Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Londoni srác az ISIS hóhéra

Sümeghi Lóránt

2016.01.05. 07:18

Sikeresen azonosították a tökéletes brit akcentussal beszélõ ISIS-katonát.
LONDON, 07:18

Sikeresen azonosították a tökéletes brit akcentussal beszélő ISIS-katonát.

Brit állampolgárként azonosították azt a terroristát, aki az Iszlám Állam által még vasárnap közzétett videofelvételen beszélt, majd öt fogoly kivégzését mutatta be. A 11 perces felvételen egy tökéletes angolsággal, brit akcentussal beszélő, arcát eltakaró férfi Nagy-Britannia lerohanásával és a saría törvénykezés bevezetésével fenyegette meg David Cameron brit miniszterelnököt.

 

A források szerint a fenyegetőző férfi Siddhartha Dhar, aki London északi részén, a Walthamstow kerületben lakott. Az értesülések alapján innen utazhatott Szíriába két évvel ezelőtt. Az ügy érdekessége, hogy a férfi egyébként indiai származású – emiatt nevet is kellett változtatnia –, ebből kifolyólag nem tősgyökeres muzulmán, amely az ISIS protokollja szerint nem kifejezetten előnyös.

A brit királyi légierő egyébként tavaly augusztusban, egy dróntámadás keretében megölte az Iszlám Állam két brit tagját, a walesi illetőségű 21 éves Reyaad Khant, valamint a skóciai Aberdeenben született Ruhul Amint,  továbbá a 27 éves Mohammed Emwazit – akit a brit sajtó "Dzsihádi John" néven emlegetett. Cameron a Szíriában végrehajtott augusztusi támadásról a londoni alsóházban beszámolva annak idején kijelentette, hogy az akció önvédelmi jellegű, szükséges és törvényes volt.

Az londoni radikális iszlám közösség angol hatóságok előtt is jól ismert tagja volt a videón szereplő Dhar, aki az egyik legszélsőségesebb nagy-britanniai iszlám csoport szóvivőjeként is tevékenykedett.

Számtalan kérdést vet fel Dhar ügye az angol terrorelhárítással kapcsolatban, ugyanis elképzelhetetlen, hogy miután már egyszer a brit hatóságok őrizetbe vették terrorcselekményekre uszítás gyanújával, miként engedhették őt Szíriába utazni.

A hatóságok szerint elsőként Párizsba, majd onnan utazhatott tovább feleségével és gyermekével a terrorista a Közel-Keletre. Azóta több felvételt is feltöltött a YouTube videómegosztó portálra is, arra biztatva a brit muszlimokat, hogy csatlakozzanak az Iszlám Államhoz. Ráadásul tavaly egy 40 oldalas utazási útmutatót is összeállított azoknak, akik elszánják magukat erre.  

(MTI)

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére