Soha nem látott csúcson a brit terrorfenyegetettség
2015.10.29. 09:40
Andrew Parker, az angol biztonsági szolgálat (MI5) vezetője londoni nyilatkozatában figyelmeztetett, hogy az Iszlám Állam terrorszervezet tömeges áldozatokkal járó támadások végrehajtását tervezi Anglia területén.
Parker „háromdimenziós fenyegetettségről” beszélt. Ez elmondása szerint annyit tesz, hogy az ISIS belföldön, külföldön és az interneten is fokozta tevékenységét. A helyzet komolyságát támasztja alá, hogy a vezető első alkalommal ismerte be: az MI5 hacker támadásokat hajtott végre terrorista hálózatok ellen, hogy megbénítsák a radikálisok kommunikációját.
Az Iszlám Állam a modern kommunikációs eszközök összes fajtáját felhasználja, hogy terjessze ideológiáját, és hogy ösztönözze a radikálisakat, hogy hajtsanak végre támadásokat, ahol csak tudnak.”
- magyarázta Parker.
A biztonsági főnök beszédében hangsúlyozta, hogy az ISIS jelentette fenyegetettség nem csökken, főleg azután, hogy több mint 750 brit állampolgár csatlakozott a terrorszervezethez Szíriában.
A veszély, amivel szembenézünk, olyan tempóban növekszik, amihez foghatóval még soha nem találkoztam a 32 éves karrierem során"
– tette hozzá Parker.
Andrew Parker elmondta, hogy szükségesnek tartja a szakszolgálatok jogköreinek kibővítését, hogy az ország biztonságát szavatolhassák. Ugyanis az MI5 erőforrásainak háromnegyede már így is az ISIS-al kapcsolatos támadások elhárítására irányul.