Folyamatos válság

Az mára kiderült, hogy az 1920-as évek nagy határrajzolási trendje a Közel-Keleten és Afrikában elég rosszul sikerült. Bár az akkori motivációk érthetőek, sajnos az eredménynek most mi isszuk meg a levét. Jó lesz, ha megtanuljuk egy életre, hogy a régiók teljes ismerete nélkül vonalakkal országokat alapítani nem ideális. Az instabillá váló régiók sora pedig egyre csak növekszik. A korábban Nyugaton szépreményűnek tartott államalakulatok sorra buknak meg, Irak, Szíria, Afganisztán, Líbia, a szub-szaharai Afrika egy része teljes káoszban van, az esetek többségében pedig csak rossz és még rosszabb megoldások közül lehet választani. A nagyhatalmi versengés pedig nem ért véget, ne legyünk naivak, a fejlődő világban szerzett befolyásról senki sem mondana le szívesen, ráadásul Kína, Irán és Szaúd-Arábia személyében új játékosok is becsatlakoznak a régi jó orosz-amerikai versengésbe.

A csukott szem politikája

A mostani válság tökéletesen rámutat a jelenlegi politikák alkalmatlanságára. Habár jelentős számmal érkeznek migránsok a határokra, ne legyenek kétségeink, hogy nagyhatalmi akarat és távlati elképzelések birtokában meg lehetne oldani a jelenlegi közepesen súlyos helyzetet. A kérdés most sokkal inkább az, hogy mi történne ennél még komolyabb válságok esetén, vajon mennyire felkészültek az európai titkosszolgálatok, hogy működne az uniós katasztrófavédelem, vajon ki tudnának védeni egy kínai, orosz vagy iráni kibertámadást? A boldog békeidők sajnos alkalmasak arra, hogy illúziókban éljünk. Míg az USA egy pillanatra sem pihent meg, legfeljebb egy-egy másodpercre elbambult, addig az Unió másra bízta biztonságát, saját immunrendszerét szinte kiiktatta. Amerika ellentétben velünk távol van a válságövezetektől, egy közel kontinensnyi állam, jól védhető határokkal, ez alapján is hoz döntéseket. Nekünk is ki kéne nyitni a szemünket.

Új szereposztás

Az aktuális fejleményekkel való szembe(nem)nézés mellett, nem is marad idő, hogy itt Európában végignézzük mi is történik a világpolitika színpadán. Pedig nem ártana, mert úgy tűnik, hogy sokan már rég felismerték, hogy Washington helyett mellett bizony sokszor másfelé kell tekinteni: Pekingre, Moszkvára, éleslátók akár Teheránra és Abujára is. Az elmúlt hetekben olyan kézfogásokra került sor, amelyekre még Kissinger is azt mondta volna, hogy lehetetlen. Lehet félni, lehet megijedni, sőt homokba is dughatjuk a fejünket, de itt az idő, hogy felkészüljünk arra, hogy kontinensünk veszíteni fog központi helyéből és eljön a valódi többpólusú világrend ideje. Jelenleg úgy tűnik, hogy a több sebből vérző európai projekt ebben nem igazán van topon. Európa nem veszi a fáradtságot, hogy megismerje a világot, hosszú ideje már csak önmagára reflektál. Mindeközben az USA, Kína, India és Oroszország tovább folytatják gazdasági és politikai terjeszkedésüket.

Az „osztályharc” reneszánsza

Szép dolog a posztmodern európai béke és nyugalom buborékában élni, de sajnos - ahogy a buborékokkal lenni szokott -, ez csak ideig-óráig fenntartható. A világnak egy jelentős része a buborékon kívül maradt, ők pedig fiatalok, tenni akarnak és dühösek. Dühösek a több évszázados elnyomásért, dühösek, amiatt mert ki lettek zárva a jólétből. Ilyenkor persze lehet magyarázni termelékenységi indexről, meg innovációs mutatókról, de a dühös tömeget ez nem szokta meggyőzni, sőt... Mindenféle civilizációs, etnikai vagy vallási ellentét helyett itt az idő arra is gondolni, hogy valójában mi történne akkor, ha az éhező afrikai fiatalok összefogva Latin-Amerika lázadóival egyszer csak azt mondanák, hogy elég, hogy ők is akarják a hangjukat hallatni, azt akarják, most az ő századuk jöjjön el. Ne legyünk naivak, lesznek olyan politikai hatalmak, akik támogatni fogják ezt a „világforradalmat” is.

Még a Föld is ellenünk dolgozik

A klímaváltozás témakörét szokás nyugati középosztálybeli fiatalok hobbijaként is emlegetni, azonban a helyzet valóban súlyos és megoldásért kiált. A következő években a klímamenekültek száma jelentősen meg fog nőni. Bizonyos kutatások szerint az arab tavaszt megelőző aszályos időszak és élelmiszerár-emelkedés, valamint a jelenlegi migránskrízis is a klímaváltozás közvetett eredménye. A jelenség pedig legjobb tudásunk szerint is kiszámíthatatlan, egy évre is nehéz megjósolni, hogy mivel számolhatunk.

Amit tudunk, hogy a világ legnépesebb területeit és leggyorsabban növekvő társadalmait fogja leginkább érinteni a változás. Egész országok indulhatnak útra Afrikából, a Közel-Keletről és még ki tudja honnan. Ha a mostani migránshelyzetet képtelenek leszünk megoldani, akkor sok jóra nem számíthatunk. Arról ne is beszéljünk, hogy a tengerszint növekedése, az egyre komolyabb viharok a nyugodt európai életet és a nyugati gazdasági centrumokat is veszélyeztetik.

Szerezzünk be új szemüveget!