Háborús bûnösöket fogtak el Boszniában
2015.12.10. 11:29
Háborús bűnösök után kutatott a bosznia-hercegovinai rendőrség, az akció keretében öt szerb férfit fogtak el csütörtökön.A Nezavisne Novine boszniai lap szerint ez az eddigi legátfogóbb akció Nyugat-Boszniában, Novi Grad környékén: négy helyszínt vizsgáltak eddig át a boszniai ügyészség megbízásából, közöttük a rendőrség épületét is. A boszniai rendőrség közleményében azt írja, az öt letartóztatott férfit emberiesség elleni bűnök elkövetésének gyanúsítják.
Kedden egy bosnyák férfit tartóztattak le, szintén háborús bűncselekmények vádjával.
Sakib Mahmuljin a gyanú szerint a bosnyák hadsereg harmadik hadtestének parancsnokaként háborús bűnöket követett el fogva tartott szerbekkel szemben. A Vozuca falu közelében zajló harcok során nem tett semmit annak érdekében, hogy megakadályozza a fogvatartottakkal szembeni kegyetlenkedést. Az általa irányított mudzsahed egység 50 foglyot gyilkolt meg, Mahmuljinnek pedig tudomása volt a történtekről, de nem akadályozta meg a gyilkosságokat. A férfit keddi letartóztatása után szerdán szabadon is engedték.

(Reuters, MTI)























































































