Nemcsak Bécs lehet célpont
2015.12.28. 19:28
Erről Georg Spöttle beszélt az M1-en. A biztonság politikai szakértő szerint pontosan, név szerint ismerik a hatóságok azokat a személyeket, akik terrorcselekményeket követhetnek el karácsony és szilveszter között európai fővárosokban, de a lekapcsolásuk nem könnyű feladat.
Spöttle arról is beszélt, szerinte jobb megtartani a tömegrendezvényeket, és fokozott ellenőrzések mellett vállalni a kockázatot, mint minden ilyen eseményt lemondani.
A titkosszolgálatok hét emberre szűkítették azoknak a körét, akik felelősek lehetnek a Bécs és az európai fővárosok elleni terrorfenyegetésért - mondta a szakértő.
A hatóságok keresik a feltételezett fenyegetőket, ezt azonban nehezíti, hogy az esetleges támadók a tervezett akció előtt különösen óvatosak. A pontosan, név szerint ismert gyanúsítottak mozgásban vannak, már nem tartózkodnak a bejelentett lakcímeiken – tette hozzá.
Georg Spöttle hangsúlyozta, a keresett személyek nem fognak tömegkommunikációs eszközöket használni, például mobiltelefonokat vagy interneteket. Ha nagyon komolyan készülnek valamire, akkor megpróbálnak a háttérben maradni, és Európában semmiképpen nem lépnek kapcsolatba egymással. Egy titkosszolgálatok által elkapott e-mail, sms vagy mobiltelefon-beszélgetés azonnal lebuktathatná őket, a cellainformációk alapján a hatóságok lekapcsolhatnák őket, vagy a tettestársaikat.
Feltételezések szerint ez a hét személy is a Közel-Keleten kapott terrorista kiképzést, és Szíriából vagy Irakból indították őket Európa felé. Azt azonban nem tudni, hogy milyen úton jöttek a kontinensre, gépjárművel vagy a migránsok közé keveredve.
Arra a kérdésre, hogy miért épp Bécs a célpont, Georg Spöttle azt válaszolta, Ausztria fővárosában is
megvan az a háttér, hogy nagyon sok muzulmán bevándorló él, sokadik generációs”.
Azonban nem csak Bécsben, hanem Berlinben is kiemelt a terrorkészültség. Különösen a szilveszterre figyelnek, mert például a Brandenburgi kapunál körülbelül egymillió ember szokott minden évben pezsgőt bontani újévkor, és szabadtéri koncerteket is rendeznek. Hozzátette: igazából minden más európai fővárosra is kiadták a magasabb fokú terrorkészültséget.
A brit titkosszolgálattól korábban azt az információ szivárgott ki, hogy fel kell készülni, hogy karácsony és szilveszter között iszlamista terrorakciót követhetnek el valamelyik európai országban. A lehetséges célpont állítólag Bécs, ahol több koncertet is tartanak ezekben a napokban. A tömegrendezvényeket sehol nem halasztják el.
(hirado.hu)