Amikor kiderült, honnan érkeztek a gyilkosok, már kevésbé volt meglepett, ugyanis Brüsszel ma már hírhedtté vált Molenbeek negyedében élt 2005 és 2014 között.

Mint sok európai, szabadúszó értelmiségi vonzódott a megfizethető, pezsgő életű, multikulturális környezethez – így került Brüsszel „bevándorló” negyedébe közel 10 évvel ezelőtt. A Politico magazinnak írt személyes beszámolójában részletesen beszél arról, hogy 2005-ben milyen reményekkel költözött a negyedbe. Mint azóta kiderült, mindössze néhány utcával arrébb bérelt lakást a párizsi gyilkosok apartmanjától.

Egy Hassan nevű marokkói pasastól vett ki albérletet, akivel sokáig jó viszonyban volt. Abban reménykedett, hogy a környék egyfajta hip multikulturális közeggé fejlődik, menő szórakozóhelyekkel, eltűnik a szemét az utcákról és visszaszorul a már akkor is jellemző piti bűnözés.

Ahogy teltek az évek homlokegyenest ellenkezően alakultak a dolgok. Hassan lelépett a bérlők által a ház renoválására összedobott 95 ezer euróval. Voeten lakásának környezetében szinte teljes többségbe kerültek a főként marokkói muzulmán bevándorlók. Ettől lassan multikulturalizmus helyett egy konzervatív, zárt, egyoldalú kulturális miliő jött létre.

Mint minden zárt, homogén közeg ez is gyorsan intoleránssá vált. A boltokból eltűnt az alkohol és a nyugati sajtótermékek, helyettük iszlám könyvesboltok nyíltak, a nőket akik nem viseltek fejkendőt az utcán járókelők zaklatták, „prostituáltnak” nevezve őket.

2008-ra eltűntek a zsidó boltok a kerületből, mert fiatal bandák zaklatták a tulajdonosokat. Radikális „szalafista” (iszlám) prédikátorok jelentek meg az utcákon.

Voeten 2014-ben döntött úgy, hogy maga is elhagyja a kerületet. Saját bevallása szerint akkor telt be a pohár, amikor saját háza előtt egy iszlám prédikátor őt is meg akarta győzni a szalafizmus felsőbbrendűségéről.

Hogyan válhatott Brüsszel bevándorló negyede a multikulturalizmus paradicsoma helyett a dzsihádisták európai központjává? A fotóriporter nem a munkanélküliségben és a gazdasági nehézségekben látja a magyarázatot. Hanem egyrészt a belga politika képmutató hazugságaiban, amivel lehetetlenné tette, hogy időben józan vita alakulhasson ki a terjedő iszlám radikalizmusról, a szalafista egyház térnyeréséről, az iszlám vallásról. Másrészt a városban uralkodó politikai káoszban: Brüsszelnek ugyanis 19 polgármestere van, központi irányítás nélkül. A bevándorló negyed ellenőrizetlenül sodródott a maga útján.

Voeten beszámol arról is, hogy akik szót emeltek a nyilvánosságban a radikális iszlám terjedésének kockázatairól, azokat a liberális újságírók azonnal „kivégezték”, mint rasszistákat, szélsőjobboldali neonácikat. A radikális muzulmán fiatalokat az országos médiában csak a munkanélküliség és a kirekesztettség áldozataiként lehetett bemutatni. Az érintettek pedig ennek a tudatában voltak és ki is használták azt saját felelőtlen cselekedeteik védelmében.

Voeten szerint tehát a képmutatás és a tagadás politikai kultúrája okozta azt a vakságot, ami a radikális iszlám korlátok nélküli térnyeréséhez vezetett Brüsszelben és vált vele a város a terror európai központjává.

(www.politico.eu)