A folyamat 2010-ben kezdődött az arab tavasszal. A migráció hullámai fokozatosan erősödtek az évek alatt, és az Afrikából érkező menekültáradat 2015-re cunamivá nőtte ki magát. 2014-ben az Európába érkező migránsok 31 százaléka szíriai, 18 százaléka eritreai volt. 2015 nyarán, az Európába érkezők 70 százaléka szíriai, a többi eritreai, iraki, afgán, pakisztáni, szudáni, és bangladesi migráns.

A migránsok 62 százaléka a Földközi-tengeren átkelve jut Görögországba és Olaszországba, 38 százalék pedig szárazföldön – Törökországon keresztül, átkelve a Boszporuszon – érkezik Európába; a Németországba tartó koszovóiaknak csak a Balkánon kell átmenniük.

(forrás: UNHCR mérései 2014-ből)

Idén nyár végéig több mint 300 ezer migráns jött az unióba. Az év végéig számuk várhatóan meghaladja majd a 400 ezret, még az ENSZ becslése alapján is.

(forrás: www.economist.com)

Rengetegen vannak, akik a zöld határokon észrevétlenül átvágva még most is úton vannak, sehol sem regisztráltak. A tisztánlátást az is hátráltatja, hogy sokan eldobálják úti okmányaikat, a határokhoz és menekülttáborokhoz érve pedig szírnek vallják magukat.

A fő ok a háború. Szíriában és Irakban az Iszlám Állam tevékenysége egyre agresszívabbá, az országokon belüli harcok egyre véresebbé váltak. Ám a Földközi-tengeren át érkezők közül nem mindenki folyamodik menekült státuszért.

A dublini rendelet értelmében, minden menedékkérőnek, a legelőször érintett Uniós államban kell menekültstátuszért folyamodnia. Mégis rengetegen vannak olyanok, akik ezt megszegve haladnak tovább Németország és Svédország felé.

Az elmúlt hetek fejleményeiből már tapasztalhattuk, hogy sokan hisztérikusan, egy jobb élet és megélhetés reményében, egy mítoszt követve igyekszenek Németország és Skandinávia felé. Mintha a tejjel-mézzel folyó Kánaánba – egy végtelenségig terhelhető szociális hálóval rendelkező országba – tartanának.

(forrás: UNHCR)

Ezért van feszültség sok menekülttáborban, hiszen sokszor a körülmények nem olyanok, mint amire számítottak.

Tavaly még 85 százalékban 16 és 40 éves kor közötti férfiak érkeztek. 2015 júniusától viszont a hatalmas bevándorlási hullám családokat és időseket is elkezdett Európa felé sodorni. A legtöbb migráns továbbra is 40 év alatti férfi.

Felmerül, hogy ezek a besorozásra alkalmas férfiak miért nem a hazájukért harcolnak az Iszlám Állammal szemben? Természetes, hogy mindenki élni akar, de esetükben anyaországuk megmaradása a tét. Rokonaik, barátaik élete. Mégis sokan harc és ellenállás nélkül elmenekülnek.A szír polgárháborúban azonban (innen nézve) nehéz megtalálni a "jó oldalt", ami mellé oda lehetne állni. Az Iszlám Állam és az elnyomó Basr al-Asszád hadserege sem választás.

(forrás: www.economist.com)

Az érkezők közt hatalmas számban vannak fiatal, gimnazista korú migránsok, akik se németül, se angolul nem beszélnek. Természetesen vannak a migránsok között nyelveket beszélő orvosok, mérnökök, értelmiségiek, de mint a legtöbb országban, Szíriában sem az ő számuk a meghatározó.

Felmerül a kérdés, hogy miért nem az arab tábla gazdag államai (Szaúd- Arábia, Omán, Katar, Kuvait, az Emirátusok) vagy Irán vállalják magukra a Szíriából és Irakból menekülőket?

Egyrészt, a migránsoknak ezek nem célországok, másrészt, ha mennének is hasonló számban, mint Európa felé, ezek az országok nem fogadnák be őket. A nagy arab testvériség sajnos csak annyiban merül ki, hogy néhol besegítenek a palesztinoknak, ha azzal borsot törhetnek az izraeliek orra alá, de a „menekültválság” kezelése már nem tartozik a problémáik közé. Eközben – különösen az arab tábla országai – rengeteg indiai, kínai és filippínó vendégmunkást fogadnak. Katar népességének például csak 20 százaléka bennszülött teljes értékű katari állampolgár.

Németország és Svédország viszont már az arab tavasz előtt is sikeresen fogadott be tízezreket. Ezekben az országokban jól működnek az integrációt segítő folyamatok, de a legfontosabb, hogy gazdaságilag erős lábakon állnak, így megélhetéssel és munkalehetőséggel is kecsegtethetnek az oda vágyakozók számára.

(forrás: UNHCR)

Sokan úgy gondolják a befogadás, a feltétel nélküli segítségnyújtás. Egyesek szerint Európa, mint a világ egyik szellemi bölcsője, a menekülteket adó országok volt gyarmatosítója, történelmi felelősséggel tartozik minden közel-keleti és afrikai válságért.

