Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Visszaszorították az Iszlám Államot

Sümeghi Lóránt

2015.12.28. 09:00

Hosszú küzdelem után az iraki haderõ sikeresen visszafoglalta Ramádi városát, amely jelentõs sikernek könyvelhetõ el.
RAMÁDI, 9:00

A hetek óta tartó, iraki offenzíva végül sikerrel zárult, miután kiszorították – az Iszlám Állam egyik fellegvárának tartott – Ramádi városából a szélsőséges katonák csoportjait.

A Bagdadtól ötvenöt kilométerre található város még májusban esett el, az akkor jócskán erőfölényt képviselő szélsőséges iszlamista katonákkal szemben. A nyár folyamán többször is kísérletet tett az iraki nemzeti hadsereg a visszafoglalásra, azonban a teljes mértékben ISIS által ellenőrzött területet még megközelíteni is nehéz volt.

Egyes források szerint megközelítőleg négyszáz iszlamista katona őrizte a várost. Az ISIS katonái jól képzett, nehéz fegyverzettel ellátott harcosokként  komoly kihívást jelentettek a nemzeti hadsereg számára. Továbbá több épületben is aknákat és pokolgépeket is elrejtettek a terroristák, így a megszállás folyamata még inkább lelassult.

Azonban a hetek óta tartó, megerősített iraki offenzíva azt eredményezte, hogy a hadseregnek sikerült lépésről-lépésre, egyre mélyebbre hatolni, majd végül ellenőrzés alá is vonni Ramádit.

(BBC)

 

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére