Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Egyetlen szikra is elég

2015.12.03. 20:44

Magyarország

A világ legbrutálisabb terrorszervezeteinek hálózata egész pályás támadást indított Európa ellen – mondta el beszédében Szijjártó Péter. A külügyminiszter hangsúlyozta, hogy Európa jelen állás szerint védtelen,

hiszen legyengítettük a saját védekezési rendszerünket, ma Európa képtelen arra, hogy megvédje a külső határait."

Hozzátette, hogy ha Európa nem tud összefogni, akkor mindannyian áldozattá fogunk válni, hiszen a második világháború óta nem volt ilyen rossz a biztonsági helyzet Európában mint most.

Ma Európában a terrorfenyegetettség a mindennapi élet részévé vált, ráadásul egy olyan bevándorlási hullám sújtja Európát, amelynek keretében napi szinten 6-10 ezer ember jön be az Európai Unió területére úgy, hogy a nagy részükről nem tudjuk, hogy éppen kicsoda, és miért jön."

A magyar külügyminiszter szerint az egyetlen célravezető megoldás az európai nemzetek összefogása, amivel egyetértett Aleksandar Vucsics is.

Szerbia

A szerb miniszterelnök hangsúlyozta, a Balkán még most is puskaporos hordó, és egyetlen szikra is elég ahhoz, hogy ismét lángba boruljon a térség. Hozzátette,

megjelent az a félelem is, hogy külföldi terrorista harcosok jelenhetnek meg, akik a szíriai és az iraki harcokban vettek részt, és ez a félelem növekszik, de növekszik az idegengyűlölet is."

Szerinte a terrorizmus jelenleg a legkomolyabb veszély a biztonságra és Európa értékeire egyaránt. Vucsics szerint azonban a kerítés a balkáni útvonalakon nem jelent megoldást, 

csak együttműködéssel lehet megoldani a migránsválság okozta válságot.

Oroszország

Hasonló megoldáson gondolkoznak az oroszok is, külügyminiszterük szerint olyan összefogásra van szükség, mint egykor a nácik ellen.

Egyesült Királyság

A brit külügyminiszter az összefogásnál drasztikusabb lépésben látná a megoldást. John Kerry szerint szíriai vagy arab szárazföldi csapatokra van szükség az Iszlám Állam elleni harcban.

Szerintem mindannyian tudjuk, hogy ha nem találunk szárazföldi csapatokat, amelyek harcolnának az Iszlám Állam ellen, kizárólag a levegőből ezt a harcot nem nyerhetjük meg."

Kerry szerint a terrorizmus akár néhány hónap alatt is legyőzhető lenne, ha fegyverszünetet kötne a szíriai kormány és a felkelők mérsékelt csoportja.

Az orosz szál

A tárgyalások szünetében először ült közös asztalhoz Oroszország és Törökország képviselete azóta, hogy a törökök lelőttek egy orosz bombázót. A két politikus megbeszélése azonban nem járt eredménnyel. Lavrov úgy nyilatkozott utána, hogy nem hallott semmi újat török kollégájától, míg Cavusoglu török külügyminiszter szerint egyetlen találkozótól nem lehet a helyzet megoldását várni.

Mi, magyarok

A tanácskozás után a magyar - orosz kapcsolatokról is tárgyalt a két ország külügyminisztere. Szijjártó Péter és Szergej Lavrov abban megegyeztek, hogy továbbra is érvényesek azok a megállapodások a két ország közt, amelyben februárban Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin megegyeztek. 

Az egyik legfontosabb megállapodás arról született, hogy az idei esztendő végén lejáró hosszú távú gázvásárlási megállapodásunkat úgy módosítjuk, hogy a korábban fel nem használt gázmennyiséget nem kell felhasználás nélkül kifizetni, hanem a következő években felhasználhatjuk."

- fogalmazott a magyar külügyminiszter.

(MTI)

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére