Kivégzett brit kémekkel fenyeget az ISIS
2016.01.04. 06:28
Feltehetően brit kémek kivégzését bemutató, Nagy-Britanniát fenyegető videót tett közzé a szélsőséges, dzsihádista terrorcsoport.
A vasárnap este elérhetővé vált felvételen tökéletes brit akcentussal beszélő, arcát eltakaró férfi azt üzeni a brit miniszterelnöknek, David Cameronnak, hogy Nagy-Britannia el fogja veszíteni az Iszlám Állam ellen viselt háborúját, hasonlóképpen, ahogy az iraki és az afganisztáni háborút is elvesztette.
A felvételen ezután öt, a szokásos narancssárga rabruhába öltöztetett férfit agyonlőnek egy sivatagi helyszínen. A videón beszélő férfi szerint a megölt öt ember Nagy-Britannia számára látott el hírszerzési tevékenységet.
Az Iszlám Állam, a mi országunk fennmarad, folytatja a dzsihádot, áttöri a határokat, és egy nap lerohanja a ti országotokat, amelyet a saría előírásai szerint ural majd"
– hangzott el a közzétett videón.
Cameron a Szíriában végrehajtott augusztusi támadásról a londoni alsóházban beszámolva annak idején kijelentette, hogy az akció önvédelmi jellegű, szükséges és törvényes volt, mivel a brit elhárítás információi szerint Khan nagyszabású terrortámadásokat tervezett Nagy-Britanniában.
Továbbá a 27 éves Mohammed Emwazit - akit a brit sajtó "Dzsihád John" néven emlegetett - az amerikai légierő ölte meg novemberben, Szíriában, szintén drónok bevetésével.
London már az első brutális gyilkosságról, 2014 nyarán közzétett videó megjelenése után hivatalosan elismerte, hogy a terrorista minden bizonnyal brit állampolgár, tavaly pedig - nem sokkal megölése előtt - kétséget kizáróan megállapították személyazonosságát.
(MTI, Telegraph)