nem teljesítették a rájuk kirótt feladatokat (tényleg, hamvába holt kísérlet volt a menedékkérők áttelepítése, és, igaz az is, hogy a határvédelmi kötelezettségének sem tett minden schengeni ország eleget).

De az EB elnöke nem adja fel; pénteki évértékelő sajtótájékoztatóján ígéretet tett arra, hogy továbbra sem mond le a kvótarendszer ötletéről (hiszen ez volt a bizottság egyetlen kézzel fogható válasza az uniót sújtó válságra), sőt, szerinte Európának legalább 100 millió menedékkérőt kellene befogadnia, hiszen elég gazdag hozzá.

Juncker megjegyezte, kezdi unni, hogy egyre többen támadják az EB-t azért, mert nem tett eleget a migrációs krízis kezelése érdekében. Azaz hónapokon át kotlott egy olyan terv fölött, amelyről a kihirdetése napján látszott, hogy csúfos kudarc lesz (az is lett: a kvótarendszer ötletének októberi elfogadása óta mindössze 272 Olaszországba érkezett menedékkérőt telepítettek át a tervezett 160 ezerből).

De érdekes – és meglepő – módon Juncker célkeresztjében ezúttal nem a mestertervét megfúró közép-európai országok álltak, bár a térségről szólva megjegyezte, hogy aláásták Európa renoméját. Az EB-elnök évértékelőjében elsősorban a kvóta ötletét támogató, de annak megvalósítása érdekében azóta egy szalmaszálat keresztbe nem tevő országokat ekézte. (Joggal, tegyük hozzá, hiszen a kvótatervet elutasító visegrádiakat akkor a nyugat-európai országok élesen bírálták, amiért nem mutatnak szolidaritást, most viszont nehezen találják a szavakat saját érzéseik leírására.) Juncker jól látja: ez az üres beszéd valóban komoly hitelességi válságba sodorta Európát (mintha a már most nyakában lévő válságok alatt nem nyögne eléggé).

Az EB elnökének nem tetszik, hogy a tagállamok ahelyett, hogy a közös terv megvalósításán dolgoznának, inkább lezárják a határaikat, ezzel pedig lassanként eltörlik Schengent.

Mondhatnánk, hogy nekünk sem tetszik, hogy az EB kivárásra alapozza az uniót sújtó válságkezelési stratégiáit; hogy kezd elegünk lenni abból, hogy nem tesz semmit, míg egy újabb krízishelyzet el nem tereli a figyelmet az aktuálisról, csak reménykedik, hogy az újonnan jött problémák nem súlyosbítják a korábbi, megoldatlan bajokat. (És minden újabb válsághelyzetben rá kell jönnie, hogy hiába reménykedett.)

Mondhatnánk, hogy a gazdasági, pénzügyi, majd hitelválság miatt megugró munkanélküliség, visszaeső konjunktúra és a nyomában a fiatalok körében eluralkodó kilátástalanság kezelése érdekében többet is tehettek volna Brüsszel az üres beszédnél és az egyre-másra sutba dobott B-terveknél. (Mondjuk is eleget.)

Juncker arról elfelejtett említést tenni, hogy a jelenleg lapító, az EB-elnök kritikáját minden bizonnyal zokszó nélkül zsebre tevő Németország (és nyugat- illetve észak-európai szövetségesei) a nyáron még semmilyen számbeli felső korlátról nem beszélt, és bár most Görögországot és Olaszországot okolja azért, amiért "túl sok migránst engedett be Európába", az ősz végéig szub-európaiként kezelte azokat az országokat, amelyek ellenőrzés alá vonták határaikat, hogy megálljt parancsoljanak az áradatnak.

Juncker szerint az idei egyszerű év lesz. Bizonyos szempontból igaza van, hiszen az év elejére Európán belül is kialakultak a frontvonalak (amelyek nem meglepő módon szinte azonosak a gazdasági válság során kialakult törésvonalakkal), kikristályosodtak az álláspontok (amelyek nyugaton sokat változtak a nyár óta, miközben keleten a helyzet még mindig változatlan). A periféria és a "magországok" közötti feszültség egyértelmű; ha a nyugat-európai vezetők nem adják fel – Junckeréhez hasonló – ámokfutásukat és néznek szembe a tényekkel, egyszerűen felszámolhatjuk az Európai Uniót.