Jogosan kérdezik sokan, hogy miért nem a probléma gyökerénél próbálja Európa megoldani a problémát? Katonai erővel lefegyverezni az ISIS-t – ami egy valós veszélyt jelent a 21. századi demokráciákra – majd tőkebefektetéssel beindítani az érintett országok talpra állását.

De Európában fejetlenség van. Angela Merkel júliusban még bevándorló kislányokat ríkatott hidegségével, most pedig tárt karokkal vár mindenkit. Pedig jobban észnél kéne lennie, hiszen az ENSZ kimutatása szerint, Németországba 2016 végéig még 800 ezer migráns fog érkezni.

Mi szívunk, de nem ez a feladatunk. Magyarország eddig is képes volt válaszokat és megoldásokat kidolgozni a problémára. Első számú tranzit országként a mi felelősségünk a migránsok fogadása, a jogszabályok betartásával történő regisztrációja és elszállítása az osztrák határra. Ezt nehezíti, hogy a migránsok nem mindig együttműködőek, a külföldi politikusok és sajtó pedig folyamatosan hazánkat ostorozza.

(forrás: UNHCR)

Ebben a feszült helyzetben nem csak a kommunikációs szakadék a hatalmas, de a bevándorlók nagy része is egyre türelmetlenebb. A határok mentén naponta történik valamilyen kihágás, ami lassítja és aláássa a jogszerű intézkedést. Már nem kétezren, hanem 4-5 ezren érkeznek naponta a határra. Bár mindenki a rendőröket ócsárolja, amit mostanában tesznek, az heroikus.

Nincs kétség, rengetegen érkeztek eddig is Európába, és nincs kétség afelől sem, hogy nagy részük itt is marad. Az Európába érkezők 95 százaléka bizony soha az életbe nem akar majd visszamenni oda, ahonnan jött.

(forrás: UNHCR)

Ha maradnak, be kell fogadnunk őket, be kell illesztenünk őket országaink véráramába. De hogy fogunk tudni több százezer új munkahelyet teremteni Európa szerte? Nem folytatódik-e a folyamat kulturális konfliktusként? Hogyan integráljuk sokukat nyelv és szaktudás hiányában? A probléma létezik, de eddig a kérdésekre nem jöttek érdemi válaszok

Míg az Európai Bizottság és Jean-Claude Juncker kvótarendszerről papol, addig a Pápa a migránsok átmeneti fogadására bocsájtaná az egyházi intézményeket, templomokat, plébániákat. Eközben egyre többen érkeznek. Egyre nagyobb számokkal dobálózunk. Naponta közel tízezren érkeznek a macedón határhoz. Ezalatt a görög Leszbosz szigetén szintén tízezrek várják, hogy továbbállhassanak, és egyre türelmetlenebbek. Nem csak a helyi rendőrséggel, de a lakossággal is összetűzésbe kerültek. Mindkét fél részéről fogy a türelem.

(forrás: www.economist.com)

Mert a migráció sajnos valódi, létező és komoly probléma. És közben emberek halnak meg. Csak a nyáron 2800 ember tűnt el a Földközi-tengeren hajótörésben. Ez a probléma nem csak egy kulturális és gazdasági krízis, hanem érzelmi is.

Nincs, akiben nem állt meg egy pillanatra a levegő a kis Aylan Kurdi szívszorító képét látva. Megmozgatott mindenkit, megmutatta, hogy milyen szörnyűségek történnek ezekkel az emberekkel. Ezzel a folyamatok egyik ikonjává vált.

(forrás: Buzzfeed)

Bárcsak soha ne vált volna ikonná, bárcsak soha az életbe ne kellett volna csempészhajóra szállnia, bárcsak még most is élhetne, békében a családjával, a saját hazájában, Szíriában. Háború és ISIS nélkül. Bárcsak megöregedhetett volna, és túlélhetett volna mindnyájunkat.

De ikonná vált, egy üzenetté, aminek sok jelentése van. Nem szabad kockáztatni emberek, különösen gyermekek életét, mert jelenleg Európában sem fogunk tudni megoldást találni a problémákra. A problémát a gyökerénél kell kezelni, Szíriában és Irakban. Nekünk Európában be kell látnunk, hogy nem a migránsok, hanem a háború és a gátlástalan, emberi életeket követelő embercsempészet a valódi ellenségünk.

Ha ezt a kettőt meg tudnánk állítani, akkor ezek az emberek a saját hazájukban élhetnének békében, és nem kockáztatnák az életüket kilátástalan körülmények között, hogy hozzánk eljussanak.

(forrás: Buzzfeed)

A migránsoknak pedig be kell látniuk, hogy Európa nem lesz képes ekkora embertömeggel megbirkózni, és ez az ideérkezőknek lesz majd idővel a legrosszabb. Be kell látniuk, hogy nem az intézkedő magyar rendőr az ellenség, hanem az embercsempészek, akik gusztustalanul kihasználják őket, hogy az idejutás életveszélyes, itt csak beválthatatlan nagy ígéreteket, és a problémákat elfedő sebtapaszokat  találnak. Azok pedig idővel lekopnak.