Irán vs. Szaúd-Arábia: ki lesz a legerõsebb kutya?
2016.01.05. 21:18
Komoly diplomáciai konfliktus bontakozott ki Irán és Szaúd-Arábia között a január 2-i kivégzések miatt. A két ország ellentéte azonban korántsem számít új keletűnek.
Szaúd-Arábia és Irán konfliktusa alaposan felszította az egyébként is mély síita-szunnita szembenállást. A két ország diplomáciai csörtéje már csak azért sem elhanyagolható, mert a szaúdi vezetés jelenleg nagyobb fenyegetést lát a perzsákban, mint a rettegett Iszlám Államban.
A két közel-keleti állam 1929-ben létesített egymással diplomáciai kapcsolatot, amikor a két ország uralkodója aláírta a szaúdi-iráni barátsági szerződést. A kapcsolatok az elkövetkező évtizedek során már nem éppen voltak aktívak, az 1960-as évekre pedig egyre inkább előtérbe kerültek a vallási ellentétek, valamint a területi és politikai viták is.
Az iráni sah számos levelet küldött a 60-as években a szaúdi királynak, Fejszálnak, amelyekben kérte, hogy modernizálja a sivatagi királyságot:
kérlek testvérem, modernizálj. Nyisd ki az országodat. Keverd az iskolákban a lányokat és fiúkat. Hadd viseljenek a nők miniszoknyát. Legyenek diszkók. Légy modern! Különben nem tudom garantálni, hogy a trónon maradsz.”
Fejszál király természetesen nem hagyta szó nélkül a perzsa uralkodó, Mohammad Reza Pahlavi levelét, a szaúdi így válaszolt:
Felség, értékelem a tanácsodat. De hadd emlékeztesselek, nem Franciaország sahja vagy. Nem az Élysée-palotában vagy. Iránban vagy. A népességetek 90 százaléka muszlim. Kérlek, ezt ne feledd.”
Irán ekkor még a legvilágiasabb és legurbánusabb közel-keleti országnak számított, ahol a nők szabadon öltözhettek, így a sah joggal kérhette számon a szaúdi királyt.
A 70-es évekre Szaúd-Arábiát egyre nagyobb aggodalommal töltötte el, hogy Irán katonai korszerűsítése révén növeli dominanciáját a régióban. Az igazi fordulópont az 1979-es iráni iszlám forradalom utánra tehető.
A szaúdi király gratuláló üzenetben köszöntötte a hatalomra kerülő vallási vezetőt, Ruhollah Khomeini ajatollahot; ezek után talán joggal számított arra, hogy az „iszlám szolidaritás” mentén közelebb kerülhet egymáshoz a két állam. A síita-szunnita ellentét azonban csak még inkább kiéleződött, megmaradtak a területi és geopolitikai viták, valamint egyre nagyobb rivalizálás bontakozott ki az energiapiac területén is.
Az indulatokat a 80-as években az afgán, majd az iráni-iraki háború még jobban felkorbácsolta, majd az 1987-es mekkai zarándoklaton történt incidens miatt csak tovább nőtt a feszültség.
Az 1987-es beszédében az ajatollah a következőket mondta a szaúdi vezetésről:
ezek a gonosz és istentelen vahabbiták olyanok, mint a tőrök, melyek mindig hátulról szúrják szíven a muzulmánokat.”
Az iráni vallási vezető kijelentései után 1991-ig – érthető okokból – teljesen megszűnt a diplomáciai kapcsolat a két ország között. A 90-es években meglehetősen változatos volt Irán és Szaúd-Arábia viszonya, hol felfelé, hol pedig lefelé ívelő pályára állt. Ebben a viszonyrendszerben egyre meghatározóbb szerep hárult az Egyesült Államokra, amelynek szaúdiakkal kötött érdekházassága a 2001. szeptember 11-i terrortámadásokat is túlélte, míg Irán a Nyugat-ellenes forradalmával szembekerült a hidegháború után szuperhatalommá váló Amerikával, és Oroszország szövetségesévé vált.
