Véget értek az ünnepek. Megszáradt már a mézeskalács, megpenészedett a hűtőben a maradék halászlé, ma bizony le kell bontani a karácsonyfát. Eltűnnek a várost díszítő izzósorok és nem marad más, csak a karácsony halvány emléke.

Mondtuk, hogy nem lesz mindig karácsony. Nem? De.

Itt maradt a csípős hideg, meg a latyak, meg a szürkeség. Időben szóltunk, minden nap emlékeztettünk, hogy közeleg a tél. Ez van. Mi szóltunk.

Persze azt is mondtuk, hogy nem lesz jó, ha jönnek, főleg ha sokan jönnek. És tessék. Sajnos nem kellett sokat várni. Párizs után Brüsszel rettegett, aztán most Köln és Hamburg.

Most persze sehol az arcukra monoklit festő nők, akik látványosan tiltakoznak az erőszak ellen, sőt! Most az a szöveg, hogy meg kellene tanulni a nőknek viselkedni az idegenekkel. Persze. Nyilván. A molesztált, kifosztott nők a hibásak. Francért kellett odamenniük, mi?

Ezt a gondolatot nem más, mint Köln polgármestere Henriette Rekell mondta, akinek az volt még az egyik legfontosabb gondolata az események után, hogy emlékeztessen, a migránsok milyen jófejek.

Szép dolog a multikulti, csak kár, hogy már megbukott. Jó dolog az Erasmuson megismerkedni sok-sok nemzet ifjú értelmiségijével, de az már nem olyan buli, amikor a plázában egy burkás nő válogat melletted, akit egyszercsak szigorú tekintetű férje kikísér az üzletből.

Most egyébként akkor hogy is kell élni? Elfogadni, és befogadni mindenkit. Szeretni a másságot, a más kultúrát. Persze tömegrendezvényre inkább ne menjen senki, és jóformán a metróba se, mert bármikor robbanthatnak, meg jobb most elkerülni Európa nagyvárosait is. És ha mégis tömegrendezvényre merészkednél, akkor meg tartsd meg a kartávolságot, meg, közlekedj csapatostul a biztonságod érdekében.

Szép jövő elé nézünk, mondhatom.