Kiállnak Kiss László mellett
2016.01.08. 14:41
Felháborodott az úszótársadalom Hosszú Katinka férjén. Kilencven neves edző fogalmazott nyílt levelet Shane Tusuphoz.
E nyilatkozatot aláíró magyar úszóedzők nevében a leghatározottabban visszautasítjuk azt a szégyenteljes eljárást, amellyel Hosszú Katinka, de elsősorban férje, Shane Tusup kezelte Kiss László szövetségi kapitány párbeszédre irányuló gesztusát a 2016. január 6-án tartott sajtótájékoztatót követően."
A sajtótájékoztatón ugyanis részt vett Kiss László is. Az úszókapitány a végén odament Katinkához, hogy tárgyaljanak, az IronLady férje azonban elvitte onnan Katinkát, így az edzőlegendával szóba sem álltak.
A trénerek levelükben úgy fogalmaztak, hogy ugyan elismerik Hosszú és edzőjének elmúlt években elért kiváló eredményeit, ugyanakkor hangsúlyozták, hogy ezek az eredmények még messze elmaradnak Kiss László több évtizedes teljesítményétől.
Pontosan ezért tartjuk felháborítónak, hogy amikor párbeszédre törekedne egy versenyzővel és edzőjével, akkor a versenyző az edző nyomására kitér előle, de fogalmazzunk pontosan: faképnél hagyja. Történjék bárhol, bármilyen körülmények között, mindez önmagában is minősíthetetlen, mint ahogy azt sem tartjuk helyénvalónak, hogy a kapitánynak kell egyáltalán keresnie a versenyzőt és edzőjét, mert azoknak valamilyen kívánságuk van. Ennek épp fordítva kellene történnie normális esetben: nekik kellene időpontot kérniük a kapitánytól, ennek a világon mindenütt ez a rendje - de különösen az, ha a kapitányt Kiss Lászlónak hívják."
A nyílt levelet fogalmazó edzők felszólították Shane Tusupot, hogy a jövőben adja meg a kellő tiszteletet Kiss Lászlónak és
(MTI)























































































