Tokió a szankciók hatására olyan területek megszerzését tűzte ki célul, amelyek bővelkedtek nyersanyagokban. Így került a császárság előterébe Indokína és a délkelet-ázsiai szigetvilág. Tokió egészen addig nem mert belevágni az újabb offenzívába, amíg meg volt a veszélye annak, hogy az amerikai flotta – amely 1940 óta Pearl Harborban állomásozott – hátba támadja. Hogy ezt Japán elkerülje, stratégiái, Jamamoto Iszoroku és Nagumo Csúicsi úgy vélték, hogy az indokínai offenzíva előtt meg kell semmisíteni az Egyesült Államok hadiflottáját.

Egészen a támadás napjáig Tokió abban az édes álomban ringatta Washingtont, hogy nem fog támadni. Bár az amerikai hírszerzés novemberben több olyan japán üzenetet is megfejtett, amelyben támadás szándékát észlelték, mégsem számítottak december 7-i támadásra. A japán flotta – hat darab repülőgép-anyahajó, számos kísérő hajó, tengeralattjáró és 414 darab repülőgép – ugyanis már november 26-a óta zavartalanul közeledett Pearl Harbor felé.

December 7-én, vasárnap reggel 6 órakor és 7 óra 15 perckor 354 japán repülő szállt fel az amerikai kikötőtől 440 kilométerre. Az első hullám 7 óra 48 perckor érte el Pearl Harbort és súlyos csapást mért az amerikai flottára. Az amerikai radartiszt a japán repülőgépekre azt hitte, hogy a várt B-17-es bombázó kötelék érkezik a támaszpontra.

A japán gépek második raja is súlyos károkat okozott, de közel sem volt akkora hatása, mint az első hullámnak. A császári vezetés még tervezett egy harmadik bevetést is, de ettől végül elálltak, mert az túlságosan nagy kockázattal járt volna és az üzemanyag-készletük is fogyatkozóban volt.

Míg az Egyesült Államok a támadás során 4 csatahajót, 188 repülőgépet, 5 másik hajót vesztett, és a szigeten lévő hadieszközökben is súlyos károk keletkeztek, addig Japánnak csak 29 repülőgépe, 4 törpe tengeralattjárója pusztult el.

A szűk két órányi küzdelemben az Egyesült Államok 2500, míg Japán csupán 65 embert vesztett el.

Pearl Harbor legfontosabb következménye az lett, hogy az USA már másnap belépett a háborúba. A szuperhatalom azonban nem tudott rögtön bosszút állni az elszenvedett veszteségekért, hiszen fél évre teljesen megbénult az amerikai flotta a csendes-óceáni térségben, azonban az amerikai béke-párti közvélemény a háború oldalára állt.

Egyes feltételezések szerint az USA, illetve annak elnöke, Franklin D. Roosevelt direkt hagyta veszni a flottát azért, hogy a közvéleményt a háború oldalára hangolja.