Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Már megint mindenki félrérti az oroszokat

888.hu

2015.10.17. 16:38

Moszkva szerint nem is Asszádot támogatják.
SZÍRIA, 16:30

Az orosz miniszterelnök, Dimitrij Medvegyev kikérte magának a feltételezést, hogy Moszkva a Szíriában végrehajtott légicsapásokkal a szír elnököt, Asszádot akarná hatalmában megerősíteni. Hiszen ők is csak azt szeretnék, amit Amerika: nehogy az ISIS irányítsa az országot.

Az orosz légicsapásoknak a célja az, hogy legyőzzék az Iszlám Állam terrorista szervezetet, és nem az, hogy Asszád elnököt az ország élén tartsák.

Moszkvát a nyugati hatalmak vádolták meg azzal, hogy a szeptember végén megkezdett katonai offenzívájának az a célja, hogy Közel-Keleti szövetségesét Szíria élén megerősítse.

Oroszország, az Egyesült Államok és mindenki más is abban érdekelt, hogy béke legyen a régióban és Szíriában, valamint egy erős kormányzat jöjjön létre az országban. Ennek a kivitelezésről kellene politikai tárgyalásokat folytatni"

 – fejtette ki Medvegyev a Rossiya TV csatornának, hozzátéve, hogy

nem lényeg ki lesz hatalmon. De azt ugye nem akarjuk, hogy az ISIS vezesse az országot, nem igaz?  
Egy civilizált és legitim kormánynak kell lennie. Erről kell tárgyalnunk."

A kérdésre, hogy Asszádot képzeli-e Szíria vezetőjének ezt mondta:

Nem, egyáltalán nem. A választás, hogy ki legyen Szíria vezetője, a szír népé. Mi azonban egyelőre abból indulunk ki, hogy Asszád Szíria legitim vezetője."


Mindeközben a szír hadsereg a Hezbollah és Iráni harcosok segítségével szombaton offenzívát indított, hogy területeket foglaljon vissza Aleppó közelében a kormánnyal hadban álló felkelőktől.

Ez már nem az első előrenyomulása a kormányerőknek azóta, hogy az orosz légierő olyan támadásokat hajtott végre, amivel végső soron komoly segítséget nyújtott Asszádnak is.

A szír hadsereg műveletei inkább Aleppó tartomány déli részének visszaszerzésére irányulnak, mintsem magára a város visszafoglalására.

Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központjának jelentése szerint a kormányhű harcosok véres küzdelemben visszafoglaltak három falut. Továbbá célba vették az Aleppó keleti részén található katonai légibázist is.

A megfigyelő központ szerint a Homszhoz tartozó, ellenállók által irányított Talbiseh városa körül is heves harcok alakultak ki. A jelentésükből kiderül, hogy orosz gépek az elmúlt két hétben több légicsapást is végrehajtottak Homsz városa ellen. 

Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központjának információi szerint az elmúlt két nap bombázásaiban legalább 72 ember veszítette életét - köztük 31 gyerek és nő.

(reuters.com)

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére