Egyre többen támogatnák az olimpiát
2015.12.02. 14:17
A Nézőpont Intézet friss közvélemény-kutatása szerint tovább nőtt az olimpiarendezést támogatók aránya.
A kutatás alapján a magyarok több mint fele (53 százaléka) pártolja azt az elképzelést, hogy olimpiát rendezzenek Budapesten.
A rendezést tavaly augusztusban még csak 40 százalék támogatta, idén júliusban ez az arány már 49 százalék volt. Míg a támogatók aránya folyamatosan nőtt, az ellenzők aránya a tavaly augusztusi 50 százalékról júliusban 42 százalékra, ezúttal pedig 36 százalékra csökkent.

A legszembetűnőbb változás a rendkívül elkötelezett állásponton lévők esetében következett be. Míg idén novemberben majdnem minden harmadik választópolgár (31 százalék) teljes mértékben támogatta az ötletet, és csak minden ötödik utasította el egyértelműen (19 százalék), addig ez az arány tavaly nyáron még fordított volt. Akkor mindössze 17 százalék támogatta teljes mértékben az olimpiarendezést, és 29 százalék utasította el határozottan - emelték ki.

A Nézőpont Intézet telefonos közvélemény-kutatását november 14-19. között készítették, ezer fő megkérdezésével. A minta reprezentatív a 18 évesnél idősebb lakosságra nem, kor, régió, településtípus és iskolai végzettség szerint.
(MTI, Nézőpont)























































































