Gyurcsány Ferenc, hülyeség határok nélkül
2015.09.19. 19:27
Feri is jobban tette volna, ha megfogadja a Trópusi vihar című filmből Kirk Lazarus örök érvényű tanácsát, miszerint:
Azzal kezdte, hogy önös céllal menekülteket fogadott be. Ha ezt szépen csendben teszi, az rendben van, de a CNN-en élőben bejelentkezni az önfényezés legmagasabb foka.
De ez nem volt neki elég. Lement a déli határhoz fegyverhordozójával, Molnár Csabával és addig ügyeskedtek, amíg sikeresen kint rekedtek Szerbiában. Persze a felhajtás (gonoszorbánozás) nem maradhatott el. Sokak bánatára valahogy hazakeveredtek.
Gyurcsány nem tudott szó nélkül elmenni amellett sem, hogy Röszkénél a migránsok áttörték a kaput és megdobálták a rendőröket. Kiállt az újságírók elé és ezt találta mondani:
"A magyar rendőrök minden előzetes figyelmeztetés nélkül megtámadták a migránsok boldog, ünneplő tömegét.”
/A boldog ünneplő tömeg/
Oké, hogy 2006-ban Gyurcsány ehhez volt szokva, de azóta eltelt néhány év. (Kíváncsi lennék, hogy ezt a kijelentést egy éppen ott szolgálatot teljesítő rendőr szemébe is elmondaná-e.)
Gyurcsány a sajtótájékozatóján arról is beszélt, hogy szerinte ezt a szörnyű akciót Orbán Viktor szervezte a tüntetők (illegális bevándorlók) ellen.
Feri, most szólnék, talán még időben: a hülyeségnek is van határa.























































