A kapcsolatok újbóli elmérgesedésének kiindulópontjául az iráni atomprogram, valamint az arab tavasz szolgált, különös tekintettel a jemeni, majd a szíriai polgárháború kitörésére, ahol a geopolitikai érdekek miatt ismét közvetve, de szembetalálták egymást a felek a frontvonalon. A Wikileaks által kiszivárogtatott jelentések szerint a szaúdi király, Abdullah egyenesen Irán megtámadására buzdította akkor az USA-t.
A január 2-ai szaúdi kivégzések miatt végképp betelt a pohár a teheráni vezetésnél. A 47 kivégzett miatt Irán a szaúdiak szemére vetette, hogy a szunnita ország semmibe veszi a síiták és a vallási kisebbségek jogait. A kivégzések hírére tüntetők támadták meg, majd gyújtották fel a teheráni szaúdi nagykövetség épületét. A kivégzéseket nem, de a támadásokat nyomban elítélte az ENSZ, Szaúd-Arábia pedig megszakította hivatalos diplomáciai kapcsolatait Teheránnal.
Az iráni-szaúdi konfliktussal kapcsolatban Szalai Máté Közel-Kelet-szakértő véleményét is kikértük. Szalai szerint a két ország versengése egy hagyományos, regionális nagyhatalmak közötti versengés, amit elsődlegesen nem vallási, hanem geopolitikai, gazdasági és nagyhatalmi érdekek mozgatnak:
ebben a viszályban a szektariánus és vallási diskurzus, narratíva csak eszközként jelenik meg a két ország külpolitikájában, hiszen ez remek mobilizációs és politikai eszköz tud lenni.”
Szalai Máté elmondta, hogy a konfliktus kapcsán Irán a síiták védelmezőjeként léphet fel, ezzel is hatást gyakorolva a különböző síita kisebbségekre a térségben; Szaúd-Arábia pedig a szunnita világ vezető hatalmaként pozicionálhatja magát, ha a politikai szembenállást sikerült vallási köntösbe bujtatni.
A kettejük közötti viszony megromlását az elmúlt években Irán regionális pozícióinak erősödése okozta, amelyre reagálva Szaúd-Arábia kénytelen volt egyre aktívabb külpolitikával válaszolni.”
– nyilatkozta a szakértő.
Arra a kérdésünkre, hogy mégis hogyan hathat ez az újból kiéleződő konfliktus az Iszlám Állam elleni fellépésre, Szalai úgy válaszolt, hogy egyik országnak sem az ISIS elleni fellépés határozta meg a szíriai politikáját, hanem mindketten a saját befolyásuk megerősítése, illetve a másik visszaszorítása érdekében vállalt szerepet. Annak ellenére pedig, hogy a szaúdiaknak komoly biztonságpolitikai kockázatot jelent az Iszlám Állam, a jelenlegi vezetés – Szalmán király és a védelmi miniszteri posztot betöltő fia – nagyobb problémának érzékeli Iránt, mint a radikális dzsihadizmust (szemben a szaúdi vezetés egy másik frakciójával).
Hogyan látja mindezt az Egyesült Államok és Oroszország?
A Közel-Kelet-szakértő szerint mindkét nagyhatalom azonos platformon helyezkedik el a kérdésben, így egyiküknek sem érdeke a feszültségek fokozódása, hiszen így nem tudnák érvényesíteni az érdekeiket a térségben,
ezért is mindkét fél a színfalak mögött vagy előtt igyekszik közvetíteni a felek között.”
Az ENSZ reakciójával kapcsolatban Szalai elmondta, hogy „szigorú értelemben véve Irán szegett nemzetközi jogi kötelezettséget, Szaúd-Arábia nem”. A jogszabályok szerint ugyanis a fogadó állam köteles szavatolni a küldő állam külképviseletének biztonságát. Szaúd-Arábia pedig azért nem szegett nemzetközi jogot a halálbüntetések végrehajtásával, mert azt nem tiltja a nemzetközi jog, így az ENSZ szerveinek sincs felhatalmazása ilyen témában megróni bárkit is:
minden országnak szuverén joga a saját büntetőpolitikájában meghatározni a halálbüntetés alkalmazásának feltételeit és körülményeit. Ráadásul halálbüntetések tekintetében a különböző NGO-k által készített becslés szerint Irán több kivégzést hajt végre, mint Szaúd-Arábia, nem beszélve az ENSZ Biztonsági Tanácsának tagjáról, Kínáról, aki világelső ebben a tekintetben.”