A kínai selyemút projekt a második világháború utáni amerikai Marshall-segélyhez hasonló projekt lehet. Kína ezzel olyan közel-keleti országokat is képes lehet megcélozni, ahol a gazdasági kilátástalanság miatt tombol az iszlám radikalizmus. Ehhez azonban szükség van arra, hogy a Nyugat higgyen a Selyemút-projekt stabilizáció hatásában. És főleg abban, hogy mindez nem a nyugat érdekeivel ellentétes geopolitikai terjeszkedés – írja Andrew Browne a Wall Street Journal hasábjain.

Kína már régóta próbálja a Nyugat tudomására juttatni, hogy az Észak-Afrikától a Közel-Keleten át Közép-Ázsiában tomboló iszlám radikalizmus végül Kína nyugati szélén, az ujgurok lakta Hszincsiang területeken üti fel a fejét.

A nyugati elemzők ezzel szemben úgy gondolják, hogy a kínai muszlim vallású ujgurok támadásainak ebben a régióban sokkal több köze van a kínai kormánnyal szembeni haraghoz, vallási és kulturális ellentétekhez, mintsem a globális dzsihádhoz.

Andrew Small Közép-Ázsia kutató egyik könyvében leírja, hogy annak ellenére, hogy a kínai vezetés mennyire elnyomja a muszlim ujgurokkal, az iszlamista fegyvereseket mégis ügyesen tartja az ország határain kívül. A kínai stratégiai lényege ugyanis, hogy „ne zavarjatok minket, és mi sem zavarunk titeket”. De az Iszlám Állam és más csoportok, amelyekkel nincs nagy tapasztalata Kínának, újfajta kihívást jelentenek Peking számára.

Egyesek szerint, amit most Kína tenni szeretne a Selyemút-projekt révén, az lényegében egy kínai Marshall-terv. A kínai típusú gazdasági fejlődés regionális kiterjesztése.

A párizsi merényleteket követően érdemes feltenni a kérdést, hogy vajon Kína kaphat-e nyugati hozzájárulást ahhoz, hogy autópályák, vasutak, ipari parkok és erőművek kialakításában vegyen részt Közép-Ázsiától egészen Európáig. feltéve, hogy ezzel javíthat a hátrányos közel-keleti régiók helyzetén.

A Selyemút Gazdasági Övezet projektje egy kiemelkedő jelentőségű gazdasági lehetőség számos régió számára. Ehhez pedig Kína rengeteg pénzt is képes adni. Peking nemrég ajánlott fel 3,5 ezer milliárd dollárt, hogy segítse a növekedést és a munkahelyteremtést a közép-ázsiai muszlim területeken.

A projekt teljes megvalósítása azonban önállóan szinte lehetetlen még egy kínai méretű gazdaság számára is. Habár bőkezű forrásokat tud biztosítani, megvan a mérnöki tapasztalata is és a szükséges pakisztáni diplomáciai kapcsolatai is, ugyanakkor hiányzik az összetett biztonsági problémák kezeléséhez szükséges helyszíni katonai tapasztalata. Ráadásul az ország külpolitikai alapvetése, a más országok ügyeibe való „be nem avatkozás” politikája is korlátozza Kína mozgásterét.

Peking első reakciója a párizsi támadásokat követően azonban jól rávilágítanak a kínai-nyugati együttműködés korlátaira. Ahelyett, hogy felajánlotta volna támogatását az Iszlám Állam visszaszorításában, a kínai külügyminiszter arról kezdett panaszkodni, hogy Kína is a terrorizmus áldozata. Szerinte a nyugat kettős mércét alkalmaz, mikor lebecsüli a Hszincsiangban tapasztalható terrorizmus fenyegetését.

Mások továbbra is azt hangsúlyozzák, hogy a projekt mindig is ki lesz szolgáltatva a katonai erőknek. Az utóbbi években Kína többször kényszerült arra, hogy visszavonja gigantikus beruházásait olyan instabil régiókból, ahol az ott dolgozó kínai munkásokat halálos támadások érték. Jól mutatja ezt annak a három kínai vasúti vezetőnek a halála, akik a legutóbbi Mali terrortámadásban vesztették életüket. Annak érdekében, hogy meg tudja védeni a további beruházásait, Kínának meg kell mutatnia katonai erejét. Állást kell foglalnia regionális kérdésekben,  amely viszont szembemegy a be nem avatkozás doktrínájával és a dzsihadisták célkeresztjébe helyezi az országot. Sokan kételkednek abban, hogy Kína vállalná-e ezt a kockázatot.

Abban azonban szinte mindenki egyetért, hogy az Iszlám Állam lebombázása nem fog segíteni azokon a mögöttes problémákban, amelyek a gyilkos fanatikusok számára teremtenek táptalajt a világ legkülönbözőbb pontjain. Kína erre olyan tervet ajánl, amely egyesek szerint az USA második világháború utáni  törekvéseihez hasonlít, amellyel talpra kívánta állítani az európai gazdaságokat és Japánt. William H. Overholt a Harvard Egyetem Ázsia Központjának főmunkatársa szerint

A gazdasági kilátástalanság megszüntetése (amely tulajdonképpen táplálja a muszlim extremizmust) egy olyan vízió, amely alkalmas lehet arra, hogy közelebb hozza Kínát és az Egyesült Államokat. Ellentétben Kelet-Ázsiával, ahol az amerikai és kínai érdekek ütköznek, a muszlim világot tekintve a két hatalom érdekei nagyrészt egyeznek.

Hszincsiang egy olyan terület lehet, ahol Kína belső biztonsági helyzete felbomlik. De lehet egy olyan régió is, amely a muszlim halálkultusz elleni nemzetközi összefogás kiindulópontja lesz. Ehhez már csak arra van szükség, hogy Kína meggyőze a Nyugatot arról, hogy a Selyemút az ő érdeküket is szolgálja.

(Wall Street Journal)